SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Koronavírus: mindenhol nő az esetszám

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2020-08-06
Újra nő a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon. A körülöttünk lévő országokban javában tombol a járvány, az újabb lezárások azonban egyelőre váratnak magukra.

„A második hullám már itt van. Nap mint nap új gócpontok jelennek meg”nyilatkozta Michael Kretschmer, Szászország miniszterelnöke, miután a diagnosztizált fertőzöttek száma napi 800 új esettel nőtt Németországban. Európa több országában figyelhető meg hasonló tendencia, a lezárásokkal azonban már nem sietnek annyira, mint tavasszal.

Az Egyesült Államokban tombol a járvány, volt olyan nap, amikor 47 ezer új beteget diagnosztizáltak - az ország azonban kinyitott, és nem tervezik újra leállítani az életet. Horvátországban július közepén még volt, hogy egy nap alatt több mint száz új esetet találtak – ez a szám azóta némileg lecsökkent –, azonban a turizmus az ország gazdaságának egyik fő pillére, és szigorították ugyan a beutazást, de nem zárkóztak be, az éttermek, bárok továbbra is nyitva vannak. Németországból a járvány terjedése ellenére nemrég újra kifuthatott az első luxus óceánjáró. A francia miniszterelnök pedig nemrég úgy nyilatkozott, hogy egy újabb lezárást az országa sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem élne túl.


Nem lehet újra lezárni a világot

A koronavírussal diagnosztizált esetek száma Magyarországon is újra nő. A SOTE rektora, Merkely Béla az ATV Heti napló Sváby Andrással című műsorának úgy nyilatkozott: 99 százalék, hogy itthon is lesz második hullám. Ez akkor kezdődik meg, amikor a betegség reprodukciós mutatója tartósan 1 fölé nő, vagyis egy fertőzött több mint egy másik embernek adja tovább a kórt (Németországban ez a szám jelenleg 1,16).

Merkely szerint a Covid-19 járvány lassulásának fő oka a nyári meleg. Ennek nem mond ellent az, hogy a Közel-Keleten jelenleg is tombol a vírus, hiszen ott a hőség elől egész nap légkondicionált épületekbe menekülnek az emberek, ami kiváló táptalajt jelent a kórokozók terjedésének. A kontinentális nyárban azonban a népesség jórészt a szabadban tölti az idejét, ami lassítja a vírus terjedését.

A rektor véleménye szerint az országot nem lehet újra úgy lezárni, mint márciusban, ezért inkább az óvintézkedések betartására helyezné a hangsúlyt. Az iskolakezdéssel kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban a felsőoktatási intézmények esetében okozhat ez problémát a nagy létszám miatt, ezért ott különösen fontos lenne odafigyelni a maszkviselésre, a rendszeres kézmosásra, és arra, hogy 100-200 hallgatónál több ne üljön egyszerre a nagy előadótermekben sem.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Tumisu / pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja