Édesanyám minden este mesét mesélt,

Kerek erdőt, három szegény szabó legényt,

Gazdag királyt, s fél országát,

Mit a királyfinak is felkínált.

S mesél az én édesanyám,

Törpét, manót, sok-sok csodát,

Óriásokat, s szép tündérország

Ezernyi boldogságát, reményét,

A vándorlegény szegénységét,

A mohó veréb csipogását,

Griff madarak suhanását.

A gazdag mindig pórul jár,

S a szegény ember oly vidám,

Mátyás király igazsága,

Várkastélyok boszorkánya

Tölti el szép izgalommal szívem,

S álomba ringat engem a mese.

Sihedernyi ifjú emberként,

Nem hiszek el minden mesét,

Édesanyám már csak néha mesél,

Nem is olyan szép mesét.

Az álmom sem győzelemről szól,

Hanem a gondterhes mindennapokról,

Már nem hiszem a kerek erdőt,

A királyfi is oly elgyötört,

A király szétosztotta országát,

Nekem nem jutott belőle más,

Mint a küzdelem a sárkánnyal,

Bolyongás a mese országban,

Reménytelenné vált a küzdelem,

De még bízom, hogy enyém lehet

A királylány, aki vár valahol,

S nem hiába való a barangolásom,

Mert szép királylány párom,

A nagyvilágban valahol megtalálom.

Felnőttem s megtört emberként

Édesanyám is alig-alig mesél.

Haraggá vált a mesés küzdelem

Mert látom, hogy enyém nem lehet

A sárkány levágott hét feje,

S most már csak a gazdag nevet,

Elhalt Mátyás bölcsessége, nincs,

Reménytelen, nem enyém a kincs,

Tündérország nem nyújt bebocsátást,

Soha nem is láttam gyönyörű kapuját.

Öreg, fáradt, tört, ősz emberként,

Édesanyám már nem mesél.

/ A szerző anonim. Ez első nyilvánosságot látott írása. /