SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Ezzel számolj, ha túl sok energiaitalt fogyasztasz

Családinet [cikkei] - 2014-10-10
A kávé mellett egyre nagyobb keletje van a különböző energiaitaloknak, melyek nagy segítséget nyújtanak a fiataloknál vizsgaidőszakban, vagy az éjszakába nyúló munkában. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája szerint azonban rendszeres fogyasztásuk komoly mellékhatásokkal bír, többek között magas vérnyomást is okozhatnak, illetve ronthatják a már fennálló hipertóniát.

Magas koffein és taurin tartalom

Amerikai tanulmányok szerint a mértéktelen energiaital fogyasztás magas koffein és taurin tartalma miatt jelentősen megnöveli a szívösszehúzódásokért felelős anyagok mennyiségét, így negatív hatással van a szív működésére és a vérnyomásra. Éppen ezért veszélyesek a szívbetegségekben és a hipertóniában szenvedőkre, hiszen erősen megterhelik a szívet, ami hosszú távon komoly problémákhoz vezethet.

A vizsgálatban szereplő résztvevőkkel energiaitalokat itattak, majd EKG segítségével figyelték szívműködésüket, mely során kiderült, hogy olyannyira megzavarta a szívműködésüket, hogy az akár szívritmuszavarokhoz is vezethet. Emellett a vérnyomásukat is jelentős mértékben megnövelte, ami a későbbiekben akár szívinfarktust, illetve stroke-ot is okozhat.

Fel nem ismert betegségre hívhatja fel a figyelmet

A túlzott energiaital fogyasztásával szívpanaszok nélkül is erős szívdobogásérzés, fejfájás, hányinger, szédülést léphet fel, ám ha ilyet tapasztal, akkor érdemes szakorvoshoz fordulnia, mert meglehet, eddig fel nem ismert szívbetegség vagy magasvérnyomás áll a kellemetlen tünetek hátterében- akár már egy doboz elfogyasztása után is.

Amennyiben hasonló panaszokat tapasztalunk célszerű megmérni vérnyomásunkat, hiszen az energiaital fogyasztása után előfordulhat, hogy nem áll vissza a normál értékekre. Arra viszont figyeljünk, hogy teljen el egy kis idő, mielőtt a vérnyomásmérő készülékhez nyúlunk, máskülönben hamisan magas értéket kaphatunk. (Pontosan mennyi időnek célszerű eltelnie, az attól függ, tartósan fogyasztjuk, vagy megiszunk egy pohárral. Utóbbi esetben 3-4 óra, előbbiben akár tartósan vérnyomás emelkedést provokálhat.)

A koffeintartalmú italok tehát mindig megemelik a vérnyomást, baj akkor van, ha az nem, vagy ha csak lassan normalizálódik - mondja Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája.

Ne igyunk energiaitalokat, ha vérnyomáscsökkentőt szedünk

Fontos tudni, miszerint az energiaitalok akár a vérnyomás csökkentő gyógyszerek hatékonyságát is befolyásolják, így ha hirtelen nagyfokú fáradtság tör ránk, akkor lehetőleg más módon próbáljunk meg felfrissülni! Erre remek megoldás lehet a rendszeres mozgás, ami nem csak lendületet ad, hanem a vérnyomását is normalizálhatja. Arra azonban ügyeljünk, hogy a súlyzós edzések helyett lehetőleg a kardió mozgásokat válasszuk, mivel az előbbi vérnyomásemelő hatással bír!

Forrás: Trombózisközpont
Fotó: Tambako the Jaguar / Foter / CC BY-ND

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja