SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Prosztatarák? Változtasson életmódján!

Családinet [cikkei] - 2012-10-05
Bár a legelterjedtebb daganatfajták közé tartozik, szerencsére egyre kevesebb férfi hal bele a korán felismert prosztatarákba. Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa a rendszeres szűrés és az egészséges életmód jelentőségéről beszélt.

Jók a túlélés esélyei

A prosztatarákkal diagnosztizált férfiaknak jóval kisebb esélyük van a végzetes kimenetelre, mint például szívbetegségek esetén – ez áll a Harvard School of Public Health friss tanulmányában. Ezen kívül még egy jelentős eredménye van a kutatásnak: kiderült, hogy egészséges életmód nagyon fontos szerepet játszik a prosztatarákból való felépülésben.

Csak a tanulmány helyszínén, az Egyesült Államokban több millió férfi él prosztatarákkal, a kutatók pedig remélik, hogy az eredményeik még erősebben fogják sarkallni őket és kezelőorvosaikat, hogy váltsanak egészségesebb életvitelre. Ez ugyanis nem csak a magának a betegségnek javítja a gyógyulási kilátásait, de az élet hosszát és minőségét is pozitívan befolyásolja.

A kívánatos változások

Az életmódunknak számos olyan eleme van, amelyek akarattal befolyásolhatók – és így pozitívan hatnak vissza az egészségre. A prosztatarák megelőzésében fontos szerepet játszik még a monogám párkapcsolat, a rendszeres testmozgás, az étrendbeli tudatosság is. Ez utóbbi magában foglalja az alkohol, főként a tömény szeszek kerülését, a csípős ételek mérséklését, a telítetlen zsírsavak beillesztését az étrendbe, főként olajos magvak és tengeri hal formájában. A tökmag, a kisvirágú füzike jótékony hatásai is közismertek. Érdemes megjegyezni, hogy a prosztata rendszeres kiürítése pozitív hatással van a szervre, így az aktív nemi élet kifejezetten terápiás hatású. Mivel azonban 50 év felett a prosztata-megnagyobbodás előfordulása rohamosan emelkedik, az évenkénti urológiai szűréssel megelőzhető a folyamatok romlása.

A PSA-teszt jelentősége

A prosztatarák a leggyakrabban diagnosztizált daganatfajta, hat férfiből egyet érint. Ám míg a betegség előfordulása az elmúlt évtizedekben megnőtt az Egyesült Államokban, Svédországban és más nyugati országokban is (ezen országok kutatási eredményeit elemezték a Harvard tudósai), annak a rizikója, hogy bele is haljanak a korán felfedezett daganatba, jelentősen csökkent. A szakemberek szerint ebben jelentős szerepe van az ún. PSA (prosztata-specifikus antigén) tesztnek, amely könnyen, gyorsan elérhető és jelentősen javítja a korai diagnózis felállításának esélyét. - A véranalízis során végzett PSA-teszten kívül nagyon fontosak még a szűrés más elemei is. Síkosított gumikesztyűben a legkönnyebben elérhető módon, a végbélnyíláson keresztül megtapintjuk a prosztatát, és szükség esetén nyomással egy kis folyadékmintát is kipréselünk. Ezt később bakterológiailag elemzik, esetleges gyulladást okozó kórokozók után kutatva. A vizsgálatkor jelentkező érzékenység eleve gyulladásra utalhat. – ismerteti dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológus szakorvosa.

www.oxygenmedical.hu

LEGOLVASOTTABB

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Szülői oktatási naptár 2026-ra – óvodától az érettségiig

A szülők egész évben fontos oktatási döntések előtt állnak: óvodai és iskolai beiratkozás, középiskolai felvételi, érettségi és felsőoktatási jelentkezés. Az alábbi összefoglalóban egy helyen találod a hivatalos, jogszabályon és Oktatási Hivatalon alapuló határidőke, ovis kortól egészen az érettségiig.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja