SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Milyen út vezet egy védőoltás kifejlesztéséig?

Családinet [cikkei] - 2020-05-21
A fejlett országokban a védőoltásoknak köszönhetően számos, korábban potenciálisan halálos kórral szemben biztonságban tudhatjuk magunkat. Amikor egy eddig ismeretlen vírus, mint napjainkban a koronavírus milliók életét veszélyezteti, magától adódik a kérdés, hogy vajon mikor sikerül kifejleszteni a megfelelő védőoltást.

A COVID-19 kapcsán megtörténtek az első fontos lépések a vakcina-előállítás irányába. A világ több virológiai laboratóriuma, köztük a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportja is bejelentette, hogy sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, és külföldön is zajlanak már a klinikai vizsgálatok.  Ebből a genetikai kódból kell azonosítani azokat a szakaszokat, amelyek a megtámadott szervezet védőmechanizmusát aktiválják. Innen azonban még hosszú út vezet az ipari mennyiségben gyártható oltóanyagig. A Budai Egészségközpont szakértője, dr. Jelenik Zsuzsanna ismerteti azokat a fázisokat, amelyeken minden vakcinának át kell esnie a szabadalmazás útján.


Mesterséges ellenállás

Egy-egy kórokozóval való „találkozás”, fertőzés után a szervezetünk bizonyos fokú védettséget szerez az adott mikrobával szemben. Az immunrendszerünk ugyanis újbóli fertőzés esetén képes „emlékezni” az egyszer már leküzdött kórokozófajta (pl. vírus vagy baktérium) jellegzetes antigénjére. Újbóli fertőzés esetén azonnal megkezdi a megfelelő ellenanyagok termelését.

„Ez a tapasztalat vezetett az orvostudomány egyik legjelentősebb felfedezéséhez, miszerint a szervezet specifikus ellenállása (immunitása) legyengített vagy elölt kórokozót tartalmazó oltóanyag alkalmazásával mesterségesen is előidézhető” – mondta dr. Jelenik Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont infektológus szakorvosa.


Aktív és passzív oltás

A mesterséges immunizálás aktív és passzív módon történhet. Az aktív oltás esetében a vakcina tartalmazza a kiváltó kórokozót: élő, gyengített vagy elölt (inaktivált formában), így a megbetegedést nem váltja ki, de azimmunrendszerünket ellenanyagok termelésére serkenti. Az „aktív” jelző arra vonatkozik, hogy ilyenkor a szervezetünk aktívan részt vesz a védettség kialakításában. A passzív oltás nem az immunrendszer aktivitására számít, hanem kész, specifikus ellenanyagot (antitestet) tartalmaz, amelyet az azzal rendelkező személyek vérsavójából állítanak elő. Ezt alkalmazzák azoknál, akiknek az immunrendszere legyengült, ezért nem képes az ellenanyag termelésre. Az immunitás kialakulásához az oltást követően bizonyos idő, többnyire két hét szükséges és ismételt, emlékeztető oltásokra is szükség lehet.


A védőoltás kulcsa a kórokozó felismerése

„Az oltóanyag előállítása hosszú, összetett folyamat, amelynek első lépése az adott kórokozó pontos azonosítása, genetikai jellemzőinek feltérképezése. Először tehát azonosítani kell azt az antigént, amely képes lesz kiváltani a kórokozó elleni immunválaszt. Az antigén azonosítását hónapokig tartó állatkísérletekkel tesztelik, erősítik meg. Ha az adott antigén a kísérleti állatokban kiváltja a védettséget, és nem okoz mellékhatásokat, csak akkor kerülhet sor humán kutatásra” – fejtette ki a Budai Egészségközpont szakorvosa.

Először csak néhány emberrel történik a biztonságossági, majd a hatásossági vizsgálat. Ezeknek az eredményeknek a birtokában bővítik a vizsgáltak számát és körét (különböző korosztályok, alapbetegségek, gyógyszer-kölcsönhatások alapján). Tesztelik a megfelelő dózist, ellenőrzik, hogy egy vagy több adagos oltási sor váltja-e ki a megfelelő védelmet. Minden további lépés hónapokat vesz igénybe.


Vakcina-előállítás

Az oltóanyagok előállításához az adott vírusra vagy annak antigénjeire nagy mennyiségben van szükség. A vírusok szaporításához szövettenyészeteket, gyakran tyúktojásokat használnak, így készül például az influenza elleni vakcina is. A vírust a külön erre a célra termelt csíramentes tojásokba fecskendezik és tíz napra inkubátorba helyezik, mialatt elszaporodik bennük a kórokozó. A gyártási folyamat során a tojásfehérjéből kivonják és inaktiválják a vírusokat, majd tisztítva adagolják a vakcinákba. Ilyenkor elölt teljes sejtinfluenza-vakcináról beszélünk.

„Ennek az oltóanyagnak az előállítási technológiája jól kidolgozott, csak a vírus összetevője változik évről-évre annak alapján, hogy az előző járványban mely típusok fordultak elő leggyakrabban. Így lehetséges, hogy az új influenza-vakcina gyártásához fél év is elegendő. A koronavírusvakcina-kutatásban ennél sokkal bonyolultabb módszereket is alkalmaznak. Jelenleg több mint száz várományos vakcinát tartanak nyilván a hatóságok. Ez sajnos annak a jele, hogy rengeteg bizonytalanság van a vírus és az immunválasz összefüggése kapcsán” – hangsúlyozta dr. Jelenik Zsuzsanna.

Ha már ismert a kívánt védőhatás, illetve az ideális dózis és oltási sor, akkor több ezer vagy több tízezer ember oltásával, és azok éveken át történő követésével fejeződik be egy új oltóanyag bevezetés előtti – akár éveken át tartó – kísérletsorozata. A piacra kerülés után folytatódik a megfigyelés arra vonatkozóan, hogy valóban hatásosan csökken-e az adott betegség előfordulása vagy súlyossága.

„Országonként és nemzetközi szinten is gyűjtik az oltást követő nemkívánatos eseményeket, amelyek tovább módosíthatják az oltóanyagok összetételét, adagolását. Az eddig ismeretlen, új koronavírus elleni védőoltás kifejlesztéséhez is először a vírus jellemzőinek, terjedésének és hatásmechanizmusának jobb megismerésére van szükség. Már tudjuk, hogy az új koronavírus is hajlamos a mutációra, akár a megtámadott szervezetben is változik az antigén tulajdonsága. Jelenleg hét variánst ismernek. Kérdés, hogy ezek a változatok a betegség lefolyását vagy az immunreakció eredményességére hatnak-e” – mondta el a legfrissebb kutatások alapján a szakember.

A vakcinának több tesztelési fázison kell keresztül mennie, ahol a biztonságossági és hatékonysági (immunológiai) követelményeknek meg kell felelnie. A dózis-meghatározás, a védőhatást fokozó ún. adjuvánsok kiválasztása és még sok fontos részlet szükséges az új oltóanyag nagytömegű előállítása előtt. Az egymásra épülő fázisok célja, hogy a kutatók meggyőződjenek róla, a vakcina kiváltja a megfelelő immunválaszt és kizárhatók az esetleges mellékhatások. A folyamat befejező szakasza a törzskönyvezési, illetve a forgalomba hozatali engedélyezési eljárás. Mivel pandémia idején nem a hosszú távú védelem, hanem a járvány terjedésének megállítása a cél, ezért a törzskönyvezési fázisok bizonyos esetekben lerövidíthetők.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: PhotoLizM / pixabay

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Kettős tragédia: egy édesapa a fia temetésén halt meg

Egy brit család szívszorító veszteségen ment keresztül, amikor Norman "Nosha" White, egy szerető apa meghalt szívrohamban fia temetésén Middlesbrough-ban. A család már amúgy is egy mély gyásszal küzdött, hiszen a fiút, David Beilickit temették augusztus 21-én, amikor az újabb tragédia lecsapott rájuk. Ez a kettős gyász mély emberi fájdalmat és összetartást mutat fel, amely mindenki szívét megérinti.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja