"Aki azt képzeli, hogy minden gyümölcs akkor érik
meg, mint a szamóca, az semmit sem tud a szőlőről."
/Paracelsus/

A korai nyelvtanulásról a logopédus szemével

Ma, amikor bizonyos területeken hihetetlen tempóban fejlődik a világ, egyáltalán nem közömbös a szülő számára, hogy mi lesz "szeme fényével", mit tegyen, hogy gyermeke jövőjét a legjobban megalapozza. Nem kétséges, hogy a hamarosan beköszöntő harmadik évezredben a magyar gyermekek számára alapkövetelmény lesz - sok más mellett - legalább egy nyugat-európai nyelv tökéletes ismerete.

Mikor kezdjen a nyelvtanuláshoz, és mi legyen azokkal a gyermekekkel, akik az anyanyelvük elsajátításában valamely okból megtorpantak, zavart szenvedtek?

A középkorúak és annál idősebb, ma is tanuló kortársaim tudják, hogy tanulni húsz éves kor alatt sokkal könnyebb. Az agy befogadó és megtartó képessége az idő előrehaladtával fokozatosan csökken, bár terheléssel jól karban tartható. Idegen nyelvet eredményesen tanulni minden korosztálynak csak jól motiváltan lehet, de a későbbi életkorban a sikeres tanulást, az idegen nyelven való megszólalást erőteljesen gátolhatja az anyanyelv magas szintű ismerete és az új nyelvi tudás közötti kiáltó ellentét, különbség.

Ez a nehézség a kisgyermeket és fiatalt nem akadályozza, számukra természetesebb és egyszerűbb a megszólalás. Egyértelmű tehát, hogy minél korábban találkozik valaki a második, harmadik nyelvvel, annál könnyebben és magasabb szinten sajátíthatja azt el, és ahogy nő az életkor, úgy jut egyre nagyobb szerephez a tudatosság, a motiváltság, a szorgalom.

Miért vannak mégis kétségeim, amikor az első osztályos kisgyermekek nyelvtanulásáról beszélünk? Elsősorban azért, mert a nyelvtanárok egy része nem ismeri a kisiskolás korosztályt, azok lelki sajátosságait, sőt az anyanyelvű írás-olvasás rendszerét sem. Nem kevés helyen fordul elő, hogy elsős kisgyermekek írják, olvassák az idegen nyelvű szavakat, sőt, számukra érthetetlen nyelvtani szabályokkal terhelik őket. Ez akkor is riasztó a logopédus számára, ha második osztályban történik.

Gondoljuk csak el, hogy az anyanyelv írott változatát épp hogy megismerő kisgyermek számára ésszel milyen felfoghatatlan, hogy anyanyelvi órán minden kis vessző, pont fontos a kiejtésben, máskor meg 4-5 betű két hanggal is kimondható. Miért is tudná a kicsi, hogy egy szó azért kezdődik nagybetűvel egy nyelvben, mert főnév, amikor az a legfontosabb szabály a másikban, hogy a mondatkezdéskor írunk nagybetűt. Nem beszélve arról, hogy nem is érti, hiszen a főnévről, mint szófajról - szerencsére - csak sokkal később tanul. Az elvonatkoztatás ilyen szinten legfeljebb 11 - 12 éves korban várható el a gyermekektől, addig fogalmi gondolkodásuk csak meghatározott síkon mozog.

Ha az idegen nyelvet a kisgyermekkori sajátosságokat jól ismerő szakember tanítja jó módszerekkel, akkor nincs annak akadálya, hogy sérült értelmű vagy logopédiai problémával küzdő gyermekek is tanulják. Ezekben az esetekben az írásbeliség valóban tilos és káros, rontja az anyanyelv elsajátításának esélyeit is.

Végül néhány gondolat az un. kétnyelvű gyermekekről. Vannak olyan gyermekek, nyitott világunkban egyre többen, akiknek a szülei más-más anyanyelvet használnak. Számukra természetesen adott a két nyelv, mint nyelvi környezet, és hogy ebben jól eligazodjanak, érdemes betartani egyetlen szabályt. Nagyon fontos, hogy mindkét szülő csak a saját anyanyelvét használja a kisgyermekkel való kommunikációban, hiszen általában ezt tudják tökéletesen. A gyermekek számára pedig mindig a hiteles minta a fontos, legyen az egy, vagy akár kettő. A következetes szülői nyelvhasználat során tökéletes "kapcsoló" alakul ki a kicsiben, amelyet bármilyen helyzetben képesek használni. Amennyiben a két szülő nem következetes az anyanyelvük használatában, könnyen alakulhat ki a gyermekben beszédmotivációs gát, szaknyelven szelektív mutizmus. Erre a gyakorlatomban több példa is volt, és az a tapasztalatom, hogy szakember nélkül ez a tünet nem szüntethető meg.

A kétnyelvű, vagy idegen nyelvi környezetben élő gyermekeknél sem zárható ki a nyelvfejlődés zavara, az artikulációs hiba, ám ennek javítása logopédus segítségével, jó eredménnyel megoldható.

Nem kérdéses tehát, hogy helyes, ha a gyermek idegen nyelveket tanul. Az már a szülő felelőssége és a lehetőségek függvénye, hogy mindez olyan motiváltan történjen, amilyen motiváltan csak lehet, és olyan jó szakember tanítsa, aki pontosan ismeri a gyermeklélektant, az anyanyelv elsajátításának szakmai és pszichológiai kérdéseit, és legyen mód a minél gyakoribb megszólalásra, legyen környezet, amelyben ez a gyermek számára is természetes.

Forrás: http://www.harmonet.hu

betöltés...