Képzeljük el, hogy gyermekeink homlokára nagy arany betűkkel ki van írva, hogy: "CSODA"! Akkor valószínűleg nagy tisztelettel és akár ámulva is néznénk őket, és tisztelettel, emberien beszélnénk velük, magyaráznánk nekik, vagy kérdeznénk őket.

Ezzel szemben mit szoktunk tenni?

Folyamatosan dorgáljuk, "kioktatjuk", "javítjuk", piszkáljuk őket, hogy ne így, ne úgy csinálják, hanem amúgy, illetve kizárólag úgy, ahogy mi akarjuk. Azt követeljük tőlük, hogy ne így, vagy úgy gondolkozzanak, vagy érezzenek, hanem csak úgy, ahogy mi akarjuk, és így tovább. Egész gyermekkorukon át elnyomjuk őket, mély sérelmeket okozunk nekik, sőt kritizálásukat még felnőtt korukban is folytatjuk. Aztán nagyon csodálkozunk (és ezért még külön kritizáljuk is őket), hogy miért olyan visszafogottak, félénkek, miért kevés az önbizalmuk, és noszogatjuk őket, hogy legyenek már bátrabbak, és álljanak ki önmagukért!

Hol itt a következetesség? Nem vesszük észre, hogy mi okoztuk a félénkségüket, a visszafogottságukat, és azt, hogy képtelenek kapcsolatba lépni az érzéseikkel és azokat kifejezni?

Ébredjünk fel, szülők! A gyermekek is emberek, sőt velünk egyenrangú emberek, akiknek éppen olyan kívánságaik, vágyaik, szükségleteik vannak, mint nekünk! Arra vágynak, hogy valaki feltétel nélkül szeresse és megértse őket. Azt szeretnék, ha valaki kompetensnek és fontosnak tartaná, elismerné őket, ha számítanának, és fontos szerepet játszanának a családi életben. Jól esne nekik, ha megkérdeznék a véleményüket, azt is, hogy ők mit szeretnének, ha tisztelettel meghallgatnák őket, és kívánságaikat a családi döntésekben ugyanúgy mérlegelnék, mint a szülők kívánságait...

Családi-minta-folyam

Amikor gyermekeink viselkedése nem tetszik nekünk, akkor rendszerint visszatérünk azokhoz a régi, megszokott beidegződéseinkhez, melyeket saját szüleinktől, rokonainktól, tanítóinktól és tanárainktól tanultunk. Gyermekeinkkel szemben újból és újból a nagyon szűk és szegényes palettánkhoz, a régi fantáziamentes bánásmódokhoz folyamodunk. (Olykor persze előfordul, hogy a régi is helyes és jó.) A célszerűtlen és káros szülői szokásaink helyett néhány nagyon hasznos "használati utasítást" javaslok ahhoz, hogy egy jobban működő és célszerűbb viselkedést tudjunk kialakítani.

Ha megtanuljuk, hogy gyermekeink korához illően és a helyzetnek megfelelően reagáljunk, akkor megtaníthatjuk őket és önmagunkat is arra, hogy indulatainkon uralkodjunk, önfegyelmet sajátítsunk el anélkül, hogy elkedvetlenítenénk, elbátortalanítanánk őket, és ellenünk irányuló haragot, neheztelést váltanánk ki belőlük. Természetesen minden szituáció más, és minden gyermek egyedi, így ha megfigyeljük, hogy gyermekünk hogyan reagál a különböző ésszerű, egészséges bánásmódokra, fel fogjuk fedezni azokat, melyek a legjobban működnek.

Néhány jól működő és sikeres nevelési stratégia, melyeket minden szülőnek, nagyszülőnek, nevelőnek vagy gyermekgondozónak ajánlok:

Változtass a környezeten, ne a pici gyermeken!

Az egy éven aluli, már mozgékony picit, ugyanúgy, mint totyogó testvérét úgy "fegyelmezhetjük", illetve óvhatjuk a veszélyektől a legjobban, ha nem őt, illetve viselkedését igyekszünk megváltoztatni, hanem a közvetlen környezetét tesszük biztonságossá. Ez azt jelenti, hogy amennyire csak lehet, tegyük az otthonunkat olyan "gyermek-biztossá", hogy a gyermek a környezetét biztonságosan tudja felfedezni. Mivel semmilyen hely soha nem 100%-osan gyermek-biztos, azt javaslom, hogy tegyük az otthonunkat elsősorban a pici gyermek számára biztonságos otthonná. Ez azt jelenti, hogy születésekor, tehát még hónapokkal azelőtt, mielőtt gyermekünk elkezdene csúszni-mászni, tegyünk el mindent a "dohányzó" asztalról, íróasztalról, alsó polcokról.
      

A konyhában a mosogató alatti tisztítószereket, mosogatószereket, szerszámokat, mindent, amit a gyermek elérhet, de árthat neki, tegyük a legfelső polcra, akármilyen kényelmetlen ez számunkra! Ugyanígy tegyük el a fürdőszobában, WC-ben lévő tisztító- és mosószereket, festékeket, ragasztókat, gyógyszereket, haj- és bőrápoló szereket, és a lakásban másutt található cigarettát, gyufát, szeszes italt, stb., szóval mindent, amit egy ügyes, mozgékony kis "felfedező szellem", - elképzeléseinket messze meghaladva, - felmászva képes elérni, és ezeket a számára életveszélyes anyagokat magára rántani, meginni, a szemeibe önteni, vagy ezekkel más módon kárt tenni magában. Sok szülő nagy bánatára és lelkiismeretfurdalására csak lassan ébred rá, általában amikor már késő, hogy gyermeke már sokkal tevékenyebb és mozgékonyabb, mint gondolta volna. Emiatt olyan balesetek történnek, melyek könnyen elkerülhetők lettek volna, ha a szülők már előre "gyermekbiztossá" tették volna otthonukat. Kérem a kedves szülőket, hogy ezt ne halogassák!
      
Hasonlóan biztosítsuk, ragasszuk le az elektromos vezetékeket, üres elektromos konnektorokat stb., hogy gyermekeink ne dughassák bele ujjaikat, ne vehessék a szájukba, és hogy ne rázza meg őket az áram. Amikor látjuk, hogy kicsink az elektromos vezeték, a TV, vagy a vasaló után nyúl, ne kiabáljunk rá, hanem valamilyen más tevékenységgel vonjuk el a figyelmét. Bár magától értetődőnek tűnhet, mégsem lehet eléggé hangsúlyozni: egy bébitől nem várható el, hogy a szabályokat megértse, és a következményeket felmérje. Inkább csendesen és határozottan mondjuk neki azt, hogy "nem", miközben barátságosan eltávolítjuk a veszély helyszínéről. (Ha rákiabálunk, csak megijesztjük - és egy bébit sohasem szabad megütni vagy megrázni!!!) Szóval ebben a korban nagyon fontos a folytonos és folyamatos odafigyelés.
      
A figyelem elvonása jól működik a tipegő-korúaknál, sőt még az óvodáskorúaknál is, akiknek egy-kettőre elegük van a túl gyakori "nem!"-ekből. Ezért dorgálás helyett inkább igyekezzünk gyermekünket gyengéden elhúzni, és a figyelmét valamivel elvonni, például mondjuk azt neki, hogy: "gyere, nézz csak ide", - vagy kezdünk el egy tréfás dalt énekelni.

Forrás: http://www.harmonet.hu

betöltés...