SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Párkapcsolatban

Aranyosi Éva [cikkei] - 2008-10-15
"Mint saját mélyétől a tenger, csak embertől lehet boldog az ember" (Garai Gábor)

Nekünk, embereknek, alapvető érzelmi szükséglet a szeretet utáni vágy. A szeretet képessé tesz bennünket olyan dolgok elérésére, melyről nem is tudtuk, hogy lehetséges. Szeretet nélkül életünk értelmetlenné, megpróbáltatásaink pedig gyötrelemmé válnának.

A párkapcsolatban élő ember leghőbb vágya, hogy érezze társa szeretetét. Nagyon sokan "bármit" képesek megtenni ezért. Egy jó házasságban mély és bensőséges kapcsolat alakul ki. Olyan közel kerülhetnek egymáshoz a házastársak, hogy szavak nélkül is érthetik egymás gondolatait, vágyait. Természetesen ezért tenni kell, ezen érzések alapja a másik megismerése, a társunkra való odafigyelés. Tudnunk kell egymással megfelelően kommunikálni, elmondani érzéseinket, gondolatainkat, vágyainkat. Partnerünk odafigyelése, megértése, meghallgatása a jó párkapcsolat alapja. Meg kell ismernünk egymást "kívül-belül" Fontos, hogy minden nap észrevegyük, kedvesünk mire vágyik, mire van szüksége. Ha megismertük egymást, képesek vagyunk felismerni a másik igényeit. Tudnunk kell, mire van épp szüksége: odafigyelésre, meghallgatásra, bíztatásra, elismerésre, dicséretre, ölelésre, simogatásra, apró szívességekre.


Szeretetünk ne csak az ösztöneinkből fakadjon, hanem tudatosuljon bennünk az, hogy olyan társra találtunk, akiben látjuk, mi az, ami szeretetre méltó. Szabad akaratunkból, "a szerelmi mámor" hatása nélkül is képesek vagyunk vele maradni és vágyni arra, hogy Ő is velünk legyen. Az együtt töltött idő azt fejezze ki, hogy törődünk egymással és élvezzük egymás társaságát. A szeretet azt is jelenti, hogy sok mindent megteszünk a társunk kedvéért, még olyasmit is, amit önmagunktól sose tennénk. Egy párkapcsolat elején sokkal erősebb a megfelelni vágyás és sokkal erősebb a tolerancia a másikkal szemben. A szerelem hatása alatt észre sem vesszük a másik hibáit, hiányosságait. Amikor elszáll a szemünkről a "rózsaszín köd", akkor érzékeljük csak társunk számunkra negatív tulajdonságait, rossz szokásait, esetleg idegesítő dolgait. (A szerelem vak - a szeretet behunyja a szemét.) Ekkor kell feltenni magunknak a kérdést: - Mi az, ami megváltozott? Mit kaptunk a kapcsolat elején és mi az, ami hiányzik ahhoz képest? Ekkor kell igazán időt fordítani Önmagunk és párunk megismerésére. Nélkülözhetetlen emberi szükségleteink között szerepel a biztonságra, a fontosságra és az önbecsülésre való igény, amiket meg kell kapnunk és meg is kell adnunk, kölcsönösen. Ha társunk szeretete által biztonságban érezzük magunkat, akkor az élet egyéb területein is sikeresebben vehetjük az akadályokat.

Kulcsfontosságú a kommunikáció! Beszéljük meg érzéseinket, gondolatainkat, vágyainkat. Fogalmazzuk meg és mondjuk ki, mire van szükségünk, mit tehet értünk kedvesünk, hogy jobban érezzük magunkat és boldogabbak lehessünk. Természetesen mi is hallgassuk meg az Ő elképzeléseit, igényeit, terveit. A bennünk felgyülemlett feszültséget ne dédelgessük, őrizgessük, hanem beszéljük meg. Vitatkozzunk, érveljünk, győzzük meg egymást, ha lehet mindezt, kulturált keretek között. Ne kezdjünk úgy mondatot, hogy: - Te mindig - , vagy: - Te soha -, hiszen ez vádaskodás. Egészen biztos, hogy kedvesünk ezt támadásnak fogja fel és erre Ő is hasonlóképp reagál. Mivel saját érzéseinkről, gondolatainkról beszélünk, a megfelelő megfogalmazás úgy kezdeni mondanivalónkat, hogy: - Én úgy érzem, hogy - Én azt szeretném, hogy-. - Én arra vágyom, hogy-. Majd úgy folytatva: - Mit gondolsz Te erről? - Neked mi a véleményed? Megtennéd-e ezt értem? Ez rögtön emberibb hangvételű társalgás és talán így könnyebb lesz megoldást is találni. Ne feledjük a párkapcsolat sok kompromisszumkötésből áll és abból, hogy megpróbálunk egymáshoz minél jobban alkalmazkodni, hiszen az ember társas lény.

További cikkeimet http://kineziologialap.hu/olvasnivalo.html oldalon virtuálisan is át lehet lapozni.

Aranyosi Éva

Aranyosi Éva
Kineziológus, pár és családterapeuta

Kineziológia, Stresszoldás, Családterápia!
Szorongás, stressz, hangulatzavarok, önbizalomhiány, tanulási nehézségek, párkapcsolati problémák, beilleszkedési nehézségek, különböző pszichoszomatikus betegségek esetén nyújthatok hatékony segítséget, ha Ön változtatni akar. Új lehetőség testi-lelki gyógyulására, gondolkodása megváltoztatására, Önmaga megismerésére és arra, hogy ráébredjen, a sorsa a saját kezében van.
Budapestről és vonzáskörzetéből várom vendégeimet, telefonon előre egyeztetett időpontokban.

Elérhetőségeim:
Rendelő: Arcadia Irodaház
Budapest, IV. ker. Lóránttfy Zsuzsanna u. 15/b II.emelet 206.
Bejelentkezés telefonon: 06-30/637-20-22
Honlap: http://kineziologialap.hu

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja