SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Kevesebb és késeibb nász

Török Monika [cikkei] - 2004-06-21
A frigyek számának állandósuló csökkenése eddig is ismert jelenség volt Magyarországon. A tavalyi adatokból azonban az is kiderül, hogy a fiatal korosztályok házasodási kedvének visszaesése viharos iramban folyik. Mindemellett érezhető egyfajta generációs "csúszás" is: míg 1995-ben a "nősülésben élenjárók" még a harmincon aluliak voltak, az elmúlt évben már a 30 és 40 év közöttiek megelőzték őket. Az EU-ban már évtizedek óta ez van.

 Rövid távon is meglepően erőteljes a fiatal korosztályok házassági kedvének visszaesése. Nem egészen tíz éve még a 20 és 24 év közötti lányok mentek férjhez a leggyakrabban - mára a 25 és 29 közötti nők család-alapító aránya a kétszerese lett a fiatalabbakénak. Hasonló folyamat figyelhető meg a férfiaknál is, csak más generációs elosztásban. 1995-ben a "nősülésben élenjárók" még a harmincon aluliak voltak, de tavaly a 30 és 40 év közöttiek megelőzték az ifjabbakat. A 19 éves kor előtti családalapítás a lányoknál és a fiúknál is körülbelül négyszer annyi volt a kilencvenes évek közepén, mint az elmúlt esztendőben.

A házasodások számának fokozatos csökkenése már három évtizede megfigyelhető Magyarországon. 1970-ben csaknem százezer, 1990-ben hatvanhatezer, míg tavaly 45 ezer frigy köttetett.

Meglepetést jelentett azonban, hogy a hetvenes évek közepén világra jött rendkívül népes generációhoz tartozó hölgyek és urak húszéves korukat betöltve alacsonyabb számban jelentek meg az anyakönyvvezető előtt, mint a náluk idősebb, kisebb létszámú korosztályok. A "Ratkó gyerekek gyerekei" most már harminc körül járnak, de a rossz házassági statisztikánkon nem változtatnak.

A szakértők szerint a házasságkötések későbbre tolódnak. A "késleltetett" családalapítás azonban nem pótolja a fiatalabb korosztálynál tapasztalt visszaesést: a házasságban élők aránya a teljes lakosságon belül egyre kisebb. A tapasztalatok szerint sem az élettársi kapcsolatokból, sem az idősebb korban kötött frigyekből nem születik annyi gyerek, mint a fiatalabb korban létrejött házasságokból.


- A házasságok számának csökkenése nem magyar jelenség, Nyugat-Európában már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött - mondta lapunknak Tóth Olga, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének szociológusa. A folyamatot nálunk az utóbbi évtized változásai tették szembetűnővé, bár már korábban elkezdődött az élettársi kapcsolatban élők és a magányosok számának növekedése. Magyarországon ugyanis a múlt évszázad hetvenes évtizedéig gyakorlatilag mindenki házasságban élt.

Most viszont a társadalom valamennyi rétegét érinti a házassági kedv csökkenése - hangsúlyozta a szociológus.

A munkanélküliek és a szegények sok esetben házasodnának ugyan, de nem tudnak a családalapításhoz anyagi bázist teremteni. A tehetősebb fiatalok viszont külföldi tanulmányaik és általában a karrierépítés miatt mondanak le a "hivatalos" párkapcsolatról.

Neumann Ottó

Magyar Hírlap

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja