SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Értem már soha nem jön vissza anyukám" - Elfelejtett gyerekek, akiket kórházban hagytak

Tóth Nikolett [cikkei] - 2021-10-12
Keservesen sírnak és egész nap arra várnak a rácsos kiságyukban, hogy valaki kézbe vegye és átölelje őket. Mégsem jön értük senki. Szüleik ilyen-olyan indokkal kórházba viszik őket, aztán "elfelejtenek" értük menni.
Napi 2 óra. Ennyi adatik csak meg ezeknek a kicsiknek, hogy foglalkozzanak velük a kórházban a csecsemő- vagy gyerekosztályon. Ami nem ottlakásra van kialakítva, így sokszor hiányos a pelenka és a popsitörlő is. Ráadásul mivel a szüleik hivatalosan nem mondtak le róluk, így örökbe sem lehet őket adni.
"Értem már soha nem jön vissza anyukám" - Elfelejtett gyerekek, akiket kórházban hagytak

Keservesen sírnak az elfelejtett gyerekek

Szívet tépő sírás hallatszik ki az egyik kórteremből. Mindegyik kiságyban egy apró kis emberke vár. Vár arra, hogy egy kis szeretetet kapjon. Hogy foglalkozzanak vele. Hogy valaki felvegye, hogy megszeretgesse, hogy megsimogassa a kezét, vagy hogy játsszon vele. A nagyobbak felállnak a kiságyban, a kisebbek fekszenek. Mindegyikük szemében ott van a bánat és a hiány. A szüleik hiánya, amit senki sem tud pótolni.

Zsuzsika, Vicuska és Janó csak néhány azok közül az elfelejtett gyermekek közül, akik egy kárpátaljai kórházban laknak, mert szüleik ottfelejtették őket. Itt lakott Mózes is, de ő már sajnos feladta a harcot, elment. A gyerekek kisebb-nagyobb betegséggel kerülnek be ide, de vannak egészségesek is, mégsem kerülhetnek ki a kórház falain kívülre.

Felkavaró videó - kérjük, gondold át, készen állsz-e arra, hogy megnézd az elhagyott babákat.

 

Vérvörös szemmel lép be a kórházba most egy édesanya, kezében szorongatja gyermekét. A dolgozók látják rajta, hogy az idegösszeomlás szélén van. Két napja nem evett semmit a gyerek, ma pedig már egy korty vizet sem ivott. Nagyon aggódik érte. A papírokat? Azt elfelejtette hozni a nagy kapkodásban. Végül az egyik orvosnak megesik rajta a szíve, bár papírok nélkül nem részesülhetnének ellátásban, mégis felveszik az osztályra a kicsit. Az anya könnyes szemmel búcsúzik, hiszen otthon várja a többi gyereke, akiket még el kell látnia. Ígéri, hogy holnap visszajön. De nem jön. És holnapután sem. És azután sem. Soha többé.

Sajnos az ehhez hasonló történetek egyáltalán nem ritkák a kárpátaljai kórházakban. Egyes osztályokon 15-20 kisbaba, kisgyerek is lakik, mert szüleik otthagyták őket, „elfelejtettek” értük menni.
 

Még örökbe sem lehet őket adni

Az ilyen gyerekek akár éveket is tölthetnek kórházban, még akkor is, ha egyébként már teljesen egészségesek. Pedig hány örökbefogadó pár örülne annak, ha hazavihetne egy ilyen kicsit.

Ám a rendszeren nehéz átvergődni, a dolgozók folyamatos akadályokba ütköznek, akik mindent megtesznek a kicsikért. Még születésnapot is tartanak nekik, és amikor csak tehetik, ölelgetik és szeretgetik őket. Rengeteg gyűjtést is szerveznek, de még ez sem elég. Nincs arra kapacitásuk, hogy egész nap velük foglalkozzanak, mindössze körülbelül napi 2 óra adatik meg erre. Mivel a szülők nem mondtak le róluk hivatalosan, így örökbe sem adhatóak, és az állami gondozásba kerülés is nagyon hosszadalmas és sokszor szintén sikertelen próbálkozás.

Ráadásul a kórházak anyagilag sincsenek jó helyzetben, nem arra vannak ugyanis berendezkedve, hogy a gyerekek ott lakjanak. Így gyakran még a gyógyszerekre sincs pénz, nemhogy pelenkára vagy popsitörlőre.
 

Itthon babamentő inkubátorok segítik a bajbajutott anyákat

Június 26-án a Heim Pál kórház babamentő inkubátora jelzett: egy 2800 grammos kisfiút tettek bele, akinek az egészségügyi dolgozók a Nyári Martin nevet adták. Magyarországon körülbelül száz babát helyeztek el a harmincegy kórháznál található inkubátorokban. Ha egy újszülött ide kerül, akkor a kórház értesíti a gyámhivatalt, és ezután elkezdődhet az örökbefogadási eljárás. Ha az anya nem az inkubátorban, hanem más közterületen hagyja a babáját, abban az esetben akár öt év szabadságvesztést is kaphat.
 

Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a szülei gondját viseljék

baba sír

Sarah Chai fotója a Pexels oldaláról


Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének 7. cikkelye kimondja, hogy minden gyereknek “amennyire lehetséges, joga van ismerni a szüleit, és ahhoz, hogy szülei viseljék gondját”. Ha azonban egy gyereket elhagynak, akkor ez a jog sérül.
 

A gyerekek elhagyásának fő okai a következők lehetnek:
 

  • szegénység,
  • anyagi nehézségek,
  • szülés utáni depresszió,
  • mentális betegség,
  • egyedülállóság,
  • a megszületett gyerek fogyatékossága,
  • fogamzásgátlási ismeretek hiánya,
  • családsegítő szolgáltatások hiánya.
     

A magyar jogszabályban sem szerepel a gyerekek elhagyása

Magyarországon sincs statisztika arról, hogy vajon hány gyereket hagynak a kórházakban, vagy hány babát helyeztek el az inkubátorokban, és hogy ezek az újszülöttek egészségesek voltak-e. Ahogy azt sem tudni, hogy a végül örökbeadott gyerekek sorsa hogyan alakult.
 

Ha szeretnéd támogatni az elhagyott gyermekeket, velük vedd fel a kapcsolatot: "Elfelejtettek..." - adománygyűjtés kárpátaljai "elfelejtett" gyermekeknek

Indexkép: Jill Nissen képe a Pixabay-en

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A szerkesztő ajánlja