SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Úton a bölcsibe

Jusztné Vincze Szabina [cikkei] - 2015-08-27
Sokaknak nehéz, sokan tartanak tőle, mások akarják is, meg nem is: mégis van az úgy, hogy a kicsit bölcsibe kell vinnünk, akár munkába állás, akár kistestvér születése, akár más ok miatt. Tehetünk azért, hogy jól sikerüljön?

Nincs garancia arra, hogy könnyű lesz, mégsem kell tehetetlennek érezned magad, hiszen sok mindent tehetsz. Először is kezdd magaddal: el kell fogadnod, hogy az adott körülmények között a legjobb döntést hoztad. A gyerekek átlátnak mosolyunkon, ha az nem őszinte, s ha valójában nem akarjuk az egészet, ők sem fogják sem akarni, sem elfogadni az új helyzetet. Aztán nézz szembe a saját érzéseiddel, a saját szép és nem szép emlékeiddel, félelmeiddel, s azzal, hogy ez az elválás és elengedés számodra éppoly nagy jelentőségű, mint a gyermekednek.

Ha lehet, válaszd ki a helyet! A szempontok itt most ne a szép játszótér, nagy kert, felújított épület legyen, hanem a nevelőnők személye, a bölcsi szellemisége. Több szempontból is: pl. engedik, hogy úgy menjen a beszoktatás, ahogy szeretnéd? Neked is szimpatikus a légkör? Tudsz beszélni a nevelőkkel? Te hogy érzed magad, amikor belépsz?

Ha nem lehet választani, próbálj megbarátkozni a hellyel is, a nevelőnőkkel is! Alakíts ki jó kapcsolatot és beszélgess velük, hallgasd meg tanácsaikat, s mondd el te is a kéréseidet. Ossz meg minden apróságot a kicsiről a nevelőkkel, pl. mitől dühös, mitől boldog, mivel szeret leginkább játszani, mik a kedvenc ételei, meséi – hogy igazán jól érezhesse magát. Merj tőlük segítséget kérni, s mutass példát a gyerekednek is azzal, ahogyan viselkedsz velük!

Fontos, hogy a bölcsi napirendjének megfelelő napirendet vezessetek be már otthon, hogy ez ne legyen külön feszültségforrás!

Beszéljétek meg előre, hogy a kicsi mit visz majd magával. Valamit, amit szeret, ami az otthont és biztonságot jelképezi számára. Ha nincs kitüntetett tárgya, kedvence, akkor ez lehet anya alvós pólója vagy a sálja, amit előző nap viselt (ne mossuk ki!), valami, ami anya-illatú, s az anyát és az otthont jelképezi, míg azok távol vannak.

Mindig ugyanaz a szülő vigye a bölcsibe, ezt is beszéljük meg előre a gyerekkel. Lehetőleg az, akit könnyebben enged el, s búcsúzzon a kicsitől nyugalommal, mosolyogva. Ez a beszoktatás időszakára igaz, utána már "parancsolhatnak" a szülők elfoglaltságai.

A beszoktatás hete/hetei után pedig mindig ugyanabban az időpontban menj érte, s ha lehet, ezt kösd valamilyen napirendi eseményhez (pl. mikor végeznek az uzsonnával). Fontos, hogy ne késs! Érj oda pontosan akkor, amikor ígérted - megteremtve ezzel számára a biztonságot és megerősítve benne a hitet, hogy mindig érte fogsz menni.

Otthon pedig kezdjetek el könyvekkel, történetekkel készülni a beszoktatásra. Játszatok "bölcsiset", akár babákkal, akár legyetek ti magatok a bölcsisek és/vagy nevelőnők! Sétáljatok el a bölcsihez, kukucskáljatok be! Mesélj arról, amire emlékszel, vagy amit tudsz a saját bölcsis éveidről! Köszönjetek be vagy menjetek be egy órát játszani, ha van rá lehetőség!

Fotó: www.flickr.com

betöltés...
betöltés...
Jusztné Vincze Szabina

Jusztné Vincze Szabina
Perinatális szaktanácsadó, pedagógus, babamasszőr

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-70/317-18-39
E-mail: jvinczeszabina@gmail.com
Honlap: http://perinatalis.hu
            http://perinatalis.blogspot.hu
Facebook: https://www.facebook.com/perinatalis

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja