SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szívedben az erő

Knolmár Marica [cikkei] - 2010-06-16
Vannak életünknek olyan szakaszai, amikor elengedhetetlenül fontos, hogy letisztítsuk lelkünket az életek alatt rárakódott hordalékoktól. Tartozunk az életnek annyival, (mással is) hogy kibogozzuk lelkünk összegabalyodott fonalát és feloldjuk csomóit. Ez belső felszabadítás és a hang, ami ebben vezet bennünket belülről érkezik.

Értékek nélkül

Szívedben az erőA modern  élettempó a biztonság, az érdekességek, a mohóság és panaszkodás, a pletykák és a szenzációk  mesterséges ritmusára jár. Hypnózisa, hogy egyszer véget ér a tánc és ezzel megijesztve a ma emberét az elmúlás, az örömök vége és a vágyak kihúnyása előli menekülésbe hajtja. Ezért azonnal kell a több, gyorsan kell egy másik, egy újabb, a legtettszetősebb autó és ház, a vagyon. Külső kapaszkódókat keresve a legtöbben megfeledkeznek életük értelméről, a szépről, a jóról, az emberiről, így a valódi, az igazi utánzatából „élnek” csupán.


Félünk

Megtanultunk elfojtani, elfutni a bizonytalan elől, (az élet bizonytalan, nincs garancia) megtanultunk szorongani, stresszelni, fájdalmat okozni magunknak, aztán másoknak is. Mindannyian félünk. Félelmében az ember külső kapaszkodókat teremt magának:  pénz, siker, szex, érvényesülés, elismerés és ha ezek megszűnnek, akkor jön a zuhanás. Krízisbe, válságba jut és szenved. Megtanultunk inkább félni, mint önmagunk lenni. Félünk önmagunktól, félünk a boldogságtól. (Ez könnyebb, mint cselekedni érte) Így aztán félelmeinken keresztül kapcsolódunk egymáshoz is és nem csoda, ha összegabalyodunk, összecsomózódunk  és magunkba, majd egymásba harapunk, egymásba karmolunk. Félünk szeretni = félünk élni.


Kigyógyulásunk



Mindannyiunkban van egy ép, spirituális rész, a valódi nő/valódi férfi, aki megrendíthetetlen a jóban, aki feltétlen bízik az életben, önfeláldozó és bölcs, nem hátrál meg, nem fél a haláltól. Szeret akkor is, Szívedben az erőha már minden kilátástalan, mert tudja, hogy a szívén ejtett seb gyógyítható. Minden fájdalmat túlél. Kockáztat és elveti a „majd holnap” illúzióját tudván, hogy az a holnap sosem jön el. Bízik abban, hogy az élet bármit felkínál számára, az jó. Tudja, hogy nem  élhet védekező életet belső sebei, lelki fájdalmai miatt, mert így elmúlasztaná a legfőbb jót. Rendíthetetlenül bízik abban, hogy minden értelmetlennek tűnő és lehetetlen esemény mögött az élet értelme lüktet. Innen, a lélek valódi forrásából kell merítsünk emberi kapcsolatainkhoz, mindennapi életünkhöz, a félelmek, a téves önkép és az elkülönültség illúziója helyett.

Boldognak lenni, újjászületni, megújulni gyógyulást, kigyógyulást jelent, melynek útja, hogy engedjük új szívünket megszületni. Van egy szufi mondás: „Össze kell a szívnek törni, hogy helyet teremtsünk a  feltétlen, a Végtelen Szeretet számára”. A szív sokat bír, bíznunk kell benne, hiszen feladatunk bátran szeretni:  akkor is, ha fáj.
(Knolmár Marica: „A nő belső könyve” írásaiból)
 
Knolmár Marica - Női tanító
www.turiyam.com

Női JógaSzer, Női workshopok
Útmutatás/tanácsadás nőknek

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja