SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Majdnem meghalt egy 8 éves kisfiú az energiaitaltól

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-22
A gyerek megivott egy egész doboz energiaitalt, aminek túl magas volt a koffeintartalma. Később annyira rosszul lett, hogy már levegőt sem kapott, az arcát tépte fájdalmában.

Dühösek a szülők, a gyártót vádolják, mert nyolcéves fiuk rosszul lett az energiaitaltól

A Londonban élő édesapa kedvezni szeretett volna a kisfiának, aki energiaitalt szeretett volna kapni. 

Külföldön nagy divat most a Prime energiaital, amit sztárok reklámoznak és a fiatalok körében is igen népszerű, sok gyerek pózol vele a közösségi médiában, mutatva, hogy ő is kapott egy dobozzal - minderről a Metropol írt.
 


A nyolcéves kisfiú szülei szerettek volna örömet okozni, ezért vettek belőle gyermeküknek. Otthon azonnal meg is ivott egy egész dobozzal, de utána annyira rosszul lett, hogy ki kellett hívni a mentőket. 

Az apa a Mirrornak azt mondta, hogy a kisfiú nem kapott levegőt, és az arcát tépte fájdalmában. Hideg törölközőt tettek a homlokára és próbálták megnyugtatni. 

A mentősök megállapították, hogy a kisfiúnak nagyon magas a vérnyomása. Sikerült stabilizálni az állapotát, és felhívták a szülők figyelmét az energiaital veszélyeire. 

A szülők nagyon dühösek és a gyártót vádolják a történtekért. 

Ebben az italban egyébként majdnem kétszer annyi a koffein, mint a Redbullban, ami nagyon veszélyes a gyerekekre nézve. 

A szülők szeretnék elérni, hogy bizonyos életkorig ne lehessen megvenni és fogyasztani az italt. Amerikában egyébként 16 évesnél fiatalabb személy számára nem is adható el. Szerintük azt is feltűnőbben kellene jelölni, hogy melyik a koffeines és a koffeinmentes energiaital. 

Korábban hasonló esetről számoltunk be: akkor egy 17 éves diák életét vesztette egy nyári táborban.

Kapcsolódó cikkünk: Koffeinfogyasztás gyermekkorban - milyen mennyiségtől ártalmas?

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Öt- és tízéves gyermek vezetett külön jetskit - súlyos fejsérülés lett a vége

A nyári kikapcsolódás pillanatok alatt tragédiába fordulhat - ezt bizonyítja az a dunaharaszti jetskibaleset is, amelyben egy ötéves kisfiú súlyos koponyasérülést szenvedett, miután összeütközött tízéves testvérével. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódik, mert a két gyerek önállóan vezette a vízi járműveket, ami a hatályos szabályok szerint nem megengedett.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Olcsóbb lehet a tűzifa ősszel - ennyit spórolhatnak a fával fűtő családok

Jelentősen csökkenhet a tűzifa ára az ősszel, miután a kormány bejelentette: a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra mérsékelné a tűzifa áfáját. Az intézkedés elsősorban azokat a családokat érintheti kedvezően, amelyek teljesen vagy részben fával fűtik otthonukat, különösen a vidéki háztartásokat.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja