SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Anyajegy szűrés

Családinet [cikkei] - 2008-10-23
A nyári időszakban bőrünk fokozottan ki van téve az UV-sugarak káros hatásainak. A szabadság, a pihenés minden percét szeretnénk kihasználni, így sok esetben nem fordítunk kellő figyelmet bőrünk védelmére és a 11-15 óra közötti kritikus órákat is a strandon, napozással töltjük. Az óvatosság hiánya azonban akár a bőr daganatos megbetegedéséhez is vezethet. Az őszi időszakban különösen ajánlott szűrést végeztetnünk, az idejében felismert elváltozás ugyanis nagy eséllyel gyógyítható.

A melanoma a bőr festéksejtjeiből kiinduló rosszindulatú daganat. A betegség előfordulása évről évre növekszik, egyes becslések szerint 2010-re minden 50. ember bőrrákos lesz élete valamelyik szakaszában, a betegség előfordulása ugyanis nem korhoz kötött. Kialakulására hajlamosít a világos bőr és haj, a testszerte jelentkező nagyszámú, illetve nagy méretű anyajegy, illetve a betegség családon belüli előfordulása.

Az évente elvégzett bőrgyógyászati szűrés mellett elengedhetetlen a rendszeres, havonként végzett önvizsgálat. A bőrfelszínen, vagy egyes anyajegyeknél észlelt bármilyen elváltozás esetén forduljunk orvoshoz-tanácsolja dr. Csitos Ágnes, bőrgyógyász. Figyelmeztető jel az anyajegy színében, alakjában, szélein észlelt bármilyen változás. A melanoma csak az esetek 1/3-ban alakul ki korábbi anyajegyből, 2/3-ban ép bőrön jelentkezik.

A szűrés alkalmával a bőrgyógyász egy speciális nagyító segítségével átvizsgálja a bőr felületét, így kiszűri azokat az elváltozásokat, amelyek veszélyforrást jelentenek, vagy azzá válhatnak. Ha a tumor még nem terjedt át a környezetében lévő nyirokcsomókra, akkor a beteg gyógyulási esélyei a diagnózis felállítását követően még mindig csaknem 100%-osak. Ezzel szemben a távoli szerveket megtámadó tumor esetén az 5 éves túlélési arány jelentősen romlik.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az idejében felismert betegség csaknem 100 százalékosan gyógyítható-hívja fel figyelmünket szakértőnk. A korai stádiumban elvégzett anyajegy eltávolítás sok esetben önmagában teljes gyógyuláshoz vezet.

Dermatica Bőrgyógyászat és Kozmetika
www.dermatica.hu
A Prima Medica Egészségközpontok tagja

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Télen súlyosbodnak a krónikus bőrbetegségek tünetei

A hideg, a száraz levegő és a kevesebb napfény a téli hónapokban súlyosbíthatja az olyan krónikus bőrbetegségek tüneteit, mint a pikkelysömör, a rozacea, vagy a szárazságekcéma, az úgynevezett atópiás dermatitisz. Ez azonban megfelelő bőrápolási rutinnal, időben megkezdett kezelésekkel enyhíthető, és az érintettek jóval enyhébb panaszokkal vészelhetik át a telet - mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja