SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Nem kívánt lakótársak a bélrendszerben

Farkas-Cseh Lívia (szabadságon) [cikkei] - 2010-02-23
Hippokratész mondása ugyan többezer éves, de még ma is igaz. Vagyis... mit is mondok? Még ma is igaz? Inkább úgy írom: ma igaz csak IGAZÁN!

 A ma embere a táplálkozás során annyi sok haszontalan dolgot tud bevinni a szervezetébe, amit a bélrendszere nem bír el, hiszen NEM erre lett „tervezve” a Jóisten által.

A bélrendszer hossza kb. 6,5 méter (vékonybél 5 m, vastagbél 1,5 m.), felülete kb. 400 m2 (ebből a vékonybél nyálkahártya felülete 250 m2). Ezen a jelentős nagyságú területen sok száz baktérium él szimbiózisban a gazdaszervezettel (azaz velünk). Ők a mi lakótársaink. A hasznos lakótársaink, akik megvédik a belek nyálkahártyáját és segítik az emésztési folyamatokat. Ezek a baktériumok (mikroorganizmusok) képesek meggátolni a bélrendszerbe bekerült és a bélnyálkahártyán megkapaszkodó vírusok, gombák, paraziták, patogén (káros) baktériumok szaporodását, képesek megőrizni az egyensúlyt. Ez a szervezet hasznos (jótékony) bélflórája.
 
Hogyan alakul ki az ember bélflórája?
 
A bélnyálkahártya születéskor steril. A kisbaba bélrendszere az anyatejen keresztül kapja meg a védelmet. Ezért olyan fontos, hogy a baba, születés után minél hamarabb mellre kerüljön, és anyatejjel találkozzon először, és lehetőleg csak azt kapjon. Különösen fontos az előtej (kolosztrum), ami egy „vitaminbomba” a baba számára, tápanyagban dús „tej”, ami az elsődleges bevonó a baba bélrendszere számára. Így kezd el működni a baba saját immunrendszere.
Az elsődleges „betelepülők” a Bifidobaktérium törzsek (Bif. longum és infantis).
További hasznos baktériumtörzsek a Lactobacillusok (pl. L. bulgaricus, acidophilus, casei, brevis), Streptococcus termophilus, Enterococcus faecalis.
Ezek a törzsek ideális esetben, vagyis egyensúlyi állapotban elősegítik a bélnyálkahártya mechanikus védelmét, védik a nyálkahártya sejtek épségét. Tejsavtermelésük révén megakadályozzák a gombák, paraziták, vírusok, kórokozó baktériumok szaporodását.
A vékony- és vastagbélben további baktériumok is laknak, ezek a jótékony baktériumokkal és a gazdaszervezettel szimbiózisban élnek, segítik az emésztési és felszívódási folyamatokat, ellenanyag-termelésre késztetik az immunrendszert. Lehetnek gram-negatív és gram-pozitív baktériumok (ami a baktérium sejtfalára utal, és ez alapján arra, hogy milyen típusú antibiotikum tudja elpusztítani azt).
A baj akkor kezdődik, amikor ez az egyensúly zavart szenved, és az egyébként is jelen lévő, vagy az újonnan bekerülő kórokozó baktériumok, gombák, vírusok, paraziták szaporodásnak indulhatnak (Diszbiózis).
 
Mi boríthatja fel a bélflóra egyensúlyát?
 
-  Antibiotikumok
-  Hormontartalmú szerek (fogamzásgátlók is)
-  Szteroidok

A bélflóra összetétele nagyban függ az általunk bevitt tápláléktól is:
- a sok szénhidrát: finomított liszt és cukor, édességek, tészták túlzott fogyasztása elindíthatja az élesztőgombák szaporodását (pl. Candida fajok)


- a sok hús a Coli baktériumok javára tolhatja el a mérleg nyelvét
- a nyers, vagy „alig kezelt” húsok (tatárbifsztek, grillhúsok, kolbászok) által pedig nagy valószínűséggel újabb kedves lakótársakra tehetünk szert: a különféle parazitákra
 
A bélflóra egyensúlyának felborulását számtalan tünet jelzi:
- puffadás, gázosodás
- hasfájás
- székelési zavarok (székrekedés, vagy éppen rendszeres hasmenés)
- fekélyek
 
Nők esetében a gyakori hüvelyi fertőzés, viszketés, rendellenes folyás is felhívja a figyelmet arra, hogy felborult az egyensúly, és nem csak a belekben, hanem a hüvelyben is.
 
Mit tehetünk, ha felborult az egyensúly?
 
Először is tisztázni kell a körülményeket, az okokat, ami miatt megbomlott az egyensúlyi állapot. Ha ez megtörtént, jöhet az egyénre szabott terápia, ami általában három fő részből áll:
- a kórokozó baktériumok, vírusok, gombák és paraziták elpusztítása, szaporodásuk meggátolása
- az elhalt (és még élő) kórokozó sejtek eltávolítása a bélrendszerből valamilyen béltisztító módszer segítségével
- a jótékony bélflóra visszapótlása probiotikus készítményekkel.

Természetesen krónikus gyulladások, panaszok esetén, ahol minden bizonnyal károsodott a bélnyálkahártya (fekély, stb.), fontos a gyulladás csökkentése, elmulasztása, illetve a nyálkahártya regenerálása.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja