SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Prosztatarák: a gyógytornászok javíthatnának az életkilátásokon

Családinet [cikkei] - 2017-10-24
Kevesebb prosztatarákkal szembesült férfi küszködne vizelettartási gondokkal, szexuális problémákkal, s a betegek életkilátásai is javulhatnának, ha foglalkozna velük gyógytornász.

– Évente több mint 4 ezer férfinál állapítanak meg prosztatarákot Magyarországon, ám a prosztatarákos betegek többsége nem kap gyógytornásztól segítséget, holott az javítana az állapotukon és esélyeiken. Egyrészt nem ismerik a lehetőségeket, másrészt nem érnek el gyógytornászt, harmadrészt pedig a gyógytornászok jelentős részének nincs is jártassága a daganatos betegek speciális fizioterápiás szükségleteiben – vetett fel egy többszörös problémát Kapitány Zsuzsanna gyógytornász, a rákbetegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület vezetőségi tagja Győrben, a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának országos kongresszusán, ahol prof. dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója, a Magyar Uroonkológus Társaság elnöke mutatta be a rendszeres fizikai aktivitás pozitív hatásait a prosztatarákos betegek életminőségére és életkilátásaira.

– Nem elég megműteni vagy besugarazni a prosztatarákos betegeket, nem elég beállítani a daganatellenes gyógyszeres kezelésüket, hanem meg kell tanítani őket arra is, mit tehetnek önmagukért. Ez függ a rákbetegség stádiumától, a beteg állapotától és kísérőbetegségeitől is, ezért a gyógytornászoknak, az urológusoknak és az onkológusoknak folyamatosan kapcsolatban kellene lenniük egymással. Ez ma sajnos nagyon kevés helyen gyakorlat – támasztja alá az elhangzottakat prof. dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke. Hozzáteszi: a prosztatarák mozgáskorlátozottságot is okozhat, mert a betegség áttéteket adhat a csontokba, a kezelések pedig a csontritkulás kockázatát növelik.

A gyógytorna, a rendszeres fizikai aktivitás sokat javíthat a prosztatarákos betegek életminőségén. A műtét vagy sugárkezelés utáni rehabilitáció részeként a húgyhólyag működéséért, a vizeletáramlásért, az erekcióért is felelős medencefenéki izmok célzott erősítésével az esetek egy jelentős részében érdemben csökkenthetők a vizelettartási gondok, javítható az erekciós képesség is. A fizikai aktivitás hozzájárul a betegek állóképességének, terhelhetőségének javításához, a szív- és érrendszer erősítéséhez, az egészséges testsúly eléréséhez vagy megtartásához. Több kutatás is megerősítette, hogy jobb életminőségben és tovább élnek azok a prosztatarákos betegek, akik rendszeresen mozognak.

Kapitány Zsuzsanna elmondta: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az egészség megőrzéséhez legalább napi 10 ezer lépésnyi mozgásra van szükség, ez adta az ötletet, hogy „10 Ezer Lépés Program” néven induljon el egy országos kezdeményezést, amely keretében minél több prosztatarákos férfit bevonnak különféle mozgásprogramokba. A Gyógyulj Velünk Egyesület és a Magyar Rákellenes Liga a Janssen támogatásával prosztatabetegeket hív fővárosi és vidéki ingyenes gyógytorna oktatásra. A szakmai program részeként gyógytornászok számára is továbbképzést szerveznek, hogy minél több szakembert felkészítsenek a daganatos betegek fizioterápiás segítésére. A programnak része az urológus és az onkológus szakorvosok  szemléletformálása is, hogy betegeiket a kezelőorvosok is folyamatosan ösztönözzék arra, vegyék fel a kapcsolatot gyógytornásszal, a tudatos fizikai aktivitást tegyék a mindennapjaik szerves részévé.

Fotó: estableman / pixabay

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja