SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hogyan fürdessük a babát?

Szőke Melinda [cikkei] - 2011-12-27
Az első gyermekek megszületése után mosolyogva hallgattam a "sorstársak" izgalmait, ami az első otthoni fürdetést övezte. Én persze "könnyen beszéltem", hiszen szakmámból adódóan nem egy pici babát fogtam és fürdettem a kezembe. Mindenesetre az biztos, hogy minden első gyermekes szülő hatalmas izgalommal és aggódással várja az első otthoni fürdetést.

babafurdetesVegyük sorra, mik a fürdés kellékei! Igyekszem mindenről pro és kontra érveket is mondani, ezzel jelentősen „nehezítve” a szülők dolgát. A végén azért azt is elárulom, hogy nekünk mi tetszett leginkább, és mi a személyes véleményem.

A legfontosabb eszköz a kád. Ez lehet kicsi, nagy, állványos, de akár a saját beépített fürdőkádunkat is használhatjuk. Az is megtalálja a megfelelőt, aki kicsit izgulós, vagy kevésbé bátor fürdetéskor. Léteznek már beépített hőmérővel, csúszásgátlóval is kádak. Az állványos kádak kímélik a gerincet, viszont fokozottan kell figyelni a picire. Ezek az eszközök ugyan bevizsgáltak, tehát normál körülmények között nem dől, gyermekeink azonban bármire képesek, ezért egy percre sem lehet magára hagyni a kicsit.

A formázott kádaknak ugyanaz az előnyük, mint a hátrányuk. Előre kialakított ülőrész van benne. Ez előnyös, mert a kezdő szülőknek „csak” bele kell ültetni a babát, és nem kell izgulni, hogy beledől a vízbe. Az sem probléma, hogy fogjuk a picit. A hátránya ugyanez a kialakítás. A gyermek félig ülő helyzetben van benne. Ez egyrészt nem előnyös az újszülötteknek, másrészt nincs helye a mozgásra, illetve nagyon gyorsan kinövik a babák ezeket a kádakat. Bizonyára néhányan ismerik a fürdető vödröt is, amit pici babáknak ajánlunk, hiszen szűkös a hely benne. Hasznos lehet akkor is, ha a kicsi fél a víztől, fürdéstől, mivel a baba helyzete hasonló, mint az anyaméhben. Ha szeretnénk a csemeténket babaúszásra vinni, akkor azt tanácsolom, hogy mielőbb tegyük át a felnőttek kádjába.

Fürdetéshez használhatunk szivacsot, melyet különböző anyagokból lehet kapni. Ez előnyös a gyermek érzékelésének fejlesztése szempontjából. Ha különböző anyagokkal simogatjuk a babát, fejlődik a bőrérzékelése.


Arról megoszlanak a vélemények, hogy milyen fürdetőket használjunk. Van, aki a tiszta vízre esküszik van, aki a gyógyszertári fürdetőkre (ezek használata kicsit macerás). A boltokban is lehet kapni minden (akár allergiás) bőrtípusra fürdető krémet, tusfürdőt, sampont. Azt tudnunk kell, ha a babával pl. babaúszásra készülünk, és az előkészítő gyakorlatokat végezzük, mindenképp tiszta vízben fürdessük. Figyeljünk, ha a babát bedörzsöljük a fürdetővel, csúszós lesz a bőre!

Fontos, hogy a fürdés után miben töröljük a babát. A törölköző mindenképp puha anyagból babauszaslegyen, lehetőleg vasaljuk ki, főleg amíg a baba nagyon pici. Ezzel is védjük a bőrét. A fürdőszoba hőmérséklete kényes kérdés. A könyvekben, babagondozási tanácsadókban előre le van írva, hány fokos helyiségben, hány fokos vízben fürdessük a gyermeket. Figyelembe kell venni azonban, ahogy a felnőtteknél, úgy a babáknál is vannak egyéni különbségek. Vannak babák, akik a hűvösebb vizet, vagy épp ellenkezőleg a melegebb vizet szeretik. Ugyanez a helyzet a levegő hőmérsékletével is. Egy jó tanács, amit érdemes megszívlelni. Ha a babát kivettük a vízből, és ráadtuk a bodyt/inget, érdemes kivinni a fürdőszobából, vagy legalább kinyitni az ajtót, hogy friss levegő jöjjön be. Ha bent a melegben öltöztetjük fel az éjszakai ruhájába, meg fog izzadni, és sírni fog (hiszen kint fázik). Ez általában odáig fajul, hogy rövid időn belül, amint rájön, hogy fürdeni megy, már ordít.

Ahogy ígértem, írok pár szót a mi fürdetéseinkről és a - hangsúlyozom - személyes véleményemről. Nálunk minden gyerek más. A nagyfiam a forró vizet szereti, a lány a hideget. A legkisebbnek szerencsére teljesen mindegy. Mi sima kiskádat használtunk. Az első gyereknél még fűtöttük pár hétig a fürdőszobát (az első 2 gyerek májusi). A másodiknál és a harmadiknál már nem, pedig a kicsi szeptemberi. Mivel a gyerekek elég hosszúnak születtek (57-58 cm), gyorsan kinőtték a babakádat. A harmadik pedig gyakorlatilag a nagyokkal fürdött már 2 hét után. Persze, ha ismerős gyerekek jöttek, akkor nem fürdettük együtt az éppen aktuális picit a nagyokkal (2-3 hónapos korukig.)

Az én tanácsom az, hogy mindenki a habitusának, a gyerek igényeinek figyelembevételével válassza meg a fürdetés eszközeit. Legyen az az előre formázott babakád csúszásgátlóval, hőmérővel, ha neki az ad biztonságot, vagy fürdesse a nagykádban az első naptól, ha vagányabb szülő. Mindegyik megfelelő annak a családnak, ahol használják. A barátok, rokonok tanácsait pedig egyszerűen el kell hárítani azzal, hogy „ez nekünk így jó”. Ha sírós a baba fürdéskor, akkor érdemes a védőnő, korai fejlesztő szakember, vagy babaúszás oktató tanácsát kérni, és kideríteni a kényelmetlenség okát.

Fotó: amyelizabethquinn / pixabay

betöltés...
betöltés...
Szőke Melinda

Szőke Melinda
Gyógypedagógus

Elérhetőségem:
Honlap: http://www.terapia.imtbt.hu

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla

A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja