SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A hosszú nyári nappalok becsapják a belső óránkat és növelik a szociális jetlaget

Családinet [cikkei] - 2021-06-23
Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szabad- és munkanapok alvási időszakának eltérését értjük. Munkanapokon jellemzően korábban fekszünk le és korábban is kelünk, míg a szabadnapokon nagyobb lehetőségünk van arra, hogy magunk döntsünk az ébredés időpontjáról. Amennyiben rendszeresen akár több órás eltérés is van ebben a ritmusban, az hatással van a szívműködés idegi szabályozására is. A Semmelweis Egyetem ezzel a jelenséggel kapcsolatos tanulmányát egy vezető idegtudományi folyóirat nemrég beválogatta az elmúlt időszak legjelentősebb publikációi közé.
A hosszú nyári nappalok becsapják a belső óránkat és növelik a szociális jetlaget

Szabadnapokon és hétvégén inkább a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint élhetünk, vagyis akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat – magyarázta dr. Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense, hozzátéve: a két időablak között több órás eltérés is lehet. Ezt nevezzük szociális jetlagnek, ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk.

A téma különösen aktuális, hiszen az év során most a leghosszabbak a nappalok, és ez a nyári időszámítás miatt azt jelenti, hogy még este 1/2 10-kor is világos van. Ez a meghosszabbodott esti világos időszak becsapja a belső óránkat, azt az információt közvetíti felé, hogy korán van. Ezáltal csökkenti az álmosságot, és nehezíti az elalvást a munkanapokon, ami a korai kelés miatt alváshiányhoz vezet, hétvégén pedig még jobban kitolja az alvásablakunkat, ami tovább növeli a szociális jetlaget.

A Semmelweis Egyetem kutatóinak sikerült először összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között: tanulmányuk szerint minél inkább a szociális elvárások, és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, ami egyes keringési betegségek kialakulásának magasabb rizikóját is jelenti.

A Kronofiziológiai Munkacsoport munkatársai a Magatartástudományi Intézettel együttműködve fiatal, egészséges férfiakon vizsgálták, hogy a szociális jetlag és a szubjektív alvásminőség, valamint az autonóm idegrendszer állapotát jól jellemző szívfrekvencia variabilitás között van-e összefüggés. Az alvásminőség jellemzésére egy standardizált kérdőívet használtak, melynek eredményei kimutatták: azok, akik hétköznapokon nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak – például azért, mert úgynevezett bagoly-típusúak, azaz maguktól később feküdnének és később kelnének – rosszabb alvásminőségről számoltak be. Az eredmények szerint azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, azaz kevésbé előnyös a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége, és ez növelheti az olyan kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát, mint az infarktus vagy a magas vérnyomás. Fontos azt is megjegyezni, hogy az alacsonyabb variabilitás az alvás kevésbé pihentető voltára is utal – mutatott rá dr. Káldi Krisztina.

A szociális jetlag mértéke csökkenthető lenne egyebek mellett például rugalmas munkaidővel, de az egyének is tehetnek azért, hogy kevésbé érintse őket: a késői típusúaknak javasolt reggelenként minél többet természetes fényben tartózkodniuk; emellett ma már jól ismert az a tanács, miszerint esténként célszerű csökkenteni az intenzív kék fény expozíciót, hasznos a mobiltelefon, illetve a monitor képernyőjének fényét kék-fény szűrő programmal változtatni – mutatott rá Sűdy Ágnes PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Holtan találták meg a kétéves szerb kislányt, akit már a magyar rendőrség is keresett

Rengetegen keresték a kétéves kislányt, sajnos már csak a holttestét találták meg.
A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

A gyerek a szülő tükre: ha szófogadatlan vagy rosszalkodik, akkor a családban lehet a gond

Amikor a szülő tanácstalan, mert a gyereke kezelhetetlen, szófogadatlan, akkor érdemes először tükörbe nézni: milyen a család működése, mi állhat a háttérben? Szakemberek szerint ugyanis nagy általánosságban nem létezik problémás gyerek, csak problémás szülők.
Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Újabb mérgezéses eset abban a pilisborosjenői óvodában, ahol nemrég porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe

Az ovisok ezúttal az udvaron található lilaakácból ettek: néhányan rosszul lettek, az óvónők pedig azonnal mentőt hívtak. Pár héten belül ez már a második mérgezéses eset az óvodában. Nemrég ugyanis porcukor helyett tisztítószer került a gyerekek reggelijébe ugyanebben az intézményben.
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
"Az apám a saját nőgyógyászom, és ő közölte velem, hogy baj van" - kiakadtak a TikTokon a fiatal lány követői

"Az apám a saját nőgyógyászom, és ő közölte velem, hogy baj van" - kiakadtak a TikTokon a fiatal lány követői

Minden nő tudja, hogy a nőgyógyász kincs. Ez egy bizalmi viszony, így nem csoda, hogy olyan embert szeretnénk választani, aki szimpatikus, aki tudja kezelni az esetleges betegségeinket és aki felkészít a szülésre. Egy fiatal lány éppen ezért a lehető legközelebbi személyt választotta erre a nemes feladatra, aki nem más, mint az édesapja.
A szerkesztő ajánlja