Szakértők véleménye: ennyi idős kortól aludjon külön szobában a baba
Amikor babát várunk és elkezdjük beszerezni a babakelengyét, első szerzeményünk egyike a kiságy. Olyan jó nézegetni, elképzelni, ahogyan majd benne fekszik és álmodik csendesen, ülni mellette, díszítgetni. Aztán amikor megszületik, a legtöbb kisbabáról kiderül, hogy egyáltalán nem szeret a kiságyban feküdni. Ilyenkor két dolgot tehetünk, megtanítjuk a kisbabát egyedül, kiságyban elaludni, vagy magunk közé vesszük a szülői ágyba. Ha a második mellett döntünk, örök kérdés, vajon meddig aludjon velünk a kisbaba?
A Pennsylvaniai Egyetem orvosai végeztek egy kutatást a témában. Megfigyelték, hogy a külön szobában alvó gyermekek átlagosan 45 perccel tovább alszanak, mélyebb és pihentetőbb alvást produkáltak. Kutatásaik eredményeként azt javasolják a friss szülőknek, hogy hat hónapos kor után már külön szobában altassák a kisbabát.
Babaaltatás témában nagyon megoszlanak a vélemények. Az orvosok álltalában csupán orvosi szemszögből közelítenek a témához, holott az egészséges élethez a lelki egészségünk is legalább annyira fontos, mint a testi. Más kutatások szerint azok a csecsemők, akik sírva alszanak el, stressz hormont termelnek, ami ébredés után is magasan kimutatható a szervezetükben.
Azt is tudjuk már a gyermekek alvásáról, hogy az alvásciklusaik rövidebbek, így gyakran felébrednek éjszaka akár egyedül alszanak, akár szüleikkel. Szülőként azt kell eldöntenünk, ismerve saját gyermekünket, hogy adott helyzetben mi a legoptimálisabb a család egészének.
Kapcsolódó cikkeink:
- 10 dolog, amin gondolkodj el, ha gond van a babád alvásával!
- Egy új kutatás eredménye: Mégis külön szobában kéne altatni a babákat?
- Az esti lefekvési rituálé titkai - tippek a könnyebb altatáshoz és a nyugodt éjszakákhoz
- Mire nem jó egy zsepi? Fél perc alatt elaltathatod vele a babát!
Kép: John Finkelstein / Pexels
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: