SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A válás és más stressz források is növelhetik az Alzheimer-kór esélyét

Családinet [cikkei] - 2013-10-02
Az élet gyakori stressz forrásai, a válás, a megözvegyülés vagy a munkahely elvesztése is növelheti az Alzheimer-kór későbbi kialakulásának kockázatát - derült ki egy nők részvételével végzett, hosszú távú svéd kutatásból.
A válás és más stressz források is növelhetik az Alzheimer-kór esélyét

A közel négy évtizeden át tartó kutatás arra az eredményre jutott, hogy az embert felnőtt élete derekán érő, tartós stresszt okozó események 21 százalékkal növelik az Alzheimer-kór, és 15 százalékkal bármilyen elbutulás, vagyis demencia kialakulását.
    
Az eredmények akkor is érvényesek maradtak, ha figyelembe vettek olyan egyéb kockázati tényezőket, mint a dohányzás, az alkohol vagy a családban előfordult mentális betegségek - olvasható a Göteborgi Egyetem kutatóinak a British Medical Journal Open című tudományos szaklap hétfői számában megjelent tanulmányában.
    
A vizsgálat során 800 svéd nő 1968 és 2005 között, rendszeres időközönként felvett adatait elemezték. A kutatás kezdetén megkérdezték a résztvevőktől, átélték-e valamelyiket abból a 18 élethelyzetből, amelyek tartós stresszt okoznak, például házastársuk vagy közeli rokonuk mentális betegsége, alkoholizmusa, saját vagy férjük munkanélkülisége. Majd pszichiátriai vizsgálatokból származó orvosi dokumentáció és egyéb információk alapján megállapították, hogy a kutatás 38 éve alatt kialakult-e a résztvevőknél demencia.
    
A résztvevők körülbelül negyede válaszolt úgy, hogy egyetlen lelki trauma érte, 23 százalékuk két stresszt okozó eseményt élt át, 30 százalékuk hármat, 16 százalékuk négyet. A stressz leggyakoribb oka egy közvetlen családtag mentális betegsége volt.
    
A vizsgálat idején a résztvevők körülbelül 20 százalékánál, 153 nőnél alakult ki demencia, közülük 104 lett Alzheimer-kóros.
    
A lelki stressz a kutatók szerint összefügg az agyi gyulladáskeltő tényezők fokozott termelődésével és a szívbetegségek kialakulásának nagyobb gyakoriságával, amelyek szintén a demencia kockázati tényezői lehetnek.
    
A résztvevőktől nem kérdezték meg, milyen súlyos betegségeik voltak, vagy elszenvedtek-e testi bántalmazást - ezek a tényezők befolyásolhatják az eredményt.

http://www.livescience.com/40056-life-stressors-dementia.html

Forrás: MTI
Fotó: Michal Marcol - FreeDigitalPhotos.net

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja