SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan javítható a gyermekszületési statisztikák aránya hazánkban?

Dr. Vereczkey Attila [cikkei] - 2011-05-24
A születés hete újra felhívta figyelmünket arra, hogy milyen fontos lenne újra meghozni a nők kedvét a szüléshez, amihez persze még több felelősségteljes édesapára is szükség lenne. Egy pszichológus és egy meddőségi specialista segítségével annak jártunk utána, mi az oka annak, hogy ilyen riasztóak a születési statisztikák hazánkban?

„Egy régi néphagyomány szerint a várandós asszony betérhetett bármelyik házba a faluban, ha megérzett egy olyan illatot, amit megkívánt. Senki sem csodálkozott azon, ha ilyenkor egyszerűen besétált a család konyhájába, és jóízűen falatozott a tűzhelyen rotyogó ételből. A várandósság ugyanis egy olyan időszaknak számított, amikor az egész közösség támogatta a jövendőbeli édesanyát, hiszen a testében olyan értéket hordozott, ami nagy jelentőséggel bírt az egész falu számára. Ez a hozzáállás napjainkra sokat változott. Ma már szerencsére jelentősen visszaszorult a gyermekhalandóság, továbbá az orvostudomány is sokat fejlődött, így a legtöbben megélik a felnőttkort. Emellett a gyermekek már nem vesznek részt fiatal koruktól a család javainak megteremtésében, sőt egyre jellemzőbb, hogy akár a húszas éveik közepéig a szülők támogatására szorulnak" - magyarázza a születések számának visszaszorulását Higi Vera, A Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichológusa.

A gyermekvállalás körülményei tehát teljesen átrendeződtek, ami magában hordoz bizonyos veszélyeket is. Mivel a munkavállalás kezdete egyre későbbre tolódik, így sok nő akkor indítja be a karrierjét, amikor a szülés körülményei a legkedvezőbbek lennének számára. Ráadásul a nők ma már nem vihetik magukkal a gyermekeket a munkába, és többnyire nem élnek együtt a generációk sem, hogy szükség esetén kisegítsék egymást, mint annak idején. Ezek miatt sok olyan kérdés merül fel, amihez a modern társadalom még nem teljesen alkalmazkodott.


„Talán azért is születik egyre kevesebb gyermek, mivel most lép termékeny korba az a generáció, akiknek a szülei közül már sokan elváltak - folytatja a pszichológus. Az ő számukra sokszor komoly életfeladat a házasságba fektetett bizalom felépítése, hiszen nincs előttük olyan sikeres modell, ami megmutathatná, hogy egy életen át ki lehet tartani a másik mellett. Emiatt az élethosszig tartó kötés sok fiatalt bizonytalansággal tölt el, márpedig egy saját gyermek ilyen kötődést jelent. Ezért is fontos, hogy ennek a generációnak a tagjai is megteremtsék magukban azt a bizalmat, hogy igenis képesek lesznek gondoskodni a gyermekükről, és tartós párkapcsolatot kiépíteni. Sokat segítene, ha a válófélben levő szülők igénybe vennék a békéltető tárgyalás, illetve a mediáció lehetőségét, és a lehető legbékésebben válnának el, a gyermekeik pedig megkapnák az a segítséget, hogy ne vigyék tovább szüleik sorsát.”

Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista főként a meddőség kezelésének hatékonyabbá tételére, és a társadalmi segítségnyújtásra helyezné a hangsúlyt ahhoz, hogy minél több szülő vállaljon gyermeket.

„A szülési kedv fokozása érdekében nemcsak a meddő páciensek kezelésének hatékonyságát kell növelni, hanem olyan változásokra is szükség van társadalmunkban, mely segíti a párkapcsolatok és családok stabilitását. A meddőség kezelése sok pár esetében megoldhatja a családalapítás kérdését, így valamelyest tompíthatja a népességcsökkenést, de teljes egészében nem oldhatja meg ezt a problémát. Ahogy a szülők részéről is bizonyos áldozatokra van szükség a gyermekvállaláshoz, különösen az első időszakban, úgy talán társadalmilag is érdemes lenne megadni a szükséges segítséget az újdonsült családok számára. Fontos lenne minél nagyobb támogatást adni a kismamáknak, hogy bátran vállaljanak gyermeket és ne kelljen félniük attól, hogy nem lesz olyan munkahely, ahova néhány év után visszamehetnek.  Munkaadóként és klinikavezetőként én támogatom a munkatársaink gyermekvállalási szándékát, meddőségi specialistaként pedig arra törekszem, hogy minél több páciensünk távozhasson egészséges kisbabával. Ehhez persze az szükséges, hogy folyamatosan fejlődjünk, és a lehető leghatékonyabban és emberségesebben dolgozzunk” - tudhattuk meg a Versys Clinics főorvosától.

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja