SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Beleesett a felmosóvödörbe és meghalt egy csecsemő Budapesten - sose hagyjuk egyedül a gyereket, figyelmeztet a szakértő

Tóth Nikolett [cikkei] - 2022-03-21
Az öt hónapos kislány életét már nem tudták megmenteni. A szakértők szerint a gyerekbalesetek nagy része tudatlanságból vagy gondatlanságból történik, ezek pedig megelőzhetőek lennének.
Beleesett a felmosóvödörbe és meghalt egy csecsemő Budapesten - sose hagyjuk egyedül a gyereket, figyelmeztet a szakértő

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz a rendőrség

Budapest XVII. kerületében, egy anyaotthonban halt meg a mindössze öt hónapos baba – olvasható a rendőrség honlapján.

Mint írják, 2022. március 19-én 5 óra 25 perckor kapták az értesítést, miszerint szülei a velük egy ágyban alvó babát az ágy mellett álló, vízzel teli felmosóvödörbe esve találták. 

A kisbaba életét már nem tudták megmenteni. 

A közleményben az áll, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.


Korábban is történt hasonló eset: véletlenül fejbelőtte 11 hónapos kisfiát

Néhány évvel ezelőtt szintén nagy port kavart az az eset, amikor az édesapa véletlenül fejbelőtte 11 hónapos kisfiát. A férfit felfüggesztett fegyházbüntetésre ítélték. 

A tragédia egy baranyai községben, Oldon történt. A férfihoz vendégek érkeztek: a légpuskáját akarta elcserélni egy mobiltelefonra. Eredetileg azért vette a légpuskát, hogy a patkányokat irtsa vele, de nem tudta eltalálni őket, ezért akarta elcserélni. 

Dániel a fegyvert bevitte a konyhába és feltette a hűtő tetejére. Közben ott volt a kisfia is, akivel folyamatosan bohóckodott. A kicsi az etetőszékben kacarászott, incselkedett az édesapjával. Amikor Dániel odafordult a vevőhöz, még egyszer bohóckodni szeretett volna a gyerekének. 

Ez a mozdulat torkollott aztán végül tragédiába. Azonnal az orvosi ügyelere szaladtak a kisfiúval, az orvos pedig mentőhelikoptert hívott. Az apa először nem merte bevallani, hogy ő lőtt rá kisfiára. A 11 hónapos baba életéért 9 napon át küzdöttek az orvosok, de nem tudták megmenteni őt. 

Kovács Attila, a Pécsi Törvényszék bírója szerint  sem a vádlott, sem a fegyvert előzően birtokló személyek nem tudtak arról, hogy ezzel a fegyverrel embert is lehet ölni és tartásához hatósági engedély is kell. 

Az apának meg sem fordult a fejében, hogy baj történhet. A lakása úgy vitte be, hogy nem győződött meg róla, hogy töltve van-e. 

A férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért másfél év fogházra ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék, aminek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.


A balesetek nagy része megelőzhető lenne a szakértők szerint

A szakértők szerint a gyerekbalesetek nagy része tudatlanságból vagy gondatlanságból történik, ezek pedig megelőzhetőek lennének. 

A legfontosabb, hogy: sose hagyjuk egyedül a gyerekünket, mert így : 

  • bármit a szájába vehet és lenyelhet (gondoljunk csak arra az egyéves kisfiúra, akinek egy gombelem okozta a halálát)
  • belefulladhat a legkisebb vízbe is
  • leeshet olyan helyről, ahonnan nem kellene
  • hozzáférhet veszélyes dolgokhoz, például gyógyszerekhez

és gyakorlatilag bármiféle baja eshet, amire nem is gondolunk (emlékezzünk csak vissza arra az esetre, amikor a szülők az autóban hagyták gyereküket, aki a felforrósodott kocsiban hunyt el).

Indexkép: webandi / Pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja