SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Novemberben a férfiaké a főszerep

Családinet [cikkei] - 2019-10-30
Minden évben van egy hónap, amikor a férfiaké, pontosabban a férfiegészségé a főszerep. Ez a hónap a november, amely egyben a Movember elnevezésű nemzetközi mozgalom hónapja is, melynek célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára. De miért is van szükség erre a figyelemfelkelő akcióra és miért fontos, hogy az urak ne csak novemberben figyeljenek magukra?

„A férfiak többsége hajlamos kibújni az orvosi vizsgálatok alól, főleg akkor, ha nincs különösebb panaszuk, vagy ha kényes területeket érint a probléma. Gyakran már csak akkor kerülnek szakorvoshoz, amikor komoly fájdalmakkal küzdenek, ez pedig akár egy betegség előrehaladottabb stádiumát is jelentheti. Éppen ezért fontos tudniuk, hogy bizonyos betegségek, mint például a prosztatarák – amely a második leggyakoribb tumoros megbetegedés a férfiak körében – kezdetben akár tünetmentes lehet, így azt korai stádiumban csak rendszeres szűrővizsgálattal lehet kiszűrni, amely minden 40 év fölötti férfinak évente egyszer javasolt” – mondta dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont urológus szakorvosa.


Melyek a leggyakoribb férfias problémák?
 

  • Prosztatagyulladás – Bármelyik életkorban előfordulhat, okozója lehet bakteriális fertőzés vagy gyulladásos góc. Tünetei lehetnek a fájdalmas vizelés, csípő, égő érzés, hidegrázás, láz, véres vagy gennyes vizelet. A hosszabb ideje fennálló, úgynevezett krónikus prosztatagyulladásnál lassabban alakulnak ki a tünetek, enyhébbek, viszont deréktáji fájdalmak és potenciazavarok is jelentkezhetnek.
  • Jóindulatú prosztata megnagyobbodás – A betegség leggyakoribb tünete a vizelési nehézség. A prosztata tömege folyamatosan nő, idősebb korban a kiinduló méretének akár a többszörösére is, így elnyomja, elszorítja a vizelet áramlását. Mivel a prosztata jóindulatú megnagyobbodása miatt nem képes megfelelően kiürülni a vizelet, ezért bakteriális fertőzés, és húgyúti gyulladás is kialakulhat.
  • Prosztatarák – Leggyakrabban az ötven év feletti férfiaknál fordul elő. Kialakulásának kockázatát megnövelheti az örökölt családi hajlam, a korábban lezajlott ivarszervi betegségek, káros szenvedélyek. Kezdeti stádiumában meglehetősen tünetszegény, sokáig nagyon hasonlít más prosztatagondok okozta panaszokra, ezért a betegség csak a szakorvosi vizsgálattal diagnosztizálható.
  • Merevedési zavar – A prosztata gondokkal küzdő férfiaknál – elég gyakran – előfordulhatnak merevedési problémák is. Mivel a probléma a keringés állapotával szoros összefüggésben áll, így akár a merevedési zavar lehet az első jele a kialakulóban lévő érrendszeri károsodásoknak.
  • Hererák – A kezdetben tünetmentes betegség rendszeres szűrővizsgálattal időben felfedezhető és a korán diagnosztizált betegség jó eséllyel gyógyítható. Nagyon fontos a szerepe van a here-önvizsgálatnak is. Zuhanyozáskor külön-külön a tenyéren mérlegelve megállapítható, hogy a súlyukban nem következett-e be változás. Rendellenességre utalhatnak az esetleges csomók, kidudorodások, megkeményedések. Ha az önvizsgálat során a férfiak ilyet tapasztalnak, minél előbb forduljanak orvoshoz!
  • Vizelettartási problémák – A prosztata megnagyobbodása mellett akár gyógyszerek – vérnyomáscsökkentők, antidepresszánsok, vizelethajtók és altatók – is okozhatnak panaszokat, így, ha ilyen gyógyszert szedünk, érdemes konzultálni a szakorvossal gyógyszerváltásról.


Mint a legtöbb betegség, úgy a kifejezetten férfiakat érintő problémák is megelőzhetők, ha:
 

  • rendszeresen, naponta legalább fél órát sportolunk, sétálunk
  • egészségesen étkezünk – részesítsük előnyben a halat és baromfihúst – kerüljük a felesleges kalóriabevitelt, rostban gazdag ételeket, sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztunk
  • megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasztunk, kerüljük a túlzott mennyiségű koffeint
  • kerüljük a rendszeres alkoholfogyasztást és napi egy pohár finom és jó minőségű bornál nem fogyasztunk többet
  • bizonyos időszakokban – télen, influenzás időszakban – pótoljuk a szervezet számára szükséges vitaminokat

„Szerencsére egyre több férfi ismeri fel, hogy rendszeres szűrővizsgálattal rengeteget tehetnek az egészségükért és nem szabad megvárni a tünetek jelentkezését, vagy súlyosbodását. A prosztatavizsgálat csupán néhány perces, inkább kellemetlen, mint fájdalmas, de életmentő lehet. Bizony előfordul az is, hogy nem csak prosztata eredetű, komoly betegségre hívhatja fel az orvos és betege figyelmét. Figyeljünk magunkra egész évben, járjunk szűrővizsgálatra, ha pedig tapasztaljuk a tüneteket, keressünk fel mielőbb egy szakorvost” – tette hozzá a doktor úr.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Free-Photos / pixabay

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja