SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

13 hónapos baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2018-02-09
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

Teendők

Ahogy kisbabád betölti az egyéves kort, néhány dolog megváltozik. Először a védőnőnél kell megjelenni, majd a kapott státuszlappal a gyermekorvost érdemes felkeresni. Nem kell izgulni miatta, a védőnő leméri a kicsi súlyát, magasságát, fej- és mellkörfogatát, ellenőrzi a fejlődését. Kérdéseket fog feltenni, amikre nem árt, ha kapásból tudod a választ: hogyan halad az étkezés, milyen szilárd ételeket fogyaszt, hány foga van? Mennyit alszik éjjel és mennyit nappal? Hogyan fejlődik a mozgása? Jár, esetleg még csak mászik? Mit tapasztalsz a látásával, hallásával kapcsolatban, reagál-e az őt érő ingerekre? Hogyan halad a beszédfejlődése: mond-e már szavakat, illetve megérti-e az egyszerű kifejezéseket, rövid mondatokat?

Olvasd el ezt is: A beszéd fejlődése


A mozgás fejlődése

Ez az első lépések időszaka - a legtöbb baba 9 és 12 hónapos kora között nekilódul, de akkor sem kell aggódnod, ha gyermeked még megszeppenve kapaszkodik a dohányzóasztalba, kiságyrácsba. Akár 18 hónapos koráig is halogathatja az elindulást, az még mindig normálisnak tekinthető.
Teremts számára mozgásra csábító, támogató környezetet, de semmiképp se erőltesd, hogy elinduljon. Idegrendszeri fejlődésében komoly károkat okozhat, ha kihagy egyes lépcsőfokokat, valamint a korai kudarcélmények még inkább visszavethetik az úton. Lehet, hogy egyszerűen nagyobb biztonságban érzi magát, ha foghatja egy ujjad,
vagy kapaszkodhat a bútorokba. Ha már stabilan áll, hamar rájön majd, hogy több energiát veszít a leereszkedéssel, mászással és újra felállással, mint ha önállóan tipegne pár lépést, ráadásul arra sem kell várnia, hogy odamenj segíteni. Egy totyogónak ugyanis nincs ideje várni, hívja a nagyvilág!
Hogyan segíthetsz neki a felállás és járás gyakorlásában? Miért kerülendő a bébikomp? Olvasd el szakértőnk tanácsait >> A mozgásfejlődés mérföldkövei: Felállás, járás


13 hónapos baba etetése

A legtöbb étellel kapcsolatos tiltást feloldja az első születésnap elérkezése. Hozzátáplálási táblázatunkban ellenőrizheted, mi az, amit már nyugodtan adhatsz a picinek, és melyek azok az ételek, amikkel várnod kell még fél vagy egy évet >> Hozzátáplálási táblázat


Egyáltalán nem baj, ha a kisgyermek szopik még, illetve kap anyatejet, de étrendjében fokozatosan megjelenhet a tehéntej is. (Ha túl sok a tejed, olvasd el az anyatej fejésére és tárolására vonatkozó tudnivalókat, ha pedig szeretnéd eladni az anyatejet, nézd meg az anyatej leadására vonatkozó információkat).

A tehéntej bevezetését egyéves kor után javasolják az orvosok. Kakaópor vagy Maci kávé ízesítéssel szívesebben fogadják el, mint magában. A felgyorsult mozgásfejlődéshez, járáshoz, futkározáshoz rengeteg energia kell, amihez szükség van a tejben lévő fehérjére és zsírra. A csontok és a fogak növekedését pedig a kalcium támogatja.
Mikortól vezesd be a pici számára a tehéntejet és hogyan? Olvasd el: Mikor adhatunk tehéntejet a kisbabának?

 

Beszéd és értelem

Ebben a korban leginkább még csak gagyognak, gőgicsélnek, 1-1 szót ismételgetnek a kicsik. A lányok néha már hosszabb szavakat is leutánoznak, mondhatni folyékonyan beszélnek, csak épp a felnőtt számára ismeretlen nyelven.
Azonban sokkal több dolgot megért egy ekkora csemete, mint amit ki tud mondani, ezért figyelj az ismétlődő „szavakra”. Egyéves korukban egész jól megértetik magukat a családtagokkal, bár egyazon szó a saját kis „szótárukban” több dolgot is jelölhet.
Mivel szűk környezetüket már értik, ismerik, csak épp beszélni nem tudnak róla, sok ilyen korú totyogónak igen gazdag a mimikája és a gesztikulációs eszköztára. Ennek is érdemes figyelmet szentelni, hiszen amit nem tud elmondani, azt megmutatja, vagy kiül az arcocskájára. Ha megértetted, mit szeretne, nevezd meg - különösen a mindennapi tárgyakat, helyzeteket -, beszélj róluk minél többet, hisz így sajátítja el a nyelvet a kicsi.
Egyre többször veheted észre, hogy utánoz téged: a mozdulataidat, szokásaidat, ezért el kell kezdened még jobban figyelni arra, mit mondasz és mit teszel a jelenlétében.
Hány szót „kellene” ismernie ebben az életkorban, ideális esetben? Tudd meg a beszéd fejlődését bemutató cikkünkből >> A beszéd fejlődése
 

Veszélyek

Ahogy egyre ügyesebben mozog és egyre nagyobbra nő, tapasztalni fogod, hogy „összemegy” a lakás. Az alsó pocokról egyre feljebb kerülnek a törékeny

tárgyak, az alsó fiókokból fokozatosan átpakolhatsz a felsőkbe. Ezzel párhuzamosan kell bababaráttá tenned a lakást (olvasd el, milyen egy igazán bababarát lakás >> Baba érkezik, átrendezzük a lakást).
Ebben a korban már nagyon ügyesen mozgatják a mutató- és hüvelykujjaikat, a jellegzetes csippentő fogással egészen apró tárgyakat is meg tudnak fogni, hogy aztán kis lyukakba – a padlórésbe éppúgy, mint az apró orrlyukakba – begyömöszöljék azokat. Ügyelj rá, hogy ilyen tárgyakhoz ne férjen hozzá! Itt az idő bedugaszolni a konnektorokat, gyerekzárat tenni a szekrényajtókra, fiókokra. Az alacsony bútorok sarkait pedig puha, ütés elleni szivacsokkal érdemes felszerelni, melyek védik a járni tanuló gyermek buksiját a komolyabb sérülésektől.
Feküdj le a földre és nézz körül gyermeked szemével. Vedd észre az általa izgalmasnak, de általad veszélyesnek tartott dolgokat! Fentről, állva nem fogod észrevenni azokat.

Kötelező olvasmány - gyermekorvos szakértőnk hasznos összefoglalója: A gyermekkori otthoni balesetek megelőzésének tízparancsolata


Játék

Ebben a korban a kicsik nagyon élvezik, hogy már jól tudják használni testük funkcióit. Tudnak mászni, járni, akár szaladni is, másfelől pedig rakodni, pakolni, építeni és ledönteni.
A játékeszközökkel ezeket az igényeket igyekezzünk kielégíteni. Nagyobb építőkockákban, tologatható, mozgó alkatrészekkel teli kisautókban, vonatokban nagy örömüket lelik a fiúk, a zenélő, mozgó babák pedig a kislányokat nyűgözik le. Milyen játékkal tudod a legjobban lekötni a kicsit, és melyek fejlesztik most a leginkább? Nézd meg Játékvásárlási kisokosunkban >> Játékvásárlási kisokos

Nem érdemes kötni magunkat a nemi sztereotípiákhoz, inkább arra figyeljünk, hogy minden, a kornak megfelelő játéktípusból legyen otthon. Nemtől független játék az utánzás, erre mindenképp biztosítsunk teret! Egy konyhaszekrény műanyag tárgyakkal, amit a gyermek is kinyithat, pakolászhat, egy pici szappan, amit kézbe vehet, egy kisebb kendő étkezésnél, amivel törölgethet: ezek nagyon fontos dolgok. Persze mi is lépjünk be az ő terébe ennek jegyében, üljünk le játszani, mutassuk meg, hogyan tolható az autó, hogy építhető a torony, beszéltethető a baba. Hagyjuk, hogy próbálkozzon utánunk csinálni egyes mozdulatokat, egyszerű cselekvéseket, hiszen így tanulja meg a mindennapi élet mozzanatait és a játékok használatát is.
A kicsik mindent a szájukba vesznek, kóstolgatnak, rágcsálnak, ezért vigyázzunk, hogy ne legyen éles a széle, ne tudjon leharapni belőle apró, lenyelhető darabokat, a festése ne kopjon le!

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

A sorozat további részei:

Kép: szymonpacek / Pixabay

 

A cikket lektorálta:

Makay Zsuzsa

Makay Zsuzsa

 

Védőnő, családterapeuta

 
 

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

Őrizetbe vettek egy 13 éves fiút, miután játszótéri balesetben meghalt egy 12 éves gyerek

Tragédia történt egy játszótéren: egy 12 éves fiú életét vesztette, miután leesett a körhintáról, amelyet egy elektromos kerékpár segítségével hajtottak meg. A rendőrség egy 13 éves fiút gyanúsítottként vett őrizetbe.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Szívszorító tragédia: Egy anyuka lelőtte halálos beteg férjét és két gyermeküket - a legkisebb gyermekük árván maradt

Egy szívszorító tragédia történt New Hampshire-ben, ahol Emily Long, 34 éves anyuka lelőtte a halálos agydaganatban szenvedő férjét, két gyermeküket, majd végül önmagával is végzett. A tragédia után a legkisebb gyermekük, egy hároméves kisfiú árván maradt - ő sértetlenül került egy család gondozásába.

Tíz évnyi fogamzásgátlás harmadára csökkentheti a méhtestrák kialakulásának kockázatát

Akár 69 százalékkal is mérséklődhet a méhtestrák kialakulásának kockázata azoknál a nőknél, akik minimum tíz évig szednek fogamzásgátló tablettát - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. Az elemzés eredményei időarányos védőhatásra utalnak: már rövidebb idejű ún. orális fogamzásgátlás is számottevően csökkentheti a betegség előfordulásának esélyét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja