SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Étkezés után ne mossunk rögtön fogat

Családinet [cikkei] - 2020-08-13
A megfelelő fogmosási technika és a fogkefe, fogkrém önmagában még nem elég az optimális fogápoláshoz, legalább ilyen fontos a fogmosás helyes időzítése. Nyáron, amikor a sok gyümölcs és savas frissítő ital tovább fokozza a saveróziót, különösen érdemes figyelni arra, hogy ne rögtön étkezés után, hanem csak fél-egy órával később vegyük kézbe a fogkefét. Ezzel elejét vehetjük számos kellemetlen tünet kialakulásának.

A saverózió során a fog kemény szöveteiből ásványi anyagok oldódnak ki. Ez eleinte még nem okoz látható változást, később azonban mattá válik tőle a fogfelszín, ahogy pedig egyre több anyag oldódik ki a fogból, kopások keletkezhetnek a koronán, a gyökérfelszínen vagy mindkettőn. Saveróziót idézhetnek elő a szénsavas üdítőitalok és a gyümölcsök, zöldségek, de például az uszoda vize is, ha annak pH-értéke nem optimális – magyarázza dr. Nevelits Annamária. A Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának fogorvosa szerint érdemes kifejezetten a saverózió ellen ható fogkrémet használni, de ennél lényegesebb kérdés a fogmosás időzítése. Savhatás után legalább fél-egy órát javasolt várni annak érdekében, hogy a zománcból, illetve a fog kemény szöveteiből kioldódott foganyag képes legyen a remineralizációra, vagyis az ásványi anyag visszaépülésére, és azt a fogkefével ne dörzsöljük le azonnal. A saverózió tünetei széles spektrum között változhatnak a láthatatlan elváltozástól  akár az elviselhetetlen fájdalomig. A kopásokat nehéz tisztítani, növelhetik a plakkok képződését, a környező szövetek is begyulladhatnak, és ezek is okozhatnak panaszokat, vérzést, fájdalmat. Az előrehaladott folyamat a fog teljes integritását is veszélyeztetheti, megnyílhat a fogbélcsatorna, és a gyökérkezelésig is eljuthatunk – ismerteti a fogorvos.

A parodontológus úgy véli, a magyar emberek legtöbbje nagyon lelkes fogmosó, ám ez nem feltétlenül társul jó fogmosási technikával. Emiatt ugyancsak előfordulhatnak szuvasodások, ínygyulladások, ami fogágybetegségbe is torkollhat. A jó technikát tehát meg kell tanulni, és akár az egyénre szabott napi szájápolási rutin miatt is érdemes felkeresni a fogorvost.

saverózió

A szakember érzékletes példával illusztrálja ennek fontosságát: a fogaink olyanok, mint egy tóban lévő kavics, amelyet csúszós, nyálkás réteg borít, és egy saját kis ökoszisztéma található rajta. A kavicsról semmilyen vízáramlás, mosó-, sodró hatás nem képes az ökoszisztémát eltávolítani, vagyis a fogainkat is csak akkor tudjuk megtisztítani, ha ehhez eszközt – optimális esetben puha vagy közepesen erős sörtéjű fogkefét – használunk. A kemény fokozhatja az ínyvisszahúzódás kialakulást, ami szabaddá teheti a fognyakat és érzékenységhez vezethet. A fogkrémek közül a fluoridtartalmúak segíthetnek, ám érdemes tudni, hogy a fluorid csak a megfelelően tiszta fogakon hatásos. Ajánlatos tehát a fluoridos fogkrém használata előtt alaposan megtisztítani a fogfelszíneket csupán fogkefével, illetve naponta egyszer speciális fogköztisztító kefét is javasol a szakember az ételmaradékok eltávolítására.

Dr. Nevelits Annamária ismertette: a savak duplán árthatnak; nemcsak azzal, hogy közvetlenül hatnak a zománcra, hanem azáltal is fokozhatják a saveróziót, hogy csökkentik a szájüreg pH-értékét. Ha ez 5,5 pH-érték alá esik, akkor közvetett módon is elkezd kioldódni a foganyag, ezért érdemes odafigyelni arra, hogy megfelelő legyen a nyálelválasztásunk. Az elegendő folyadékfogyasztás tehát nemcsak azért fontos, hogy ne száradjunk ki, hanem hogy a szájüreg pH-értékét is hamarabb helyreállítsuk, ezáltal is csökkentve a savak hatását a fogakra. Ebből a szempontból is a víz a legoptimálisabb ital, mivel a nyálelválasztás fokozásával a nyálban lévő ásványi anyagok visszakerülnek a fogra. Nem véletlen az sem, hogy egy francia menüsor sajttal fejeződik be: védőréteget képezve a fogak felszínén ez is segít abban, hogy a szájüregi pH hamarabb visszaálljon – részletezi a szakember.


 

Dr. Nevelits Annamária szerint nemcsak a tünetek kezelése fontos, hanem az oki tényezők megszüntetése is, ezért érdemes megfelelő anamnézissel, a páciens kikérdezésével pontos diagnózist felállítani, mi okozhatja a saveróziót. A kezelési lehetőségek is széleskörűek lehetnek az otthon használt készítményektől a fogorvosnál alkalmazott eljárásig.

Forrás: semmelweis.hu

Fotó, videó: Bartincki Tamara Andrea, Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Indexkép: AlbanyColley / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja