SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fejre ejtette a kisbabáját egy anya Ófehértón

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-23
A gyermek életveszélyes állapotba került, betört a koponyája: hat hét alatt épült fel teljesen. Az anya a kórházban sem mondta el, mi történt pontosan. A nő ellen az ügyészség vádat emelt.

A kórházban sem mondta meg, hogy mi történt - csak annyit, hogy a baba beütötte a fejét

Dominik most 9 hónapos, pár hónapja azonban kishíján életét vesztette. Anyja ugyanis etetés közben elejtette őt, a kisfiúnak pedig eltört a koponyája. 

A Tényeknek nyilatkozott a 22 éves anya, azt mondta, nagyon megijedt. 

"Kicsúszott a kezemből, felvettem, betettem a gyerekágyba. Szóltam anyósomnak, hogy hívja ki a mentőt. Kihívta a mentőt, utána bevittük. De én a kórházban nem mondtam meg, hogy mi történt, csak annyit, hogy megütötte a fejét" - mesélte. 

Az anya elmondása szerint szerény körülmények között élnek. Vádat emeltek ellene, de nem érti, hogy miért. 

A csecsemő koponyáján egyébként több törés is keletkezett, életveszélyes állapotban volt, de végül sikerült teljesen felépülnie.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja az édesanyát, akire felfüggesztett fogházbüntetést kért.
 


 

Indexkép: tenyek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja