SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Új vakcinát engedélyezett a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság

Családinet [cikkei] - 2020-12-02
Engedélyezte szerdán a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) a Pfizer és a BioNTech vállalatok által az új típusú koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag forgalmazását.

Boris Johnson brit miniszterelnök minapi sajtótájékoztatóján közölte, hogy kormánya már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer/BioNTech-oltóanyagból, és ez - mivel fejenként két oltásra lesz szükség - az első menetben húszmillió embernek, a brit lakosság csaknem egyharmadának lesz elegendő.

A Pfizer és a BioNtech november elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján 90 százalék körüli.

A Pfizer nem sokkal később közölte, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot. A gyógyszeripari cég nemrégiben jelezte, hogy brit jóváhagyás esetén néhány napon, akár órákon belül el tudja kezdeni vakcinájának nagy-britanniai forgalmazását.

Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva néhány napja kijelentette: a cég készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást. Hozzátette: a vállalat az idei év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcinát tud gyártani.

Friss: A brit egészségügyi minisztérium szóvivője az engedélyezés szerdai bejelentése után közölte: a kormány elfogadta a gyógyszerfelügyeleti hatóság ajánlását a Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazásának engedélyezésére. A szóvivő szerint az MHRA a benyújtott dokumentáció alapos tanulmányozása után úgy döntött, hogy az oltóanyag megfelel a szigorú biztonsági, minőségi és hatékonysági előírásoknak.

A brit kormány oltásügyi vegyesbizottsága (JCVI) hamarosan közzéteszi végleges útmutatását arról, hogy kik kerüljenek a koronavírus elleni oltásban az elsők között részesülők kiemelt csoportjába. Ebben az elsőbbségi csoportban az idősotthonok lakói, az egészségügyben és a gondozószolgálatoknál dolgozók, az idősek és a klinikailag különösen veszélyeztetettnek minősülők szerepelnek majd - mondta az egészségügyi tárca szóvivője.

Hozzátette: mindezek alapján a vakcina forgalmazása a jövő héten kezdődik az Egyesült Királyságban.
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerdai Twitter-bejegyzésében megerősítette: a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) készen áll arra, hogy a jövő hét elején megkezdje az oltások beadását.

Hancock a BBC rádió szerda reggeli hírműsorában kijelentette: a vakcina engedélyezésének híre alapján bízik abban, hogy húsvéttól már jobb lesz a helyzet, és a jövő nyár "már mindenki számára élvezetes lesz".

Sir Simon Stevens, az NHS vezérigazgatója szerdai nyilatkozatában közölte: az egészségügyi szolgálat az Egyesült Királyság történetének eddigi legnagyobb oltási kampányára készül.

Sir Simon elmondta, hogy máris ötven kórház áll készenlétben az oltások beadásának megkezdésére, és folyamatban van új oltóközpontok kialakítása egyéb helyszíneken, köztük nagy befogadóképességű konferenciacsarnokokban is.

A Pfizer ismertetése szerint a vakcinát mínusz 70 fokos hőmérsékleten kell tartani szállítás közben. Ehhez a cég egy bőröndméretű hordozóeszközt fejlesztett ki, amelyben szárazjég tartja a hőmérsékletet a szükséges szinten akár tíz napig.

Egy-egy konténerben hozzávetőleg ezer adag vakcina fér el, de a kiszállítás után öt napig normál hűtőszekrény-hőmérsékleten, 2-8 fokon is tárolható az oltóanyag. Így például a körzeti orvosi rendelőkben is külön beruházás nélkül megoldható a vakcina tárolása. A brit kormány külön államtitkárságot hozott létre az egészségügyi minisztériumon belül a koronavírus elleni oltási kampány megszervezésére és irányítására.

A napokban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának gyógyszerfelügyeleti engedélyezési eljárása is megkezdődött Nagy-Britanniában. Ebből a vakcinából a brit kormány már 100 millió adagot megrendelt.

Forrás: MTI
Képünk illusztráció.

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja