SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Így napoznak a profik!

Családinet [cikkei] - 2010-08-02
Itt a vakáció, a gyermekek legszívesebben minden percüket a szabadban töltenék, ha tehetnék. Ne gondold, hogy elég nekik pusztán arról beszélni, milyen veszélyes az UV-sugárzás, a következő pillanatban már el is felejtik, és megint kint homokoznak a tűző déli napsütésben. A gyermek azt hiszi el, amit lát.

Négy játékos kísérlettel megmutathatod a csemetének, miért is kell védekezni a napsugarak ellen.

A nap hatásának vizsgálata:
Tegyetek ki a szabadba egy hétig két szem gyümölcsöt, 2 újságot, 2   színes        papírlapot, 2 gombóc tésztát, vagy agyagot. Mindegyikből az egyik példányt a napra, a másikat árnyékba. A végén beszéljétek meg a napfény hatását. (A gyümölcsök megrohadnak, a papír kifakul, a tészta és az agyag megszáradnak).

A nap, mint tojásfőző:
A nap energiáját és a hőhatást szemléltethetitek.
Tekerjetek be egy tojást fekete papírral, helyezzétek rá egy alufóliával fedett edényalátétre. A tojást borítsátok le egy kisebb befőttesüveggel, majd egy nagyobb üvegtállal. 1 óra múlva kész a főtt tojás.

Ujjtölcsér:
Most a napfény visszaverődését tudjátok megfigyelni. Készítsetek egy tölcsért fekete papírból, egyet pedig alufólia bevonattal. A gyermek ezeket az ujjára húzza, majd bekötött szemmel keresi meg a napot. Az alufóliás tölcsérben hideg marad az ujja, mert visszaveri a sugarakat, a fekete tölcsérben felmelegszik, mert elnyeli őket.

Meleg zuhany napenergiával:
Tegyetek fel egy kerti slagot a vízcsapra. Fektessétek ki a napra, és elzárt állapotban engedjétek tele vízzel. Pár óra elteltével felmelegszik a víz a csőben.

Miért is kell védekeznünk az egyébként éltető napfény ellen?

Egy kis emlékeztető:
A napsugarak serkentik a vérkeringést és az anyagcserét is. A szervezet D-vitaminszükségletéhez a napfény segítségével jut hozzá. D-vitamin köztudottan a csontok, fogak és a haj képződéséhez szükséges. Az ózonréteg visszatartja a napsugárzás egy részét. Sok helyen azonban elvékonyodott, mert károsítják a kipufogógázok és egyéb fluortartalmú mérgező anyagok. A gyermekek bőre vékonyabb a felnőttekénél és még nem alakult ki a védelmet biztosító szaruréteg, ezért érzékenyebb az UV-sugárzásra. A gyermekek bőrét tehát fokozottabban kell óvni a leégéstől.  

Az egész életre elegendő UV-sugárdózis nagy részét testünk 18 év alatt veszi fel. A sugarak hatására emlékszik a szervezet, ezért is lehet a később kialakuló felnőttkori bőrrák egyik oka a nem megfelelő gyermekkori, vagy fiatalkori bőrvédelem.
Az égés 4-6 órával a „napozás” után jelentkezik.

Az erős UV-sugárzás károsíthatja a szemet és megterhelheti az immunrendszert. Az ember könnyebben leég havon, víz mellett, világos homokon, aszfalton, mivel ezek visszaverik az UV-sugarakat.
Árnyékban, felhős időben, és a vízben is érvényesül a sugarak hatása. A naptejjel bekrémezett bőrünk is barnul.

Minél világosabb valakinek a bőr- és hajszíne, annál hamarabb kimerül a saját védekezőképessége. Pl. egy igen fehérbőrű, szőke ember bőre csak 5 percig képes állni a napsugárzást.

Töltesd ki csemetéddel az alábbi tudástesztet és legyen a napozás szakértője!
(Testvérek kis versenyt is rendezhetnek). A helyes megoldásért jutalom jár!
Ez a tudáspróba harmadik osztálytól alkalmazható:

1.   Mely testrészeket fedi egy jó „fejfedő”?
       A) Fejet, orrot
       B) Fejet, szájat
       C) Fejet, nyakat

2.   Milyen pólót viselj, ha napra mész?
       A) Bő, hosszú ujjú
       B) Szűk, ujjatlan
       C) Bő, vékony pántokkal

3.   Ahhoz, hogy a napon nyugodtan játsszhass bő, hosszú nadrágot kell felvenni.
      A) Ez butaság, mert túl meleg lenne!
      B) Ez helyes, mert véd a leégéstől.

4.   Melyik naptej a megfelelő számodra?
      A) Legalább 10 faktoros és ne oldja le a víz
      B) Legfeljebb 50 faktoros és leoldódik a vízben
      C) Legalább 30 faktoros és vízálló

5.   Mit kell tenned, ha szeretnél napon játszani?
      A) 30 perccel előtte be kell kenned magad.
      B) Ki kell vinned a játékaidat
      C) Sapkát kell fevenned

6.  Melyik testrészeidre kell nagyon odafigyelni, mikor napra mész?
     (Vannak testrészeid, amelyek „napteraszként” viselkednek, vagyis különösen
     be kell kenni őket napozó krémmel)

     A) Nyak, kar, comb
     B) Vállak, ujjak, térd
     C) Arc, nyak, vállak, lábfej

7.   Valahányszor a napra mész játszani, mindig újra kell krémezni magad.
      Mikor?
      A) Kétóránként
      B) Háromóránként
      C) Négyóránként

8.   Mikor nem szabad kimenni a napra?
     (Ezekben az órákban feltétlenül maradj árnyékban)
      A) 12-15 óra között
      B) 13-16 óra között
      C) 11-15 óra között

9.  A melegben fontos, hogy sok folyadékot igyál. Vajon mi oltja szomjadat a
     legjobban?

     A) Ásványvíz és gyümölcslé
     B) Ásványvíz és tea
     C) Kóla, kakaó

10. Kissé leégtél. Mit kell tenned leégés esetén?
       A) Bekened magad napozás utáni krémmel, amikor napra mész.
       B) Semmi gond, úgyis magától elmúlik
       C) Rögtön bekened magad napozás utáni testápolóval, vagy egy patikában
       kapható hűsítő krémmel. A megégett területet ne tedd ki napsugárzásnak, amíg
       meg nem gyógyult


Megoldás: 1C – 2A – 3A – 4C – 5A – 6C – 7A – 8C – 9B – 10C

Ha a gyermeked 9-10 kérdésre hibátlanul válaszolt, méltó jutalmat érdemel! Amennyiben 6-8 válasz helyes, elég jól ismeri a nap tulajdonságait. Ha öt vagy annál kevesebb helyes válasz van, beszéljétek át vele mégegyszer, hogyan tudja megvédeni magát a leginkább a napsugárzás veszélyeitől!

Az így megszerzett tudás jobban megmarad, emellett mindannyian jól szórakoztok.

Kép: Unsplash / Pixabay.com

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja