SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hormonzavar is állhat a magas vérnyomás hátterében

Családinet [cikkei] - 2015-04-28
A magas vérnyomás korunk egyik népbetegségének számít, és egy bizonyos kor felett egyre gyakrabban diagnosztizálják. A néma gyilkosnak is nevezett állapot olyan súlyos szövődményeket okozhat, mint pl. a stroke vagy a szívinfarktus, így kezelése kiemelt jelentőséggel bír. Előfordulhat azonban, hogy hiába a gyógyszeres terápia, a beteg értékei nem javulnak. Dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa szerint ebben az esetben nem kizárt, hogy hormonális zavar áll a háttérben.

Másodlagos hipertónia

A magas vérnyomás betegségnek két fajtáját különböztetjük meg: létezik elsődleges (primer) illetve másodlagos (szekunder) hipertónia. A különbség a kettő között az, hogy az elsődleges forma önálló kórkép, míg a szekunder valamilyen más betegség következménye. Ez lehet többek között vesebetegség, diabétesz, alvási apnoe, de akár bizonyos hormonzavarok is vérnyomás emelkedést okozhatnak. Fontos tudni, hogy ezekben az esetekben – vagyis amikor valamilyen egyéb eltérés áll a hipertónia mögött - az alapbetegséget is kezelni kell, máskülönben meglehet, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres kezelés nem vezet eredményre. Ráadásul így a szövődmények megjelenése is gyakoribbá válik, hiszen az érkárosító hatás kifejezettebben jelen van.

Hormonális zavar a vérnyomás emelkedés hátterében

A másodlagos magas vérnyomás egyik fajtája az endokrin eredetű hipertónia. Ezt legtöbbször pajzsmirigy túlműködés váltja ki, hiszen ekkor szinte az egész szervezet „fokozott üzemmódra” kapcsol. Ilyenkor általában a szisztolés érték a magasabb, továbbá a pulzusszám is megemelkedik, az illető stresszes, ideges, ami csak tovább fokozza a vérnyomás emelkedését.

Pajzsmirigy túlműködésre utaló további tünetek: izzadás, fogyás, szívritmuszavarok, kidülledő szemek.

Pajzsmirigy problémán kívül hipertóniát okozhat a mellékvesekéreg hormonjának, a kortizolnak a túltermelődése, a Cushing-kór, illetve szindróma is. A betegség során nő a vér térfogata, ráadásul a magas kortizol szint hatással van a só- és vízháztartásra, így a vérnyomás megemelkedik. Ezért hipertónia esetén szükségszerű lehet a vérben található kortizol mennyiségének a meghatározása, ugyanis Cushing-kór esetén a betegek több, mint 80%-a hipertóniával küzd - mondja dr. Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

A Cushing-kór további tünetei: hasi elhízás, a háton keletkező zsírpúp, holdvilág arc, férfias hajhullás.

A mellékvesekéreg a kortizolon kívül aldoszteront is termel, melynek szerepe a nátrium és a víz visszatartása, valamint a kálium kiválasztása.  Conn betegség során az aldoszteron szintje megemelkedik, így ennek köszönhetően ez az állapot együtt jár magas vérnyomással, hiszen a só-és vízháztartás zavart szenved. Ebből kifolyólag a hipertóniás beteg a vérnyomáscsökkentő kezelésre kevésbé vagy egyáltalán nem reagál - gyakran pont ez hívja fel a figyelmet a betegségre. A Conn betegség hátterében leggyakrabban jóindulatú ademóma, esetleg ritkán rosszindulatú daganat áll, mely esetekben egyedül műtéti úton lehet elérni a gyógyulást.

A Conn betegség további tünetei: fejfájás, izomgyengeség, fokozott szomjúság és vizeletürítés

A magas vérnyomás hátterében ún. phaeochromocytoma is állhat, mely jellemzően a mellékvesevelőben lévő daganat, ami adrenalint, noradrenalint illetve dopamint termel. Ezek a hormonok elsősorban az érrendszerre hatnak, befolyásolják annak rugalmasságát, így a vérnyomást is. A betegség ezen anyagok túltermelődésével jár, és ez komoly szív-és érrendszeri tüneteket okoz. Szerencsére csak ritkán fordul elő, és többnyire a daganat jóindulatú, így műtét után akár teljes felépülés is lehetséges.

A phaeochromocytoma további tünetei: fejfájás, ájulás, sápadtság, hasi panaszok, hevesebb szívdobogásérzés

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: Naypong/ FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja