SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Így változik a vagina az évek során

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-06-15
Az életkor előrehaladtával a szervezet egyre kevesebb ösztrogént kezd termelni. A nőgyógyászok szerint teljesen természetes folyamat, hogy a női nemi szerv külseje is megváltozik az évek során.

Így változik a női nemi szerv az évek során


Az első változás pubertáskorban jelentkezik

Az öregedés az élet természetes velejárója. Az évek múlásával megereszkedik a bőrünk, ráncosodni kezdünk, és nem marad ki a sorból a vaginánk sem, ami szintén megváltozik. A kor előrehaladtával az állapota és a külseje is átalakul, de emiatt egyáltalán nem kell aggódnunk.

Sherry Ross nőgyógyász a health.com-nak beszélt ezekről a folyamatokról. Mint mondja, az első változás pubertáskorban jelentkezik: ekkor jelenik meg a fanszőrzet, megnőnek a szeméremajkak, a hüvely pedig elkezd váladékot termelni. 


Szülés után így változik meg a vagina

A következő változás akkor történik, amikor a nők világrahozzák az első gyermeküket - ez általában a 20-as, 30-as éveikben következik be. A hüvelyi úton történő szülés egyik következményeképp a medencefenék izmai megnyúlnak, ezen kívül pedig apró szakadások is megjelenhetnek, amik megváltoztathatják a nemi szerv külsejét. Szülés után ingadozhat az ösztrogénszint, emiatt hüvelyszárazság is felléphet. 


Perimenopauza: a klimax előtti időszak

A következő időszak az úgynevezett perimenopauza időszaka, ez a klimax előtti 5-10 évet fedi le. Ilyenkor csökken az ösztrogénszint, emiatt a vagina szövetállományában csökken a kollagén szintje, ez pedig hüvelyszárazsághoz is vezethet. 


A változókor problémái

Menopauza után megnyúlhatnak a szeméremajkak, valamint zsugorodhat a vagina és a csikló. Felléphet úgynevezett vaginális atrópia, ami miatt a szexuális együttlét fájdalmassá válhat. 

A vagina szövetállományának rugalmasságában nagy szerepet játszik a rendszeres nemi élet. A komfortérzeten síkosító és ösztrogénes krém is sokat segíthet. 

Fontos kiemelni, hogy ezek a változások teljesen természetesek, így nem kell megijednünk, ha szembesülünk velük. Ha azonban valami szokatlant tapasztalunk és bizonytalanok vagyunk, mindenképp forduljunk orvoshoz!

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja