SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A túlzott cukorfogyasztás öregít

Családinet [cikkei] - 2014-06-06
A dohányzás, a stressz, de akár napi két pohár cukrozott üdítő is jelentősen megnövelheti a bőr korai öregedését okozó, és az egész szervezetet károsító szabadgyökök mennyiségét.

Szabadgyökök és antioxidáns

Szervezetünkben az anyagcsere folyamán, természetes úton is létrejönnek szabad gyökök. A szabad gyökök tulajdonképpen olyan molekulák, melyek párosítatlan elektronnal rendelkeznek. Ezek a molekulák gyorsan reakcióba lépnek más molekulával, melyektől elektront vonnak el a stabilitásuk eléréséhez. Ezt a környezetéből igyekszik mielőbb felvenni a molekula, a „szabad kapacitást” pedig a szervezetünk bármely ép sejtjében képesek megtalálni, károsítva ezzel a sejt molekulaszerkezetét. A negatív hatások ellen az antioxidánsok védenek. Az antioxidánsok – főként enzimek, vitaminok és ásványi anyagok - feláldozzák saját elektronjaikat annak érdekében, hogy az ép sejteket megóvják. A szervezet egyensúlyra törekszik a szabadgyökök és az antioxidáns védelem biztosításával a jó és rossz szabadgyökök között.

A cukor is növeli a szabadgyökök mennyiségét

A University of Buffalo kutatói egy korábbi vizsgálatuk során megállapították, hogy a túlzott cukorfogyasztás egy olyan tényező, amely drasztikusan képes megemelni a szervezetben a szabad gyökök mennyiségét. A résztvevők 3dl vízben feloldott, 75g glükózt fogyasztottak el. Ezt megelőzően, majd ezt követően – az első, második és harmadik órában is - vérmintákat vettek tőlük. A 75g glükózt tartalmazó- nagyjából két doboz kóla cukortartalmával megegyező - folyadék elfogyasztását követő, első mérés során a résztvevők szervezetében lévő szabad gyökök mennyisége jelentősen megemelkedett, két óra múlva pedig több mint kétszeresére nőtt.

Öregít és beteggé tesz

A dohányzás, a stressz, a szennyezett levegő, az egyoldalú táplálkozás mind növeli a szervezetünkben a szabadgyökök mennyiségét. Ha a szervezet nem bírja az egyensúlyt fenntartani, túlsúlyba kerülnek a sejteket károsító, energiát elvonó szabadgyökök. Ennek a folyamatnak az eredménye például a bőr idő előtti öregedése is, de a szabadgyökök túlsúlya egy sor betegség megjelenéséhez is hozzájárulhat. Sejtkárosító hatásuk minden szervet érinthet: a szív-és érrendszert, ízületeket, szemeket is, de a szabadgyököket egyes vizsgálatok összefüggésbe hozták már a daganatos megbetegedések megjelenésével is.

A megelőzésben segíthet

Dr. Bibok György, az Endokrinközpont diabetológus főorvosa elmondta, hogy valóban többféle szabadgyök létezik, melyek szerepet játszhatnak bizonyos betegségek kialakulásában, ha megbomlik a szervezetben a szabadgyök-antioxidáns egyensúly. A mai napig intenzíven kutatják a szerepüket és bár sok mindent megismertünk a folyamatokkal kapcsolatban, de ezeknek a pontos hatásmechanizmusáról még keveset tudunk. Éppen ezért nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy az antioxidáns kezelések, vitaminok adása valóban kedvező hatású lenne pl. szív- és érrendszeri betegségben, anyagcserezavarban, vagy daganatos betegségben. Régóta ismert tény, hogy a friss zöldségek, gyümölcsök az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésének fontos pillérei, így fogyasztásuk természetesen mindenki számára javasolt.

Az ORAC (Oxygen Radical Absorbance Capacity) érték egy nemzetközileg elfogadott, hitelesített, szabadalmaztatott szabványrendszer, mely az élelmiszerek antioxidáns kapacitásának mértékét jelzi. Ez alapján különösen ajánlott a most frissen is beszerezhető eper és málna fogyasztása, emellett a fekete áfonya, szilva, szeder, az aszalt szilva és mazsola állnak előkelő helyen az ORAC pontszámok alapján felállított ranglistán.

Az Endokrinközpont főorvosa az egyes gyümölcsök szénhidráttartalmára is figyelmeztet.
„A málna, eper, ilyen szempontból is jó választás lehet, a napi szénhidrátmennyiséget szem előtt tartva, több étkezésre elosztva, ezeket a gyümölcsöket cukorbetegek, diétázók is beilleszthetik az étrendjükbe, de az aszalt gyümölcsök, mazsola cukorbetegeknek nem ajánlottak.”

Forrás: www.endokrinkozpont.hu
Fotó:
bykst/pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

5 megdöbbentő ok, amiért a Z generáció mentálisan összeomlik (és ez nem az ő hibájuk)

A pszichológusok és orvosok egyszerre jelzik világszerte, hogy baj van. A Z generációs gyerekek mentálisan túlterheltek, kiégtek és nincs jövőképük. De miért érzi magát egy egész generáció reménytelennek, miközben mindent megkapott, amiről a szüleik csak álmodhattak?

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja