SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mi kell a boldog, harmonikus élethez?

Kisiván Krisztina [cikkei] - 2020-06-19
Az a jó hírem, hogy mindegy, hogy szerinted mi kell, mert mindenki számára csak néhány alap létezik: felelősségvállalás, a megértés-megbocsátás-elfogadás és a szeretet. Mit jelentenek ezek?

A felelősségvállalás azt jelenti, hogy megismerjük magunkat, az életünket, a körülöttünk lévő embereket, a világot, és az ezeket mozgató okokat és törvényszerűségeket, miérteket. Ezek ismeretében vesszük a bátorságot és megteremtjük a saját világunkat.

A érett felnőttek felelősek saját tetteikért, érzéseikért, gondolataikért. Ekkor már tisztában kell lenniük cselekedeteik következményeivel. A kisgyermekeinkért is mi viseljük a felelősséget szülőként.

Olyan választási lehetőségeket adunk magunknak, melyek útján megtanulunk elfogadni.
Megértjük, majd elfogadjuk azt, ami fáj, ami nehéz, amit meg kellett élnünk. Ez nem feladás, ez megbocsátás önmagunknak és másoknak is, akik a saját felelősségük tudatában cselekedtek értünk vagy ellenünk. Nem kell bűntudattal élni, mert nem kell áldozattá válni.

Légy önmagad! Ez a sokat hallott mondat itt nyer értelmet. A harag, az irigység és a bűntudat lemerít mentálisan és fizikálisan is. Aki ragaszkodik egy régóta nyitott gondhoz, vitához, nehézséghez, hogyan lehet szabad ember?
A megbocsátás azt jelenti, hogy szabadságot adsz magadnak, mersz új saját célokat kitűzni és végrehajtani, megélni, ÉLNI!

A szülők feltétel nélkül szeretik a gyermeküket, amikor megszületik, amikor kicsi. Elfogadja akkor is, ha nem érti, mert még egységben van vele.

Erre az ”igazi”, feltételek nélküli szeretetre vágyunk.
A szeretet nem a szenvedély, hanem valamiféle együttérzés, együtt élés, egymást táplálás. Független az önzéstől, a birtoklástól.
Te képes vagy arra, hogy a szívedre hallgass, és ne a mások vagy önmagad által lefektetett szabályok után menj?

Személyiségünk természetes módon különböző, így az örömök megélésének és átadásának, az elfogadásnak képessége is.
Fontos lenne, hogy tudjunk okulni egy kellemetlen, sorsfordító eseményből, betegségből, válságból és levonni a szükséges tapasztalatokat!

Csak Te vagy felelős a boldogságodért! Így mások is - a felnövő gyermekek is - a saját boldogságukért. Légy türelmes magaddal és vizsgáld meg, hogyan működsz, Téged mi tesz boldoggá?

A gyorsan, egyszerűen kitölthető személyiség teszt sokat segíthet neked ebben. Töltsd ki ezt a dokumentumot és tudj meg többet magadról! >> Személyiség teszt

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Fotorech / pixabay

Kisiván Krisztina


Kisiván Krisztina
life coach-mediátor-rajzvizsgálati szaktanácsadó

Elérhetőségeim:
E-mail: info@livecoach.hu
Honlap: www.livecoach.hu
Telefon: +36-70-628-2026

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja