Kedves Andrea !
8 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni Öntől. Ő a második házasságomból született, az első házasságomból van 3 nagy testvére egy 27 éves lány ( aki maga is 2x családanya) egy 22 éves fiú ő januárban kezdte el az önálló életet és egy 18 éves fiú aki a tanulmányai utolsó évét folytatja már csak ő lakik velünk a nagyok közül. Gyerek közösség szempontjából kicsit elszigetelten élünk mert a közelünkben nincs gyerek a házban jórészt öregek laknak. Egy játszótér sincs a közelben.Ennek következtében gyermekem az ideje nagy részét velünk töltötte, a lakás és a család a biztonsági zónája.Óvodába is későn került be hely hiány miatt 5 évesen. Nagyon nehezen szokott be.Jártunk nevelési tanácsadóba is egy évig. 2x jártuk a nagycsoportot mire javult a helyzet. Tavaly kerültünk iskolába. Tanulmányi gondunk nincs igazán. Viszont szorong a gyerek, nem kicsit.Azt hittük idővel rendeződik, de nem igy néz ki sajnos, szeretnék neki segíteni de sajnos nem tudom hogyan. Ugyanis mivel nem igazán volt gyerek közösségben ezért ő is azt csinálta mint a nagyok számitógépezik, xbox-zik, a telefonján játszik a neten olvasgat. De ezzel szemben nem tud és nem szeret rajzolni, focizni, rohangálni. Magatartási problémák nincsenek vele mert ő szófogadó rendes gyerek. Nem is tudja értelmezni amikor az osztálytársai vissza beszélnek a tanárnéninek vagy ugrálnak a padon vagy verekszenek. Mert nem szeret konfrontálódni. Viszont nem is túl ügyes, ezért meglehetősen önbizalom hiányos. Minden újtól fél. Nem szívesen mozdul ki a komfort zónájából, s ha kimozdítjuk akkor azt stressznek éli meg. Egy olyan program aminek más gyerek örül pl. állatkert vidámpark ő nem tudja élvezni mert folyamatosan az időt kérdezi, hogy mikor megyünk már haza. Ha idegen helyre megyünk ruhát vásárolni vagy bármit megnézni szintén tiszta stressz. Mivel ilyen nincsenek barátai, magányos és nem szeret iskolába menni. Ott is a legkisebb gondnál halálra stresszeli magát.Például tavaly volt, hogy az egyik angol órára családi képet kellett vinni.Nekünk nincsenek papír alapú fényképeink. Digitális őrzünk mindent. Irtam a tanárnéninek elmondtam, hogy mi a helyzet meg hát délután 5 kor derült ki hogy másnapra kell ennyi idő alatt nem tudok szerezni. Tanító néni mondta, hogy jó akkor a Tominak nem lesz. De a gyerek egész éjjel ezen görcsölt, reggel át kellett beszélni vele a dolgot. Iskolába menet meg kellett mutatni, hogy a tanító néni azt mondta nem lesz baj. Ennek ellenére bekísértem a gyereket, a portánál elváltunk bement, én már a másik utcában jártam amikor a gyerek benti ruhában zokogva kiabálva rohant utánam, hogy ő fél mert a többi gyerek elővette a képet és neki nincs és akkor mi lesz.
Soha életemben nem hagytam őt sehol de a mai napig ha amikor kihozzák őket 16 órakor vagy van hogy előbb és nem érek oda csak pár perc múlva akkor neki már könnyes a szeme.Borzasztó ez lelkileg neki is de nekem is. Hogy segítsek neki?Előre is köszönöm válaszát!