SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fogakat találtak egy csecsemő agydaganatában

Családinet [cikkei] - 2014-02-28
Fogakat találtak egy négyhónapos amerikai csecsemő agydaganatában. A betegség nagyon ritkán fordul elő, ilyen elváltozással ennél a daganatnál pedig korábban valószínűleg senki sem találkozott - olvasható az eset orvosi leírásában.

A daganat eltávolítása után a kisfiú jól fejlődik. Az orvosok úgy vélik, az eset rávilágít arra, hogyan alakul ki a daganatoknak ez a ritka formája - tudósított a Live Science tudományos-ismeretterjesztő portál a New England Journal of Medicine friss számában leírt esetről.
    
Az orvosok akkor kezdték gyanítani, hogy valami nincs rendben, amikor a baba feje gyorsabban kezdett nőni, mint a hasonló korú csecsemőké általában. Az agyi képalkotó vizsgálat daganatot mutatott ki, melyben az alsó állkapocs fogaihoz hasonló struktúrák tűntek fel.
    
A tumort eltávolították, és kiderült, belsejében számos, teljesen kifejlett fog helyezkedett el - olvasható a jelentésben. A szövettani vizsgálat megállapította, a kisfiúnak kraniofaringiomája volt. Az agydaganatoknak ez a ritka típusa golflabdánál is nagyobbra megnőhet, ám nem képez áttételeket.

 A kutatók mindig gyanakodtak, hogy ez a daganat ugyanolyan sejtekből jön létre, amilyenek a fogak kialakulásában is részt vesznek, azonban valódi fogat még soha nem találtak az efféle tumorok belsejében - mondta Narlin Beaty idegsebész, a Marylandi Egyetem Orvosi Központjának idegsebésze, aki kollégájával, Edward Ahnnal a kisfiút megoperálta.
    
Találtak már fogakat más típusú agydaganatban: a teratómában, amely az embrionális kor három alapszövetéből épül fel. Ezzel szemben a kraniofaringioma csak egy szövetréteget tartalmaz. A kisfiú esete újabb bizonyíték arra, hogy a daganatnak nála kialakult típusa valóban a fogakat felépítő sejtekből jön létre.
    
Az agydaganatnak ez a fajtája gyakrabban fordul elő 5-14 éves gyermekeknél, kétéves kor alatt pedig igen ritkán diagnosztizálják az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet adatai alapján.
    
Orvosai szerint a kisfiú a körülményekhez képest jól fejlődik. Betegsége a fontos hormonok kibocsátásában részt vevő agyalapi mirigy daganata volt, és a tumor sok fontos agyi kapcsolatot pusztított el, ezért élete végéig hormonkezelést kell kapnia.
    
Beaty hozzátette: a jókora daganat pontosen a baba agyának közepén alakult ki, a modern műtéti technikák korszaka előtt nem valószínű, hogy túlélhette volna.

http://www.livescience.com/43706-brain-tumor-teeth.html

Forrás: MTI

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja