SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Mikortól ülhet gyermekünk?

Fenyvesi Ildikó [cikkei] - 2014-02-12
Nagyon sok szülő gondolkodik ezen, mikor az látja, hogy 3-4 hónapos csemetéje az Ő kezébe kapaszkodva felhúzza magát ülésbe. Ne tévesszen meg minket, ez még nem azt jelenti, hogy elég erős a gerinc körüli izomzata ahhoz, hogy ülő helyzetben legyen.

Ha nagyon röviden kell válaszolni, akkor azt mondanám, hogy ameddig magától nem ül, ne ültessük úgy, hogy semmilyen támasza nincs a gerincének.

Fontos tudni, hogy a gerinc és körülötte lévő izomzat a mozgásfejlődés során erősödik és alakul ki!

Mikor egy baba megszületik még nincsenek gerinc görbületei, tulajdonképpen egyenesnek mondható a gerinc vonala. A hason fekvés és a fej emelése alakítja ki a nyaki homorulat ívét, majd amikor kinyomja magát a karjain, akkor alakul ki a deréktáji homorulat íve. A háti szakasz a bordák erősödésével veszi fel a domború ívét. A kúszás, mászás, forgás pedig az izomzatot erősíti, a későbbi felegyenesedéshez. Tehát ebből láthatjuk, hogy az üléshez mennyi mindent meg kell tanulnia a gerincének és az izomzatának mielőtt függőleges testhelyzetbe kerül. Saját maguktól általában 8-10 hónapos koruk körül tanulnak meg ülni a gyermekek, miután a négykézláb mászást elsajátították, de ilyenkor már egyéni eltérések előfordulnak.

Természetesen a babák nagyon szeretnek függőlegesben lenni, főleg valakinek a kezében, mert így sokkal jobban tudják szemlélni az őket körülvevő világot.
    
Ha korán ültetjük őket, akkor később (nem csecsemő korában) a következő deformitások alakulhatnak ki: gerincferdülés, hanyag tartás minden formája, aszimmetrikus izomzat, medence elváltozások... Tehát minden olyan betegség, melyek a gerinc statikai problémájával járnak.

Hogyan tudjuk egészségesen ültetni gyermekünket?

  • Babakocsi: ne legyen nagyon megemelve a fejrész, inkább csak egy pici lejtést adjunk, ha mindenképpen kifelé nézelődne a csemete.
  • Autós hordozó: ma már nagyon fejlettek, vannak betétek, melyek egészen újszülött kortól alkalmazhatók és kényelmes helyzetben tartják a babát.
  • Hordozókendő: itt a kendő és az anyuka testhelyzete tartja babát, teljesen megfelelő támaszt nyújt.

Általánosságban elmondható, hogy ameddig nem tud magától fölülni, mindenképpen olyan eszközt válasszunk, ami megtámasztja a gerincet és nem a gyermeknek kell tartania a súlyát.

Tornáztatni, erősíteni persze lehet, és ha nagyon igyekszik felhúzni magát ülésbe, akkor néha játszhatunk vele ilyet, de ne hagyjuk, hogy így maradjon sokáig és támasszuk meg a hátát. Ha már mászik, de nem ül, ne siettessük, előfordul, hogy csak később ülnek, mint állnak, az mégiscsak egy izgalmasabb helyzet, mint az ülés.

Játsszunk sokat és érezzük jól magunkat!

Fotó: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja