Szeretjük vagy fegyelmezzük?
Sok szülőtől hallottam már, hogy nem fér össze a fegyelmezés a szeretettel, hiszen egy vajszívű szülő sosem lenne képes megütni a gyermekét. Mindig kérdőn néztem, de soha nem kaptam magyarázatot rá, vajon miért gondolják a szülők, hogy egy gyermeket másként nem lehet fegyelmezni. Hiszen egy gyermek - bár nem tud még sokat az életről -, nem egy alacsonyabb rendű lény, aki nem ért a jó szóból. Nem beszélve arról, hogy sokszor a rossz viselkedésnek közvetve (vagy közvetlenül) maga a szülő az oka.
Ki a ludas?
Gyermekünket fegyelmezni szeretnénk. Hogy miért? Egészen egyszerűen azért, hogy felnőtt korában, sőt, már az iskolában is megállja a helyét, alkalmazkodjon az őt körülvevő világ elvárásaihoz. Amikor valami rosszat tesz, azért fegyelmezzük, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. Sajnos olykor nem vesszük észre, hogy mi, szülők vagyunk a hibásak a gyermek viselkedéséért, mert előbb büntetjük meg, minthogy elmagyaráznánk mit miért nem szabad.
A gyermek, főként óvodás korban szüleit, kortársait tekinti elsődleges mintának. Ha szülei kiabálnak, ő is azt teszi, ha kortársaitól hall egy új szót, otthon visszamondja azt (akkor is, ha káromkodás, és valójában nem is tudja mit jelent). Ilyenkor nem a megdorgálás, hanem a beszélgetés segíthet. Derítsük ki, honnan hallotta a csúnya szavakat, figyeljük meg, mi váltja ki a rossz viselkedést.
A szülőnek szabad, a gyereknek nem?
A családok többségében sajnos még mindig a büntetés, a kiabálás, a tévétől eltiltás, vagy éppen a "gyengédebb fizikai fenyítés" (értsd ezalatt az elfenekelést) a jellemző. Pedig mi magunk és képesek vagyunk szélsőségesen, a normáktól eltérően viselkedni. Ha logikusan végiggondoljuk, mi felnőttek - akik olyan nagyra tartjuk tudásunkat, tapasztalatunkat - számtalan hibát követünk el az életben.
Szándékosan sót szórunk a főnök kávéjába, hogy megvicceljük, vagy éppen megbántunk valakit, aki nem érdemli azt meg. Mégsem ordít velünk senki, és valószínűleg rögtön feljelentenénk azt, aki letolná a nadrágunkat és elfenekelne. Akkor vajon miért tesszük mi ugyanezt gyermekünkkel? Meg kell értenünk, hogy gyermekünk viselkedése legtöbb esetben fejlődését szolgálja, akkor is, ha rossz fát tesz a tűzre.
Hogyan fegyelmezzünk ésszerűen?
Az első és legfontosabb, hogy gyermekünk érezze szeretetünket, törődésünket. Hányszor halljuk az üres frázisokat, miszerint "én érted dolgozom éjjel-nappal" vagy "mindent megkapsz és ez a hála". Ezalatt vajon azt értjük, hogy az anyagi támogatás mellett már nem is kell szeretet? Egy gyermek hiába kapja meg a világ összes játékát, ha nem érzi szülei szeretetét. Sokkal kiegyensúlyozottabb az a gyermek, akinek talán nincs is játéka, de szülei elegendő időt fordítanak rá.
Főként a szegény családoknál figyelhető meg, mennyivel jobban viselkednek a gyermekek, hiszen szüleik a reggeltől estig tartó karrierépítés és a luxusjátékok helyett közös kirándulással, papírhajtogatással, labdázással mutatják ki szeretetüket.
Az ésszerű fegyelmezés első lépése, hogy felismerjük saját hibánkat, mert amíg erre nem vagyunk képesek, nem tudjuk megérteni mit miért tesz gyermekünk. Fenyítés és kiabálás helyett magyarázzuk el mit miért nem szabad tennie, s értessük meg vele, hogy a rosszalkodással nem vívhatja ki mások odafigyelését.
A közös játékok, kirándulás segíthetnek abban, hogy a gyermek kiegyensúlyozottabb legyen, s a közös családi programok révén a fegyelmezésre is egyre kevésbé lesz szükség. Önzetlen példamutatással, és rengeteg szeretettel könnyebben boldogulunk a gyermeknevelés olykor rögös talaján.
Fotó: foter.com
Családinet hozzászólások:
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: