SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A prosztatarák az ötödik leggyakoribb halálok világszerte

Családinet [cikkei] - 2024-01-22
Az egészségre és a megelőzésre az év minden napján kiemelt figyelmet kell fordítani. Nagyon fontos, hogy a férfiak is komolyan vegyék az egészségmegőrzést, és eljárjanak rendszeresen szűrővizsgálatra, ugyanis világszerte évi 1,3 millió, Európában pedig 450 ezer férfinél találnak valamilyen prosztataproblémát, évente pedig 100 ezer beteg halálát okozza a prosztatarák.1

„Az urológiai vizsgálat jellemzően azok közé a vizsgálatok közé tartozik, amire akkor szánjuk rá magunkat, amikor már elviselhetetlenné válnak a tünetek. Pedig urológushoz akkor is javasolt elmenni, ha panaszmentesek vagyunk, ugyanis a vizsgálat segítségével korai stádiumban felfedezhetők az esetleges elváltozások, így mihamarabb megkezdődhet a szükséges kezelés. Az urológiai szűrővizsgálat a 40 évet betöltött férfiaknak évente ajánlott, ám ha a családban már előfordult prosztatadaganat, akkor már fiatalabb kortól érdemes eljárni kivizsgálásra. Abban az esetben pedig, ha szokatlan tüneteket, így vizelettartási problémákat, fájdalmas vizelést vagy egyéb kellemetlen dolgot tapasztalunk, azonnal forduljunk orvoshoz” – mondta dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont urológus szakmavezető főorvosa.

dr. Póth Sándor urológus főorvos

Milyen betegségekkel foglalkozik az urológus?

Az urológus a hiedelmekkel ellentétben nem csupán férfiakkal és az őket érintő betegségekkel, panaszokkal foglalkozik. A prosztata- és hereproblémák, merevedési zavarok mellett fájdalmas, gyakori vagy véres vizeletürítés, alhasi- vagy húgycsőfájdalom, inkontinencia, a vesével kapcsolatos gyulladások, daganatok kezelésében pedig a nőknek és a gyermekeknek is az urológus tud segítséget nyújtani.

Hogyan zajlik egy urológiai vizsgálat?

Sokan épp a kellemetlen vizsgálattól tartva nem mennek kivizsgálásra, pedig az urológus nem minden esetben végez tapintásos prosztatavizsgálatot, erre csak bizonyos korosztálynál vagy panasznál kerül sor. Ugyanakkor fény derülhet általa egy esetleges daganatos betegségre, így egészségünk érdekében fontos, hogy félretegyük félelmünket, szégyenérzetünket. A vizsgálat nagy része beszélgetésből és fizikális vizsgálatból áll, amely lehet hereultrahang vagy a vese és hólyag ellenőrzése, teljesen fájdalommentesen.

Hány éves kortól érdemes eljárni kivizsgálásra?

A prosztata jellemzően 30 éves kortól okozhat panaszokat, és ez az a kor, amikor kezdetét veszi a jóindulatú növekedése. Ez a növekedés azonban az életmódbeli-, valamint a genetikai tényezőkkel együtt prosztata-megnagyobbodáshoz, vagy akár rosszindulatú elváltozás kialakulásához, prosztatadaganathoz is vezethet. Éppen ezért panaszmentes állapot esetén is érdemes már 40 éves kortól felkeresni az urológust, ugyanis a néhány perces vizsgálat akár az életünket is megmentheti.

urológiai vizsgálat

Mit tehetünk mi az egészségünk megőrzése érdekében?

Sokat tehetünk az egészségünkért a megfelelő testedzettséggel, egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozással, növényi alapanyagok és a fehér húsok, halak fogyasztásával, illetve a vörös hús kerülésével, valamint, ha elhagyjuk a dohányzást. Ez a káros szenvedély növelheti a húgyúti daganatok kialakulásának esélyét, ha abbahagyjuk, hozzájárulunk a szív- és érrendszeri panaszok, valamint a merevedési problémák visszaszorításához.

„A különböző diagnosztikai eszközök lehetővé teszik, hogy a gyanús területek azonosítása után, altatásban, fájdalommentesen, az adott szervre lokalizálva kezelhessük a daganatot, jelentősen megnövelve ezzel a túlélés esélyét. Amennyiben nem ezt az utat választja a páciens és a vizsgálat halogatása miatt csak egy késői stádiumban ismerjük fel a daganatot, ekkor az esély jelentősen csökken és megnövekedhet a daganat visszatérésének lehetősége a leghatékonyabb kezelés ellenére is. Éppen ezért ideje komolyabban venni az urológiai szűrővizsgálatokat és panaszmentesség esetén is részt venni kivizsgáláson” – tette hozzá a szakorvos.

1 https://telex.hu/tamogatott-tartalom/2023/11/09/hetven-az-uj-negyven-urologia-vizsgalat-movember-bek-bhc-poth

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja