SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy kisgyermek halálát Borsodban

Családinet [cikkei] - 2016-12-27
Járványos agyhártyagyulladás gyanúja miatt vizsgálják egy 22 hónapos kisgyermek halálát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetője kedden az MTI-vel.

Asztalos Ágnes tájékoztatása szerint december 23-án a mentőautóban meghalt egy 22 hónapos gyermek, amikor Köröm községből kórházba vitték.

A tünetek alapján felmerült a járványos agyhártyagyulladás gyanúja, ezért az esetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház telefonon bejelentette a népegészségügyi feladatkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnak.

A főosztályvezető közlése szerint a területileg illetékes Miskolci Járási Hivatal népegészségügyi szakemberei azonnal megkezdték a helyszíni járványügyi vizsgálatot, amelynek célja a fertőzés veszélyének kitett, a gyermekkel szoros kapcsolatban lévő emberek felkutatása, a szükséges intézkedések megtétele volt. A járványügyi vizsgálat megállapította, hogy más beteg nincs az érintettek körében.

Az elhunyt gyermek közvetlen környezetében élőknek antibiotikumot adtak a további megbetegedések megelőzése érdekében.

A szakember közleményében azt írta: a járványos agyhártyagyulladás kórokozója (meningococcus baktérium, neisseria meningitidis) pontos szerocsoportjának laboratóriumi vizsgálattal történő igazolása folyik, a meningococcus okozta megbetegedés cseppfertőzéssel terjed, legtöbbször gyors lefolyású agyhártyagyulladást, azonban sajnos néhány esetben pár óra alatt halálhoz vezető vérmérgezést okoz.

Hozzátette: a kórboncnoki vizsgálatok még nem fejeződtek be.

December elején, Budapesten halt meg egy 18 éves gimnazista fertőző agyhártyagyulladásban, egy másik 20 éves fiatal életéért pedig napokig küzdöttek az orvosok.

Agyhártyagyulladással kapcsolatos cikkek, amiket érdemes elolvasnod:

Az agyhártyagyulladás tünetei: ha ezt látod, azonnal vidd kórházba a gyereket!
A jövő évtől ingyenes lesz az agyhártyagyulladás elleni védőoltás
Az agyhártyagyulladással kórházba kerülők töredéke hal meg

Forrás: MTI
Fotó: Nino Satria/FREEIMAGES

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Mikor indulj a kórházba szülés előtt? Az 5-1-1 szabály sok kismamának segít dönteni

A szülés előtti napokban szinte minden kismamában felmerül a kérdés: vajon ez már az igazi, vagy még csak a testem készülődik? Az 5-1-1 szabály egyszerű kapaszkodót ad, de vannak helyzetek, amikor nem érdemes az órát figyelni.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja