SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Foghiány kezelése gyermek- és fiatalkorban

Családinet [cikkei] - 2015-06-04
A maradó fogak elvesztése nem csak a felnőtt kort betöltötteket érintheti. Fiataloknál, gyermekeknél is előfordulhat foghiány, baleset, vagy akár kóros elváltozások következtében is. A gyermekeknél a fogpótlás azonban más megközelítést kíván, mint az idősebb korosztály esetében. Ezért is fontos, hogy időben kerüljön az ifjú páciens megfelelő szakemberhez.

„A gyermekkori foghiányok orvoslásánál, mindig a fogszabályozás szempontjából kell megközelíteni az esetet. Nagy jelentősége van a fogpótlásnak gyermekkorban, hiszen a fogszabályozási gyakorlatban a legnagyobb problémát általában a fiatal korban keletkezett kezeletlen foghiányok okozzák”- tájékoztat Dr. Czinkóczky Béla szájsebész, fogszakorvos az elrontott és speciális implantációs esetek szakértője.

A gyermekkorban elvesztett fogak sokszor szabálytalan, rendezetlen fogazati státuszt eredményeznek, ha nem törődnek velük. Ilyenkor kiterjedt, nehezen megoldható fogszabályozás lehet a következmény.
 

Amikor gyerekeknek is fogpótlás kell

Amíg be nem fejeződik az állcsontok, és az arccsont fejlődése, nem tekinthetjük véglegesnek a fogazatot. Bár 12-13 éves korra a tejfogak ugyan kiesnek, maradó fogazattal rendelkezik egy gyermek, amíg azonban az arccsontjai nem fejlődnek ki teljesen, addig ez a fogazat folyamatosan változik. Ebben az időszakban végleges fogpótlásokat nem szabad készíteni. Ez az időtartam lányoknál 17-18 éves korban zárul, fiúknál egy-két évvel hosszabb a folyamat.

Ha az arc és állcsontok végleges kialakulását megelőzően készül is fogpótlás, az minden esetben csak ideiglenes, helyfenntartó funkciójú. Hiába áll fenn fiatalkori foghiány, fontos, hogy implantációra csak akkor kerülhet sor, ha az állcsontok növekedése már befejeződött.

Az is előfordulhat, hogy nem helyfenntartásra van adott esetben szükség, hanem gyors fogszabályozó beavatkozásra. Ilyenkor az a cél, hogy ne alakuljon ki olyan elváltozás a fog elvesztésének következtében, amely később helyreállíthatatlan. Ekkor a káros következmények elkerülése a cél, a fogszabályozás megkezdhető.
 

Veszteségből nyereség

„Fiatal korban kialakult foghiány esetén, nagyon pontosan meg kell tervezni a várható következményeket. Legtöbbször ez azt jelenti, hogy fogszabályozó szakorvost is be kell vonni a kezelésbe. Előfordulhat, hogy nincs szükség fogpótlásra, de ebben az esetben is fontos azt tudni, hogy mi lesz a következménye a fog elvesztésének”- mondta Dr. Czinkóczky Béla. 

Őrlőfogaknál például nem feltétlenül a helyfenntartás az elsődleges szempont. Gyakori, hogy ezek a fogak - legtöbbször a 6-os számúak- elszuvasodnak, emiatt azokat fiatal korban elveszítheti a páciens. Ha tinédzser korban nagyon elszuvasodnak a „hatosok”, érdemes megfontolni ezek mielőbbi eltávolítását. Egy sokszor tömött, széteső, gyökérkezelt fogat később jóval nehezebb pótolni.

Amennyiben ez a helyzet áll fenn, a szakértő szerint, érdemes megfontolni, hogy a két, sorban következő - 7-es,8-as számú - fogakat állítsák be, mintegy pótlásként. Ilyenkor a bedőlést meg kell akadályozni, de ezzel pótolható a foghiány, és a bölcsességfognak is hely nyerhető. Ezzel akár még a későbbi bölcsességfogak eltávolításával járó kellemetlenségektől is megkímélhetjük a fiatalokat.

Fotó: jarmoluk/pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felfoghatatlan tragédia: egy hatéves fiú okozta egy újszülött halálát a kórház szülészeti osztályán

Egy hatéves kisfiú felügyelet nélkül kószált egy francia kórház neonatológiai osztályán, ahol halálos baleset történt: leejtett egy koraszülött babát, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. A kórház, a család és a hatóságok most próbálják feltárni, hogyan történhetett meg mindez.

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

A szájüregi szűrés is fontos lehet méhnyaki HPV-fertőzés esetén

Több mint kétszer nagyobb eséllyel található meg a HPV a szájüregben is azoknál a nőknél, akik a méhnyakukon már fertőzöttek - derül ki a Semmelweis Egyetem friss nemzetközi kutatásából. A vizsgálat szerint minden nyolcadik, méhnyaki HPV-pozitív nő orálisan is fertőzött volt, ami növeli a szájüregi daganatok kockázatát.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja