Kedves Balogh Andrea!

Olyan problémával fordulnék Önhöz, hogy van egy lassan 9 éves kislányom, aki mindig zárkózott volt. Tegnapi napon beszéltem az osztályfőnökével, aki kifejezetten aggasztónak tartja a zárkózottságát. Ami problémát jelent nála, hogy nem nyit a társai felé. Van barátnője (több is), azonban velük csak akkor játszik, ha ők odamennek hozzá és hívják. Ha nem hívják, akkor ül a padban vagy az udvaron áll egy helyben. A szívem szakadt meg, ahogy mesélte a pedagógus, hogy mennyire magányos. Szeretik a társai, tehát amikor együtt játszanak, akkor passzív ugyan (megy mások után inkább), de játszik és pozitív a kapcsolat a játszó felek között. A másik probléma vele kapcsolatban, hogy az érzelmeit nem vagy csak nagyon nehezen mutatja ki. Iskolában szinte alig (csak ráhatásra). Sem a pozitívat sem a negatívat. Főleg talán ez utóbbi aggaszt. Előfordult már, hogy osztálytársa ütögette a fejét vonalzóval, a tanító néni némán próbálta rábírni, hogy szóljon, direkt nem szólt rá az ütögetőre, míg a lányom nagy nehezen, több perc elteltével mondta meg a tanító néninek, hogy őt ütötték és ez nem jó neki. De addig tűrte. Azt is csak ráhatásra jelzi, ha nem érti a feladatokat. Előfordult már olyan, hogy nem értett valamit és egyesre írta meg a dolgozatot, mert nem szólt, hogy nem érti. Én próbálom bíztatni, hogy a tanító nénik segítenek, bízzon meg bennük, időnként vannak sikerek, de alapvetően a probléma fennáll, hogy nagy nehezen mutatja ki az érzéseit, félelmeit. Itthon teljesen más, itthon ő a társaság középpontja a családban, de csak a legszűkebb családban. Viszont a negatív érzéseiről itthon is nagyon nehezen beszél. Mivel ismerjük, ezért rögtön észrevesszük, ha valami nem stimmel nála, azonban hosszas győzködés után ossza ezt csak meg velünk.
A tanítónéni javasolta a pszichológus igénybevételét.
Kérném véleményét, hogy hogyan tudnánk oldani ezt a zárkózottságot.
Hangsúlyozni szeretném, hogy nem megváltoztatni szeretnénk (én sem és a férjem sem egy társaság középpontja, tehát valószínűleg ezt látja és örökölte is), azonban az érzései kinyilatkoztatását és a társai felé való nyitottságot (nyitottABBságot) szeretnénk, ha sikerülne elérni.
Válaszát előre is köszönöm!

Saldinger Hajnalka.