SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Szeresd szívvel a szívedet!

Családinet [cikkei] - 2023-09-26
Magyarországon a szív- és érrendszeri betegségek, mint például a magas vérnyomás, a stroke-hoz vagy infarktushoz vezető érelmeszesedés, érszűkület a vezető halálokok közé tartoznak. Szeptember utolsó vasárnapján ünnepeltük a szív világnapját, melynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságára, megismertesse a legjellemzőbb tüneteket és segítsen a betegség megelőzésében.

„A szív- és érrendszeri betegségek gyakran észrevétlenül maradnak, ugyanis a tüneteinek, mint például a fáradékonyságnak, gyengeségnek, szédülésnek vagy magas vérnyomásnak nem tulajdonítunk nagy jelentőséget, ezért nem is járunk utána egy alapos kivizsgálással, hogy valójában mi áll a panaszok hátterében. Így gyakran csak akkor derül rájuk fény, amikor az állapotunk súlyossá válik, ilyenkor pedig nehezebb a gyógyulás, sőt akár életveszélyes stádium is kialakulhat. A prevenciónak nagy a jelentősége a kardiovaszkuláris betegségek esetében. Az évenkénti belgyógyászati és laboratóriumi vizsgálat, rendszeres szűrővizsgálat életmentő lehet, azoknál pedig, akiknek a családjában előfordult már szívbetegség vagy érrendszeri elváltozás, akiknél életmódjuk miatt magas a szív- és érrendszeri betegségek kockázata (pl. dohányzás, elhízás, időnként észlelt magasabb vérnyomás) kifejezetten indokolt a kardiológiai kivizsgálás" – mondta Dr. Bencze Ágnes, a Budai Egészségközpont kardiológusa.

Dr. Bencze Ágnes kardiológus főorvos

Hogyan monitorozzuk a vérnyomásunkat?

Ha a családi tapasztalatok alapján hajlamosak vagyunk a szív- és érrendszeri betegségekre, javasolt a vérnyomás rendszeres mérése és vérnyomásnapló vezetése. Az esetleges problémákra így könnyen fény derülhet, ugyanis, ha otthon tartósan 130/80 Hgmm felett vannak az értékek, az utalhat az esetleges problémára. Ebben az esetben érdemes felkeresni a háziorvosunkat vagy a kardiológusunkat, aki értékeli az eredményeket, életmódbeli tanácsokkal látja el és ha szükséges, akkor megfelelő gyógyszeres terápiát javasol.

Melyek a szív- és érrendszeri betegségek leggyakoribb tünetei?

Az állapottól és az adott problémától függően eltérőek lehetnek a panaszok.

  • A visszatérő, tompa tarkótáji és a halánték körüli lüktetés és fájdalom, fejfájás, szédülés, koncentrációzavar vagy fáradékonyság vagy az egyensúlyérzék romlása utalhat magas vérnyomásra.
  • A terhelés során jelentkező nehézlégzés, gyakori éjjeli vizelés a szív- és érrendszeri károsodás kísérő tünetei lehetnek.
  • Az infarktus speciális tünetei például a heves mellkasi, szegycsont körüli, gyakran a bal karba, vagy hátba sugárzó fájdalom, verítékezés, hányinger, légszomj, halálfélelem, esetleg eszméletvesztés.

Miért fontos orvoshoz fordulni?

Lehetséges, hogy a panaszokat még nem tartjuk súlyosnak, ám mindenképp gondolnunk kell arra, hogy ezek a normálistól eltérő állapotra utalhatnak. Ezért inkább forduljunk orvoshoz, hogy megnyugodhassunk, nincs komoly baj, vagy épp elejét vegyük egy súlyosabb egészségkárosodásnak. A kezeletlen magas vérnyomásnak ugyanis komoly szövődményei lehetnek, például megrepedhetnek az erek, vagy fokozódhat az érelmeszesedés, amelynek következménye lehet az érszűkület, stroke vagy a szívinfarktus.

Hogyan előzzük meg az érkatasztrófákat?

Egy kis odafigyeléssel nagyon sokat tehetünk az egészségünk megőrzéséért.

  • A legfontosabb, hogy rendszeresen vegyünk részt a szűrővizsgálatokon.
  • Kerüljük a tartós stresszt. Keressünk olyan módszereket, mint például, séta, jóga, meditáció vagy szakember bevonása, amely segíthet nekünk ebben.
  • Mondjunk le a káros szenvedélyeinkről, így a dohányzásról vagy az alkohol fogasztásáról.
  • Fogyasszunk kevesebb szénhidrátot, csökkentsük a bevitt só és zsír mennyiségét.
  • Mozogjunk rendszeresen, naponta legalább fél órát. Ez lehet séta, biciklizés, de a kertészkedés is tökéletes.

„A rendszeres szűrővizsgálatok lehetővé teszik azon állapotok korai felismerését, amelyek később évek vagy évtizedek múlva súlyos betegségek kialakulásához vezetnek. Minél korábban észleljük ezeket az eltéréseket, annál sikeresebb megelőzési tevékenységet végezhetünk. Az életmódváltást nem lehet túl korán elkezdeni, a gyógyszeres kezelésre pedig megfelelő vizsgálatok elvégzése után kerül sor a szakmai ajánlásoknak megfelelően” – tette hozzá a szakorvos.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja