SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Bolti bébiételek: a vizsgált termékek 95 százalékában találtak veszélyes anyagokat

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-10-18
Amerikai kutatók a bolti bébiételek 95 százalékában találtak olyan anyagokat, amelyek potenciálisan veszélyeztetik a gyermekek agyának fejlődését.

A vizsgált 168 termék 95 százaléka tartalmazott ólmot, 75 százaléka kadmiumot, 73 százaléka arzént és 32 százaléka higanyt – számolt be róla a CNN. A szóban forgó ételek egyötödének ólomszintje volt a megengedettnek legalább tízszerese, annak ellenére, hogy a szakértők szerint ebből az anyagból már egy minimális mennyiség is káros az egészségre.

A vizsgálatok a rizsalapú termékeket, az édesburgonyát és a gyümölcsleveket találták a legveszélyesebbnek, bennük található ugyanis a legnagyobb mennyiség a felsorolt fémekből. „Ezekből az anyagokból már a legkisebb mennyiség is negatívan befolyásolja az agy fejlődését és a gyermek későbbi intelligenciáját. Ez a hatás minden egyes alkalommal megnövekszik, amikor a gyerek ezeket az ételeket fogyasztja” – olvasható a jelentésben.


Rizsalapú élelmiszerek

A kutatók a legkárosabbnak a rizsalapú élelmiszereket találták, mivel ezekben lelhető fel a legtöbb arzén. Már egy 2004-es tanulmány kimutatta, hogy azok a bangladeshi gyermekek, akik arzénnal fertőzött vizet voltak kénytelenek fogyasztani, társaiknál kimutathatóan rosszabbul teljesítettek az intelligenciateszteken.

A rizs a termesztése során a talajból és a vízből szívja magába az arzént, ezért ebből a szempontból a barna rizs még rosszabb is, mivel nem hántolják meg, így több mérgező anyag marad benne.

A jelentés a veszélyes élelmiszerek helyett a következő alternatívákat javasolja:

  Legtöbb fémet tartalmazó termékek Egészségesebb alternatívák Veszélyes anyag szintje
Rágcsálnivalók Puffasztott rizs Rizsmentes rágcsálnivaló 93 százalékkal kevesebb
Fogzási fájdalmat enyhítő ételek Kekszek, rizsalapú kétszersültek Fagyasztott vagy hideg zöldségek, gyümölcsök 91 százalékkal kevesebb
Gabonafélék Rizspép Másféle gabonapép, pl. zab 84 százalékkal levesebb
Italok Gyümölcslevek Víz 68 százalékkal levesebb
Zöldségek, gyümölcsök Sárgarépa, édesburgonya Ezek mellett fontos más színes zöldségek fogyasztása is Akár 73 százalékkal kevesebb


Kapcsolódó cikkeink:

Kép: sergey0506 / shutterstock

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja