SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Depressziós vagina?

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2021-06-04
A kifejezés egy sokak által kedvelt televíziós sorozat kultikus epizódjában bukkant fel, összekacsintó félmosolyok kíséretében, melyek arra engedtek következtetni, hogy tulajdonképpen egyfajta pókhálósodásról van szó, vagyis egy túl kevés figyelmet és törődést kapó vagináról. Esetleg egy olyan nőről, aki nőiességét nem vállalja föl, vagy szégyelli azt. Ezzel szemben egy olyan kórképről beszélünk, amivel sok nő küzd, és amit nem szívesen tár fel még az orvosa előtt sem, de ami fizikailag szélsőségesen megterhelő a számára, és párkapcsolati konfliktusok titkolt, de nagyon is valódi oka lehet.

A szoknya ráncai alatt láthatatlanul kerülhet a kapcsolatba az állandó veszekedés valódi oka, amit talán egyik fél sem azonosít be.

A „depressziós vagina” orvosi neve vulvodynia. Az állapot jellemzője a hüvelybemenet, vagy az egész szeméremtest állandó, vagy visszatérő fájdalma. A fájdalom jellege csípő, szúró érzet, amely mögött nem áll sem orvosi vizsgálattal, sem laboratóriumi kontrollal kimutatható kórok. A vulvodynia diagnózisa úgy születik meg, hogy a nőgyógyász kizár minden lehetséges más kórokot, fertőzést, bőrbetegséget, allergiát, és ha semmilyen kimutatható elváltozást nem talál, akkor mondja ki a vulvodynia szót.

A testi panaszokon túl

A krónikus fájdalom az esetek egy részében mechanikus hatásra következik be, mint a szexuális aktus, tampon felhelyezése, biciklizés, dörzsölő ingerek, túl szűk fehérnemű, vagy maga az orvosi vizsgálat, és ez odáig fajulhat, hogy még az ülés is fájdalmas. Más esetekben kizárólag csak a hüvelybemenet fáj, és az a mechanikus inger megszűntével abba is marad. A nők egy része ilyenkor attól tart, hogy tüneteit nem hiszi el majd sem a partnere, sem az orvos, és fél attól is, hogy hibáztatni fogják, vagy szégyelli a problémáját.

Ha belegondolunk, hogy a férfiakat érintő erekciós probléma milyen sok kutatás tárgya, és mennyi megértésre talál a társadalom részéről, valamint, hogy mennyi terápiás segítséget kap a jelenség, akkor furcsa, hogy ennek női megfelelőjéről milyen kevés szó esik. Pedig, ha van valami, ami elveszi egy nő kedvét a szexuális aktustól, ez bizonyára az. És a testi szerelem nyilvánvalóan nagyon fontos eleme a párkapcsolatnak.

Mi okozhatja a panaszokat?

A háttérben a genetikai hajlamtól kezdve meghúzódhat akár táplálkozási ok is, de leginkább az idegrendszer kóros működése, érzékenyebb ingerfelvevő sejtek, vagy felszaporodó fájdalomérzékelő idegsejtek okozzák, esetleg az agy „rosszul kapcsol”, és fájdalomként azonosítja a tapintási ingert. Erre a kérdésre jelenleg még nincs válasz.

A „depressziós vagina” megfogalmazásból annyi jogos, hogy a kórkép kezelésében helyet kap az antidepresszáns tabletta is, de nem azért, mert az ezzel küzdő nőknél a lelki zavar okozta volna a kórképet. Ez inkább fordítva van: aki már régóta él együtt ezzel a fájdalommal, annak a lelki terhelését gyógyszerrel és pszichoterápiával oldják fel. Az antidepresszánsok pedig meg is változtatják az idegrostokban a fájdalomérzés továbbadását is, tehát a fájdalom legyőzésében segítenek. A pszichoterápia azért szükséges, mert segít feloldani azt a konfliktust, ami egy örömhordozó szerv, a nőiesség testi kifejezője, és a lélek között feszül.

vulvodynia kezelése

A komplex kezelés része az

  • életmód-váltás (görcsfokozó ételek elhagyása),
  • gátizom torna, mely segít ellazítani a görcsös medencefenék izmokat,
  • az antidepresszáns
  • és a pszichoterápia.

Nem a depresszió okozza a vulvodynia-t, de a huzamos ideig viselt, és némán tűrt szenvedés depresszióhoz, és a kapcsolat széthullásához vezethet.

Nyitókép: depositphotos

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja