SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Frigiditás vagy gondterheltség?

Kókai Kata [cikkei] - 2007-05-16
A szexuális élet a párkapcsolatok szerves részét képezi, mégis sokszor (főként a hosszabb ideje élő kapcsolatoknál) alábbhagy.

Nincs kedvem, fáradt vagyok, álmos vagyok. Az untig hallott közhelyek jelentését mindannyian ismerjük, egészen azt jelentik: „nincs kedvem”. A nincs kedvem mögött pedig sokszor komolyabb okok húzódnak. A hosszabb ideje tartó párkapcsolatok nagy részében legalább évente előfordul egy időszak, amikor egyik vagy másik fél különböző kifogásokkal próbálja elkerülni az intim együttlétet. Az ok pedig csak legritkább esetben a frigiditás.

A párkapcsolat és a szexualitás

Egy párkapcsolatban a testiség is fontos szerephez jut- nem kizárólag a testi örömök, hanem a dolog intimitása miatt is. Ennek hiányában a közelség érzése, az „eggyé olvadás” érzete is hamar eltűnik, hiszen a kapcsolat felszínesebbé válik, elveszti azokat az elemeket, melyek miatt párkapcsolatnak nevezhetjük.

A párkapcsolatban és a mindennapi életben is fontosak a testi örömök, hiszen segítséget nyújtanak a feszültségek oldásában, a kiegyensúlyozottság elérésében. Ennek hiányában mind a munkában, mind a magánéletben eluralkodhat a feszültség.

Frigid vagy gondterhelt?

Előszeretettel használjuk a frigiditás kifejezését, melyet legtöbbször a libidó teljes hiányához társítunk. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk, a frigiditásnak szinte kivétel nélkül komoly oka van. Nők esetében nem egyszer a fájdalmas közösülés vezet a nemi élet hanyagolásához, de férfiak esetében is okozhatnak potenciazavarokat a különböző élvezeti szerek, sőt akár a stressz is.


Amikor a nő mond nemet

A nők esetben lelki okokból utasítják el a közeledést. Az életben sok területen kell egyformán jól teljesíteniük (anyaszerep, feleség szerep, munkahelyi szerep), mely a szürke hétköznapokban fárasztó lehet. Ha nem jut idejük a kikapcsolódásra, s arra, hogy önmagukkal is foglalkozzanak, könnyen előfordulhat, hogy a feleség szerepe lesz az, melyet háttérbe szorítanak.

Emellett számtalan fizikai oka is lehet a nemet mondásnak. A hormonális változások, a hüvely szárazsága miatti fájdalmas közösülés, a gyermekvállalást követő időszak mind nehézséget jelenthetnek. A megoldások kulcsa pedig nem a követelés, hanem a problémák felderítése.

Amikor a férfi csődöt mond

Egy férfi számára mindig fontosabb a nemi életben való helytállás, hiszen a média, a magazinok, s mindenki azt sugallja, nem férfi, aki nem tud helytállni. Természetesen ennek a fele sem igaz; potenciazavarok bárkinél, bármilyen életkorban adódhatnak. Férfiak esetében a vérkeringés zavarai is okozhatnak problémát, de a túlzott dohányzás, alkoholfogyasztás miatt is előfordulhat erekciós zavar. Természetesen a mentális helytállás is fontos, a gondterheltség, feszültség is könnyen csökkentheti a libidót.

A megoldás

A megoldást elsősorban mindig önmagunkban kell keresni. Ha a lelki okokat tisztáztuk, a párkapcsolatban nincs konfliktus, és a tartós kikapcsolódás sem segít, fel kell mérnünk, hogy a másik féllel, vagy önmagunkkal van problémánk. Ha minden lelki okot kizárhatunk, érdemes szakorvos segítségét kérni, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a problémának fizikai okai vannak.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja