SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Öt ok, hogy kimozdulj a babával

Kókai Kata [cikkei] - 2006-08-21
A szülők gyakran túlzásba viszik az aggodalmaskodást, pedig a közös kikapcsolódás csodás lehet.

A szülők nem egyszer úgy vélik, egy babával szinte semmit nem csinálhatnak. Nem mehetnek strandra, mert túl erős a napfény, nem viszik a parkba, hiszen úgysem tudná még értékelni. Pedig ezek csak kifogások, hiszen a babának minden új és érdekes, a közös kikapcsolódás minden pillanata egy szép élmény. A kifogások keresése helyett ismerjünk meg néhány indokot, miért érdemes a babával kisebb-nagyobb programokat tervezni.

1. A testmozgás
Már gyerekkorban el kell kezdeni az apróságokat, mit is jelent az egészséges életmód. Ami most még szórakoztató, később már hasznos is lesz. A közös labdázás, biciklizés anya mögött ülve nem csak szórakoztató, de segíti a fejlődést is.

2. Közös strandolás
Természetesen egyetlen apróságnak sem tesz jót a túl erős napfény, de ez még nem indok arra, hogy évekig elkerüljük a strandot. A kifejezetten kisgyerekeknek kifejlesztett fényvédőkrémek, és egy napernyő segítségével könnyen elkerülhetjük a leégést.

3. Irány a park
A babák nagyon szeretik figyelni az embereket, az őket körülvevő világot. Számukra minden új és érdekes, a különleges hangok, az új emberek látványa mind hozzájárul fejlődésükhöz. Késő délután nyugodtan kiülhetünk egy parkba piknikezni, csupán arról kell gondoskodnunk, hogy a gyermeket ne érje túlzott napfény.



4. Fesztiválok, ünnepek
Legyen szó egy utcabálról, vagy egy fesztiválról, a legkisebbek is nagyon élvezik. Talán néhány hónaposan még nem értik miről is szól az egész, de a színes, zenés forgatag biztosan elnyeri tetszésüket. Arra mindenképpen ügyeljünk, hogy a babák hallása érzékenyebb, mint a felnőtteké, így kerüljük a túl hangos helyeket.

5. Kiránduljunk együtt
Rengeteg csodálatos vidék várja hazánkban is a kikapcsolódásra vágyókat. Egy alig egyéves gyermekkel is nyugodtan elmehetünk a kevésbé megterhelő kirándulásokra. A dobogókői kilátó, vagy éppen az állatkert a kicsik számára is biztonságos és szórakoztató.

Tény, hogy nálunk még viszonylag kevés, kisgyermekek számára is biztonságos szórakozási lehetőség létezik, egy kis talpraesettséggel a szülőknek sem kell lemondaniuk kedvenc időtöltésükről. Babával is lehet kirándulni, piknikezni, vagy éppen vásárolni, mindössze arra kell ügyelni, hogy mindig biztonságban legyen. A legtöbb helyen (ld. Fővárosi Állatkert) már nyugodt körülmények között történő pelenkázásra is lehetőség van.

A babával való közös kikapcsolódás segít a kismama lehangoltságának elkerülésében, a fárasztó hétköznapok utáni kikapcsolódásban. És nem csak a szülők, de a baba számára is csodálatos élmény, a közös programok hozzájárulnak fejlődéséhez.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja