SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mégsem kell naponta fürdetni a babát - a túl sok mosdatás többet árt, mint használ!

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2018-12-12
Míg hazánkban néhány évvel ezelőttig természetesnek számított, hogy az esti rutin részeként minden nap ugyanabban az időpontban fürdetik a csecsemőket a szüleik, újabban teret kezd nyerni az a Nyugat-Európából érkező szemlélet, miszerint a túl sok mosdatás többet árt, mint használ.

A legtöbb szülő máig úgy gondolja, újszülött kortól fontos a napi fürdetés. Szakemberek egyre nagyobb csoportja állítja azonban, hogy a mindennapos mosdatásnak több a hátránya, mint az előnye, ugyanis kiszárítja a bőrt. Éppen ezért ma már a bőrgyógyászok jelentős része is inkább a heti két-három fürdetés mellett teszi le a voksát. 

A kis csecsemő számára még nem nagy élvezet a pancsolás, és nem is piszkolja annyira össze magát, hogy indokolt legyen minden nap megtisztítani a teljes testfelületét. Elég, ha pelenkázáskor alaposan letisztítjuk a nemi szervek és a végbélnyílás környékét, a hajlatokat pedig minden nap áttöröljük nedves törlőkendővel. Ezen kívül csak az arcot kell rendszeresen lemosni vízzel. Vannak, akik szerint addig, amíg le nem esik a köldökcsonk, egyáltalán nem kellene, hogy víz érje a picit.

Amikor mégis fürdésre kerül a sor, akkor se pancsoljon a kis csecsemő túl sok ideig. Öt-tíz perc bőven elég a műveletre. Válasszunk olyan időpontot, amikor a baba jókedvű, nem túl fáradt, és két étkezés között vagyunk, tehát nem éhes, de nincs is tele - ez utóbbi esetben ugyanis fennáll a veszélye, hogy visszabukja a vízbe a tejet. A víz legyen langyos. Válasszunk mindenmentes babafürdetőt, a különböző illatanyagokkal feldobott termékek ugyanis szintén szárítják a bőrt.

Felmerül a kérdés, nem lesz-e a baba ekcémás a kevés mosdatástól. A bőrgyógyász válasza erre határozott nem! Az ekcéma nem a rossz higiéniás viszonyok következménye, hanem egyéni érzékenység kérdése.

A baba haját még ritkábban kell mosni, heti egy alkalom erre bőven elegendő. Ennél gyakrabban csak akkor mossuk, ha a túlzott koszmósodás miatt a gyerekorvos speciális sampont írt fel erre a célra. Ne feledjük, hogy a koszmó egy bizonyos szintig természetes jelenség a babáknál, nem az ápolatlanság jele, és nem kell vele különösebben foglalkozni.

Egyéves kor után már rátérhetünk a mindennapos fürdetésre, főleg, mivel ilyenkor már a kisgyermek is élvezni szokta a műveletet. A haját azonban – hacsak nem ment tele homokkal, vagy egyéb ok miatt nem lett piszkos - kamaszkorig rendszerint elég hetente egyszer megmosni, mivel a fokozott zsírosodás tizenéves kor előtt nem igazán jellemző.

foto: Pexels / Rene Asmussen

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Éjszakai kéz- és lábzsibbadás? Ilyen okai lehetnek

Az éjszaka jelentkező végtagzsibbadás nagyon kellemetlen lehet, bár a legtöbb esetben egyszerű oka van, nevezetesen, hogy olyan pozícióban alszunk, ami elnyomja a kezünk vagy a lábunk vérkeringését. Ha azonban ez nem csak egyszer-egyszer fordul elő, és gyakran ébredünk zsibbadásra, érzéskiesésre, bizsergésre, fontos utánajárni a kiváltó oknak. Ebben a témában segített eligazodni dr. Para Szabolcs, a Fájdalomközpont - Prima Medica neurológusa.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja