Kedves Andrea! A problémám a következő. Tavaly októberben fejeztük be a lakásunk bővítését, így mindenkinek külön szobája lett. Addig a két kisebb gyerek (most 6,5 és 11 évesek külön neműek) egy szobában aludt. Pár hónapja a 6,5 éves fiam elkezdett éjszakánként átjárni hozzánk, különböző ürügyekkel, de mindig sikerült visszakísérni az ágyába. Nem szeretnénk, ha a mi ágyunkba szokna, nem is volt szokás, hogy a gyerekek velünk aludjanak. Mostanra eljutottunk oda, hogy esténként szinte minden este sírva alszik el, mondván, hogy fél. Arra mi is rájöttünk, hogy fél, mert egyedül nem mer a szobában maradni. Kérdezgettük, hogy mitől fél, de erre valós indokot nem tud mondani, mindig mást mond. Közben az apukájának vidéken akadt munkája, így csak hétvégén van itthon, ami szintén megviseli a gyereket. Mit lehetne tenni, hogy ezt a félelmet elűzzük belőle, illetve az alvásproblémára mit javasol?Mivel tudnánk elérni, hogy a saját szobájában aludjon el sírás nélkül és reggelig aludjon. Most fogja kezdeni az iskolát, tehát mindenképpen pihentnek kell lennie. Engedjem, hogy velem aludjon? Most a Sedatif PC homeopátiás szert ajánlották. Előre is köszönöm szíves válaszát.

Kisfiam 8 éves.Problémaink vannak az egyedül léttel és az esti egyedül elalvással.Férjemmel elváltunk uj partnerem van együtt is élünk. A gyerek 2 nap az apukajanal van 2 nap velem.Velem alszik el a kisfiu este a szobajaban de késöbb felkel és átjön hozzánk.Ha az apukajanal van ott együtt alszanak egy ágyban.Otthon nem akar egyedül maradni még 5 percre sem.Mindentől fél és bepánikol olyankor elkezd sírni.Egyébként nincs vele semmi probléma eleven gyerek..szeret baratkozni stb.Tanácsra lenne szügségem hogy mit tegyek.Nagyon érzékeny .Vajon kinövi vagy forduljunk segítségért,vagy valamit másként kellene csinálnunk?Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Andrea !
8 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni Öntől. Ő a második házasságomból született, az első házasságomból van 3 nagy testvére egy 27 éves lány ( aki maga is 2x családanya) egy 22 éves fiú ő januárban kezdte el az önálló életet és egy 18 éves fiú aki a tanulmányai utolsó évét folytatja már csak ő lakik velünk a nagyok közül. Gyerek közösség szempontjából kicsit elszigetelten élünk mert a közelünkben nincs gyerek a házban jórészt öregek laknak. Egy játszótér sincs a közelben.Ennek következtében gyermekem az ideje nagy részét velünk töltötte, a lakás és a család a biztonsági zónája.Óvodába is későn került be hely hiány miatt 5 évesen. Nagyon nehezen szokott be.Jártunk nevelési tanácsadóba is egy évig. 2x jártuk a nagycsoportot mire javult a helyzet. Tavaly kerültünk iskolába. Tanulmányi gondunk nincs igazán. Viszont szorong a gyerek, nem kicsit.Azt hittük idővel rendeződik, de nem igy néz ki sajnos, szeretnék neki segíteni de sajnos nem tudom hogyan. Ugyanis mivel nem igazán volt gyerek közösségben ezért ő is azt csinálta mint a nagyok számitógépezik, xbox-zik, a telefonján játszik a neten olvasgat. De ezzel szemben nem tud és nem szeret rajzolni, focizni, rohangálni. Magatartási problémák nincsenek vele mert ő szófogadó rendes gyerek. Nem is tudja értelmezni amikor az osztálytársai vissza beszélnek a tanárnéninek vagy ugrálnak a padon vagy verekszenek. Mert nem szeret konfrontálódni. Viszont nem is túl ügyes, ezért meglehetősen önbizalom hiányos. Minden újtól fél. Nem szívesen mozdul ki a komfort zónájából, s ha kimozdítjuk akkor azt stressznek éli meg. Egy olyan program aminek más gyerek örül pl. állatkert vidámpark ő nem tudja élvezni mert folyamatosan az időt kérdezi, hogy mikor megyünk már haza. Ha idegen helyre megyünk ruhát vásárolni vagy bármit megnézni szintén tiszta stressz. Mivel ilyen nincsenek barátai, magányos és nem szeret iskolába menni. Ott is a legkisebb gondnál halálra stresszeli magát.Például tavaly volt, hogy az egyik angol órára családi képet kellett vinni.Nekünk nincsenek papír alapú fényképeink. Digitális őrzünk mindent. Irtam a tanárnéninek elmondtam, hogy mi a helyzet meg hát délután 5 kor derült ki hogy másnapra kell ennyi idő alatt nem tudok szerezni. Tanító néni mondta, hogy jó akkor a Tominak nem lesz. De a gyerek egész éjjel ezen görcsölt, reggel át kellett beszélni vele a dolgot. Iskolába menet meg kellett mutatni, hogy a tanító néni azt mondta nem lesz baj. Ennek ellenére bekísértem a gyereket, a portánál elváltunk bement, én már a másik utcában jártam amikor a gyerek benti ruhában zokogva kiabálva rohant utánam, hogy ő fél mert a többi gyerek elővette a képet és neki nincs és akkor mi lesz.
Soha életemben nem hagytam őt sehol de a mai napig ha amikor kihozzák őket 16 órakor vagy van hogy előbb és nem érek oda csak pár perc múlva akkor neki már könnyes a szeme.Borzasztó ez lelkileg neki is de nekem is. Hogy segítsek neki?Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Andrea!

6 éves kisfiammal kapcsolatban lenne egy kérdésem.
A fiam a múlt héten kezdte el az iskolát, és minden egyes reggelünk sírással és alkudozással kezdődik, hogy nem akar menni meg hogy hamarabb menjünk érte….
És a mai nap folyamán egyenesen pánik szerűen sírt, hogy ö nem akar ott maradni az iskolában.

Ebből kifolyólag gondoltam rá hogy itt az ideje külső segítséget bevonni nehogy még jobban rosszabbodjon a jelenlegi állapot ..
Igazándiból a probléma az ott kezdődik ha ott kell maradnia a gyereknek valahol egyedül.

Én úgy gondolom hogy ennek a legfőbb oka, amikor már szépen kezdett rólunk leválni akkor sajnos betörési kísérlet áldozatai lettünk, amit megakadályoztam.
de sajnos a gyerek egy hónapig amikor elkezdett besötétedni a félelem miatt már ott állt mellettem és nem tágított mellőlem.

próbáltuk lelkileg erősíteni, biztonság érzetet adni neki (+még egy kutyust is hoztunk ami figyel este) ami részben sikeres volt.
Azt viszont azt még nem sikerült elérnünk hogy külön szobában aludjon…

amúgy meg összességében nincs semmi gond a gyerekkel, nagyon szeret mozogni, sportolni, étvágya jó.
az egész napos ülőmunkából kifolyólag én a szabadidőmben küzdősportot űzök. Ez felkeltette a gyerekem érdeklődését és a múlt héten elkezdett ö is járni.
Én úgy látom hogy ez jó hatással van rá, nagyon lelkesen és felszabadultan csinálja. De azt hozzá kell tenni hogy a feleségem az ott van a látómezejében.


mielőbbi Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel.
Petrovánszki Miklós

Kedves Andrea !
Szeretném a segítségét kérni. Kisfiam januárban múlt 3 éves. A nyáron kezdte az óvodát ( volt egy 3 hetes szünet ), de senkivel nem akar az óvodában játszani. Leül, rajzol, nézi a többi gyereket. Otthon teljesen más, egész nap beszél, játszik. Egy faluban lakunk, gyakorlatilag úgy nőtt fel, hogy nem nagyon volt gyerekek között. Közel egy 1 éve már a játszótérre sem megyünk, mivel senki nem jön. A korához képest nagyon értelmes gyerek, sokat foglalkoztam vele. Általában minden új dologtól fél. Fél akkor is, amikor pl. az óvónő mondja, hogy átmegyünk a tornaterembe. Miután átmentek már csinálja a feladatokat.
Szíves válaszát előre is köszönöm !
Üdvözlettel :
J. Tímea

Tisztelt Doktor Nő!

Van egy 8 és fél éves fiam 3. osztályos. Mind az olvasásban, mind pedig más órán jellemző rá a lassúság. Jól megoldja a rá bízott feladatot de rettentően lassú. Járunk magántanárhoz is de nem fejlődött ez irányban semmit. Írásban 25 betű/perc olvasásban pedig 150 szótag/ perc a követelmény. Ennek ellenére az írásunk 17 betű/ perc, az olvasás pedig 76 szótag percenként. Tanácsot szeretnék mit tehetnék, hogy fejlődjön és elérje a követelményt, amiről nekem személy szerint az a véleményem, hogy túl sokat vár el a mai pedagógia ezektől a gyerekektől, de ha már ez a követelmény hogyan tudnék segíteni neki, hogy gyorsabb legyen.
Köszönöm ha válaszol!
Üdvözlettel:
Ruder Henriette

Kedves Andrea!
Egy 3 éves és egy 15 hónapos kisfiú anyukája vagyok. Nagyobbik fiam, Beni szept.14-én kezdte az óvodát, amit már nagyon várt. Egyelőre ezzel kapcsolatban nem is kérdeznék, hisz 3 nap telt el, következtetéseket nehéz levonni, nem is célszerű gondolom. A problémánk viszont olyan, ami az ovira is kihat(hat). Két fő összetevője van, de összefüggnek. Az egyik, hogy extrém bedurvult a dackorszak, ami nagy valószínűséggel összefügg a kistestvérével is. Gondolkodás nélkül mindenre nemet mond, állandó kötőszóvá vált a de, és csak az akarom szót használja a szeretném helyett Komoly hiszti, kiabálás követ bármit, ami nem úgy történik, ahogy ő gondolja, de maga sem tudja időnként mit is akar. Eddig főleg velünk csinálta, de kb 2 hete már a nagyszülőknél is előfordult többször, és ma az óvónéni is mondta. Ráadásul elmondása szerint dühkitöréseikor csapkodott és rugdosott is. Eddig ez nem volt, bár a kisebb hisztik idején eddig is kézverdeséssel (mint egy kismadár) vezette le a feszültséget, de ránk nem csapott. Eddig könnyű volt leszerelni a hisztit, de ez már kifog rajtunk. A testvérét szereti, időnként elvannak szépen, de többségében sajnos irigy vele, zavarja őt mindenben ezért kiabál és időnként ellöki. A kicsit nem kell félteni, ingerli is és nem is hagyta magát ,odacsapott neki többször is, de ő még pici, játéknak hiszi ezt is. Ezt Beni átvette tőle és azóta ő is rácsap a kicsire. Persze nem hagyjuk egyikőjüknek sem szó nélkül. Félek, hogy agresszív lesz a többi gyerekkel és emiatt sem a gyerekek, sem az óvónők, sem a szülők nem fognak kedvelni minket. Pedig a fiamat mindenki imádta eddig, csodájára jártak,hogy milyen okos, beszédes (14 hósan kezdett beszélni),társaságkedvelő, kedveskedő, bújós tünemény. És valóban ilyen is. De nagyon összetett személyiség, mert egyben érzékeny lelkű és szorongó típus is, szeret a fantáziavilágában lenni egyedül. A másik probléma ezzel összefügghet, mert kb.egyidőben jelentkeztek, ez pedig az elalvás. Nem az alvás, csak az elalvás. Egyik napról a másikra tiltakozni kezdett a délutáni alvás ellen. Nagyon fáradt, igényelné is, de amint elérkezik, kézzel lábbal tiltakozik a lefekvés ellen. Ha nehezen sikerül elérni, hogy lefeküdjön, akkor is nagyon nehezen alszik el (45perc-2óra). Korábban, így egész nyáron is magától mondta hogy álmos, menjünk aludni. Az elalvás kiskora óta hullámzó volt: ringatás, ébren letéve egyedül, ott ülve mellette pár perc alatt, közöttünk elpihenve majd még ébren az ágyába téve percek alatt, apa vagy anya mellett a nagy ágyon a szobájában, majd úgy az ágyába téve, majd a nyár közepéig egyedül pár perc alatt, aztán egyre lassabban, utána valamelyikük ott maradt vele így 10-15 perc alatt. Ez lett most túl hosszú, most minimum 3/4 óra este is, pedig fáradt. Az altatása azért ilyen, mert igyekeztünk az igényeihez alkalmazkodni, főleg miután megszületett a testvére. Nem akartunk merev altatási szokásokat a változó helyzetek mellett( minden más esti rituálé kb. fix csecsemőkora óta). Nem volt teher, most sem az, hogy esetleg vele kell maradni, hisz este fog csak itthon aludni ezentúl. A baj inkább az, hogy tiltakozik az alvás ellen, nem akar lefeküdni, és persze ez volt ma az oviban is (végül 2kor elaludt). Mi lehet az oka? Ez is dac csupán? Ebben is irányítani szeretne? A nagyfiú-kisfiú vagyok belső harca része, hogy nemet mondjon az alvásra is? Az alvás minősége nem változott, ha elaludt, szépen alszik, nem sír fel, nem kiabál álmában, nem látszik rajta, hogy rosszul aludna, rosszat álmodna, nem is mond ilyet, ha kérdezem, hogy miért nem szeretne aludni. A történethez pár dolog még hozzátartozik: nehezen lett szobatiszta, aug.végén volt két balesetmentes hetünk, majd a fentiek problémákkal együtt jöttek a bepisilések is. Most jó a helyzet, de még időnként bepisil (ma pont volt baleset saz oviban), éjszakára pelusa van. Éppen emiatt a cumit nem mertük elvenni tőle korábban, csak amikor már két hete nem volt baleset. (Nem akartuk, hogy az ovihoz kösse, hogy nincs cumi, bár utólag lehet jobb lett volna). Egy hétig nem viselte meg, utána kezdődött az elalvás mizéria, de nem tudom van-e közé hozzá vagy véletlen. Sajnos én idegileg, szellemileg nagyon kimerültem a 3 év alatt, és sokszor már türelmetlen voltam/vagyok, sokat kiabáltam az elmúlt pár hónapban, ami persze bántott utána, megfogadtam,nem teszem, de nehéz a változás (most pozitív nevelési tréningre jelentkeztem elkeseredésemben). Várjunk türelemmel, míg lecseng ez a sok minden, hisz szegény Beninek most minden tényleg kicsit besűrűsödött, vagy már most segítséget kellene kérni? Férjem szerint túlreagálok mindent, és nagyobb ügyet csinálok belőle, mint amilyen. Szerinte ez élettani, nem kell változtatnunk a nevelésben (úgy vélem bár alapvetően jól, óriási szeretetben, kötődésben neveltünk, mert tisztelettudó kedves volt eddig, de tény hogy a mi mintáik is a tekintélyelvű nevelésből jönnek - kiabálás, büntetés, ha nagyon olyan volt, volt már kézre, fenékre legyintés is, és ezek nem jók, most pedig még károsan is hathatnak a gyermekünkre). Ön mit gondol? Elnézést, hogy túl hosszú lett.

Kedves Andrea!

6 éves kisfiammal kapcsolatban írok. A nyári szünet vége óta mintha megváltozott volna. Állandóan velünk akar lenni, mindig hiányzunk neki, ha dolgozunk. Faggattuk oviról, bántja-e valaki, milyen a kapcsolata az óvónénikkel, de semmit nem mesél jóformán, csak azt, hogy vele nem akar játszani senki. Viszont mikor érte megyünk, látjuk, milyen jól elvan a többiekkel. Az óvónőkkel sajnos még nem tudtunk beszélni, nem igazán értek rá. :-( Annyit mondtak még ovikezdés elején, hogy valószínűleg túl jó volt neki a nyári szünet és nehezen szokik vissza. Ez igaz lehet, mert sokat volt a nagyszüleivel, velünk is: kirándultunk, utazgattunk. Most el szeretnénk utazni édesapjával kettesben, de mikor felvetettem neki a témát, zokogásba kezdett, hogy ne menjünk, mert hiányozni fogunk neki.
Sejtésünk van arra, hogy "zsarolni" próbál minket, de ő akkor sem volt eddig ilyen szinten ragaszkodó. Mindig mindent együtt csinálunk, ez tény, szeretnénk, ha mi lennénk neki a fő bázis, ami úgy gondolom, sikerült is.

Egyébként meg egy határozott, láthatóan önbizalommal teli kisfiú, akin látszik, hogy tudja, imádják a szülei.
Mégis aggaszt az utóbbi időben látható viselkedése.
Rajzolással próbálkoztam, de abból nem tudtam meg semmit.

Van okunk aggódni vagy ez egyfajta 2. leválási,szeparációs időszak, mert ugye fél lábbal már kint van az oviból, hiszen jövőre már iskola...

Nagyon köszönöm válaszát.
Emma

Kedves Andrea! 7éves fiú gyermekemmel olyan problémám van hogy nem akar egyedül aludni csak a nővérével. de most már ott tartunk hogy a szobába sőt a lakásba se marad meg egyedül még úgy se ha ő esetleg a szobába van bent én meg a konyhába.

Kedves Andrea!
A következő problémával fordulok Önhöz. Kisfiam 10 éves lesz, de még most is sokszor bekakil. Heti 3-4 alkalommal is. Iskolában, itthon, mamánál, bárhol. Tarthatatlan állapot, csak nem tudom merre induljak segítségért?! Mindig bízom, hogy egyszer csak elmúlik, de nem mehet tovább így. Szinte kizárt, hogy szervi baja legyen, egészséges, jó eszű, kedves értelmes, közösségi gyermek.Már mindent kipróbáltam, dícséret, szidás, kitűzött célok, ígérgetés, de semmi... Tanácsot kérnék Öntől, még mivel próbálkozzunk, ill.kit érdemes felkeresnünk?! ( helyileg Győrben)

Köszönettel: az aggódó anyuka

Kedves Andrea!
Van egy 6 éves fiam aki 3 évesen kezdte az óvodát, szeptembertől pedig az iskolát fogja kezdeni. Az óvodai évek nagyon nehezen teltek, mert az első két évben sírással ment be, vagy ha nem is sírt akkor is nehezen engedett el. Ez a harmadik évben sem változott meg csak egy kicsit enyhült, elfogadta hogy járnia kell. Az óvónénik szerint egész nap jó kedvű volt és csak néha sírt, hogy hiányzom neki. Alapvetően békés természetű gyerek ezért állítólak sok gyerek szerette az oviban és jól eljátszott a többi gyerekkel, viszont amikor kérdeztem, hogy milyen volt az oviban egyszerűen azt mondta, hogy nem akar beszélni az oviról. Amikor szünetek voltak mindig nehezen mozdult ki a házból és inkább csak a házban akart lenni velem. Amikor pl. kirándulni mentünk vagy valami programot rendeztünk akkor is azt kérdezte mikor megyünk haza. Teljesen megváltozott. Az óvoda előtt pont az ellenkezője volt mindig kint akart játszani és nem akart bejönni. Ez mostanra annyira megváltozott, hogy ha kiteszem a lábam az ajtón egyből jön a teraszra és szólongat, hogy menjek be.
A történethez hozzá tartozik, hogy nincsen senki akire néha rá hagyhatom így a 6 év alatt nem volt olyan nap, hogy ne együtt legyünk. Segítségét kérném, hogy hogyan tudnám egy kicsit kimozdítani a bezárkózottságából illetve mi lehet ennek az oka?
Köszönettel.

Kedves Andrea!
Nem is tudom hol kezdjem soraim. Tesóm gyerekéről van szó. Ő 33éves, külföldön él, van egy 5éves gyereke. Érdekből ment férjhez, idén nyáron itthon volt az 5éves kisgyerekével rövid időre. Neki nem való a család, nem családanya típus. Ne, részletezem miért lett mégis neki. Pedagógus vagyok, kicsikkel dolgozom, és tisztán látom a tesómon, hogy bizonytalanul neveli a gyerekét, ahogy esik úgy puffan. A családban a gyerek lett az irányító. Azt érzékelni a gyereken, sajnos azt tanulta meg, neki mindent szabad. Sajnos a tesómtól nem kapja meg azt a részt, hogy elmagyarázza a gyereknek a dolgokat, a gyerek azt tanulta meg, hogy ő irányíthat, ha hisztizik vagy artikulálatlanul ordibál, cél ér. Sajnos nem kap és nem is kapott következetes nevelést. Értelmes, aranyos tud lenni, kivéve mikor akadályba ütközik. NEkem elképesztő volt látni és érzékelni, mennyire el van nevelve a gyerek. Az értelmi rész is hiányzik a neveléséből, mikor is beszélgetünk a gyerekkel, hogy megértse mi miért. Nekem nagyon rosszak a meglátásaim, mondtam a tesómnak kamasz korában rettent nehéz lesz a gyerekével. 5éves gyerek, ám úgy tud viselkedni olykor, mintha olykor nem azon a szinten lenne. Nem is lehet a tesómnak semmit mondani a nevelésről, mert nem érdekli. Mi lesz egy ilyen gyerekkel a későbbiekben? A felnövekedése folyamán, vagy miután felnőtt? Az oviban aranyos, jól viselkedik. Mondtam a tesómnak, mert ott megtanulta ki a főnök, otthon viszont tudja, hogy ő irányíthat és hogyan vívja ki amit akar. Sajnos a tesóm könnyebbik végéről veszi. A gyereket is annak idején leültette a tv elé, hogy ő addig is csinálja a teendőit. Egyébként egy igen aktív gyerek tud lenni. Én úgy gondolom ő értelmesebb is tudna lenni, ha kicsit jobban nevelték volna. pl. addig hangoskodik, még az anyja oda nem figyel rá. Azt láttam most, nem szab olyan határokat, hogy most pl. pihen az anya és foglalja le magát. Olyan is volt hogy az anyja pihent a gyereknek és a gyerek ráugrott, hogy igenis figyeljen rá az anyja. A rossz nevelésüknek meg lett az eredménye. Szabadkozott nekem ugyan a tesóm a gyerekről, mondtam neki hiába mondja, látom a gyerek miért ilyen. Most iskola előkészítőbe fog menni, ahol egyen ruha lesz. VAlamikor a kicsi nem akar fürödni, kezet mosni, azt is ráhagyja. Azt érzékelni a gyereknél, pl kezet is azért nem akar mosni, hogy az irányítást megtarthassa. Mit gondol mi lesz így a gyerekkel? GYerekből? Köszönöm. A tesómnak már megvannak a papírja, már válna, ám nem tud.

Kedves Andrea!!
Fiam 14 éves lessz és az a problémám hogy közben bepisil még mindig voltunk pszihologusnál vele mivel 3 éve elvátam de ez a dolog már előtte is volt nem tudom hova merre forduljak mit csináljak most kiskamasz biztosvalami lelki oka lehet nem tudom.Elég zárkozott néha szeretném a tanácsát kérni ön mit gondol!!Köszönettel :szabina

Kedves Andrea!
A segítségét szeretném kérni! 9 éves kisfiammal kerültem kellemetlen helyzetbe. 4 éve jár szertornázni, egy éve jött egy új kisfiú, aki most 7 éves. Az én kisfiam, Boti már az elejétől kezdve nem kedvelte, aminek hangot is adott. Többször csúnyán odaszólt neki, állítása szerint a kisfiú nagyon idegesítő, mindig "menőzik", nagyokat mond, úgy helyesel a többiek beszélgetésére, hogy azt se tudja, miről van szó....Mondtam Botinak, hogy így nem szabad viselkedni, nem bánthatja szóval sem a másikat, hogy próbáljon ne foglalkozni vele, ne is figyeljen rá. De nyilván ezt könnyű mondani, gyerekként megtenni annál nehezebb. Sajnos a kisfiú anyukája nagyon félti a gyerekét, meglátásom szerint túlságosan is, állandóan ellenőrzi, kérdezgeti, szomjas-e, volt-e pisilni, nem éhes-e, stb....A kisfiú azonban sokszor flegmán beszél vele, múltkor odahajította neki a papucsát, hogy az anyja pakolja el. A kisfiú elsős, az anyuka azt panaszolta még nyár elején, hogy a kisfiúnak nincsenek barátai az osztályban. Már májust írtunk, amikor az anyuka szólt nekem, hogy a kisfiát Boti hónapok óta piszkálja, beszól neki, csúnyákat mond rá(hülye b***m, b***meg, stb....) Az anyuka nagyon kiakadt, kérte, hogy beszéljek a fiammal. Én is mérhetetlenül pipa lettem, nem gondoltam, hogy Boti ilyet tesz. Az anyuka elmondta, hogy a kisfia sírva ment haza, hogy őt mindig bántja a fiam. Amint írtam is, beszéltem Botival, többször is megbeszéltük a dolgokat. Ő azt állítja, már nem szólogat be a kisfiúnak, de hogy értsem meg, ha tehetné, kikergetné az edzésről, olyan idegesítő a gyerek. Az edzővel beszéltem, ő azt mondta, nem kell ezt olyan komolyan venni, kisfiúk, hierarchia van, egymás közt felállítják a maguk rangsorát. Konfliktus pedig kell ahhoz, hogy szocializálódjanak, egymás közt megoldják a problémáikat. Azt mondta, majd ezt ők ott bent megoldják, beszélgetéssel, játékkal, stb. Ne aggódjak, a kisfiammal nincs semmi gond, okos, ügyes, minden rendben van vele. Azonban az anyuka ezt nem így látja. Kaptam tőle egy lejárató levelet, amiben Botit egy kezelhetetlen, rossz gyereknek állítja be, aki gonosz a társaival. Ugyanakkor az ő kisfia állítása szerint soha nem piszkálta Botit, nem is tenné, mert ő nem erre neveli. Nagyon csúnya levél volt, a gyomrom egy dióéhoz hasonlítható azóta. A levelet elküldtem az edzőnek. Teljesen ledöbbent. Ő azonban úgy látom, nem akar igazán állást foglalni, konfliktusba kerülni az anyukával(hisz akkor a gyerekét elviheti, miközben szükség van az utánpótlásra...) Azt tanácsolta, legyek én az okosabb, ne is foglalkozzak az anyukával, nézzem levegőnek. Igazából ezt a legkönnyebb mondani...
Botiról annyit tudni kell, hogy első gyerek, 3-an vannak tesók, itthon is van vitatkozás, kiabálás, egymás piszkálása, de nem kirívó. Vannak barátai az iskolában, többen is, nyáron is találkoztak. Jó tanuló, jó sportoló. Tény, hogy nem egy angyal, elég erős jellem, nem szereti, ha a kisebbek megmondják a tutit, ha szerinte hülyeségeket beszélnek. Ha valami nem tetszik neki, azt szóvá is teszi. Azonban még sincs akkora önbizalma, mivel ha egyedül kell elintéznie, megoldania valamit, akkor az nehezen megy vagy nem megy, inkább kerüli. De ez szituációfüggő.
Boti egyik este teljesen magától elkezdte mondani, hogy ahhoz tudná hasonlítani ezt a helyzetet(nem beszéltem neki sem a levélről, sem az anyuka nevelési módjáról), mintha volna egy kötél, amin szépen sorban tekerednek a szálak és a kötélen van egy csomó. Ez a csomó a kisfiú. Nagyon meglepődtem ezen. Őt legalább annyira bántja ez a kialakult helyzet, mint engem, sőt, ő egész nap együtt van ezzel a kisfiúval.
Egy szülőtől hallottam, hogy Boti csinált olyat az edzésen, amikor egyedül volt, hogy motyogott, ilyeneket, hogy "menj innen", "nem vagyok itt", "tűnj el", "hagyj békén", "ez nem én vagyok". Ez a szülő (elég jóban van az anyukával) azt mondta, hogy vigyem pszichológushoz a fiam, mert ez olyan, mint ahogy egy skizofrén egyén viselkedik. Én nagyon meredeknek vélem ezt, nem foglaltam állást. Inkább ledöbbentem azon, amit mondott. Én inkább arra gondolnék, hogy próbálja a terhet levenni saját válláról, ha nincs ott, nincs probléma. Azt szeretné, ha a kisfiú nem lenne jelen, és ezt hangosan magának mondja....
Igazából az a problémám, hogy nagyon nehezemre esik nem tudomást venni az anyuka sérelmeiről, pláne, hogy naponta találkozunk, de nem érzem annyira súlyosnak a problémát, hogy ekkora terhet rójon mindnyájunkra. Viszont ő nem kételkedik a fia őszinteségében, így nem is tudom meggyőzni se semmiről.
A levélben az anyuka állítja, hogy Boti manipulál engem, elhiteti velem, hogy ő nem csinált semmit(ami nem igaz, mert Boti beismerte, hogy piszkálta a kisfiút), sunyin mindig úgy piszkálódik, hogy azt senki se lássa.
Boti azt állítja, hogy a kisfiú szerinte nem mond igazat az anyukájának, de tudja, hogy az anyukája őt védi és ezért meri ezt csinálni. Letagadja, hogy ő tenne bármit is, nem csak Botival szemben, de másokkal szemben is, ha rászólnak.
Ez a helyzet számomra nagyon nehéz, nehéz mindegyikőnknek. Szeretnék túljutni rajta, de nem tudom, mit tehetnék? Én beszélgetek sokat Botival, de nem szeretném terhelni, neki sem könnyű. Mit lehet tenni egy ilyen szülővel? Meddig mehet ez így? Mi lesz ezután?
Nagyon várom őszinte válaszát! Köszönettel, egy kétségbeesett anyuka

Tisztelt Doktornő!
Kisfiam 12 éves.Megállapítottan hiperaktív,figyelemzavaros gyerek,bár én a viselkedését a nevelésre tudom visszavezetni.20 évesen szültem.Mindent megkapott amit szeretett volna,és minden időmet vele töltöttem,nem vltam vele következetes.Mikor már éreztem,ogy esetleg probléma lehet ebből,próbáltam volna következetes lnni,de nem fogadja el.Az apukájával nem élünk együtt,jelenleg a férjemmel neveljük,aki megpróbál mindenben segíteni.Apukája nem igazán foglalkozik a problémával.Sok időt tölt az ő szüleinél,akiknél mindent megengedhet magának.Járunk nevelési tanácsadóba,de nem sok,vagy talán semmi változás nem történt.Voltunk a Vadasketben,ott csak felajánlották a gyógyszert,amit próbáltunk,de sajnos a probléma még intenzívebb lett,ezért abbahagytuk.Mást nem javasoltak,azt mondták később könnyebb lesz.A fő probléma,hogy semmit nem akar csinálni,kivéve az internetes,telefonos játékok,amibe próbálom korlátozni.Mindig unatkozik.Tanulni nem akar,kb. két órás győzködés után,kiabálva ül le de csak a könyvet nézi.Nagyon tiszteletlenül beszél mindenkivel,kiabál,csapkod.A kistestvére két éves,szereti nagyon,de durva vele.Ha beszélgetek vele erről,azt mondja hogy ő nem érzi,hogy rosszul viselkedne.Nagyon el vagyok keseredve,félek hogy komoly probléma lesz vele,és nem is tudom merre mehetnék még vele.Sokszor úgy érzem feladom és elviselem,bár ez nagyon nehéz,és félek hogy a kicsi is ezt a példát fogja követni.Tudom türelmesnek kellene lenni,de már nem bírok,űgy érzem már megpróbáltam amit lehetett,és semmi nem hozott eredményt.Válaszát és tanácsát előre is köszönöm!Tisztelettel

Kedves Andrea!

7 éves Fiam most kezdi az iskolát. Van egy Öccse aki 3.5 éves akit folyamatosan molesztál. Ha nem tettileg, akkor szóban. De állandóan. Nagyon ritka az amikor jól eljátszanak. És hangot is ad neki hogy milyen jó volt, amikor még nem volt az Öcsi. Ettől függetlenül is nagyon csúnyán beszél, visszabeszél és közli hogy csakis azért hogy a szülőket is idegesítse. teljesen kikészít már és nem tudom mihez folyamodjak. Szépen elmondom , elmagyarázom neki a dolgokat de vagy meg sem hallgatja, vagy kinevet. Nem tudom hogyan tovább. Sajnálom a Kisöccsét is aki folyamatosan csak a bántást kapja tőle. És tartok attól hogy ilyen viselkedéssel mi lesz az iskolában. Ebben szeretném a Doktornő tanácsát kérni, egy kis útmutatást. Köszönöm!

Kedves Andrea !

Olyan problémám van a most 17,5 hónapos kisfiammal, hogy 2 hónapja elkezdett verekedni. Eleinte ,,csak` engem ütött meg, ha valami nem tetszett neki, majd 3 hete másokat is , de már sokszor ok nélkül, tehát eddig idegeneket ,,csak" akkor mart, vagy ütött meg, ha elvették a játékát, azonban most már ok nélkül megy és fejbe vágja azt akit éppen kiszemel valamiért.
Próbáltam eleinte a inkább adj puszit, vagy simogass kéréseket intézni felé, de nem hozott sok eredményt, mert belém mart vagy megütött és a 10ből, maximum 2x simogatott vagy adott puszit utána. Mondtam neki, hogy fáj nem szabad, ez meg sem hatotta. Próbáltam, hogy kicsit megszorítottam a kezét , amivel ütött, de az sem használt. Aztán lett büntiszék, az ideig óráig működött, de nyilván azt csak itthon tudom használni. Viszont ha elviszem valahova játszótérre vagy gyerekek közé akkor rettegek, hogy kit fog megint bántani, mit tudok csinálni és mások mit gondolnak majd rólam.
Az egész úgy kezdődött, hogy van egy most 2 éves unokatestvére , akivel sokat van együtt, és ő elkezdte fakalapáccsal ütni a kisfiam fejét többször, majd egyszer lelökte az otthoni műanyag csúszdáról,ez után pár nappal kezdte a marást , ütést rendszeresen használni, előtte csak néha csinált ilyet. Nem tudom, hogy a két dolog összefügghet e vagy csak merő véletlenség. De már annyira el vagyok keseredve, nem tudom mit tehetnék ellene.
Köszönettel
Fruzsina

Kedves Andrea! Segítségét szeretném kérni, van egy 6 és féléves kislányom! Másfél éve külön élünk az édesapjától! Sajnos az együtt töltött idő alatt és a szét válásunk alatt is többször megütött a kislányom előtt! A Bíróság úgy ítélte meg a láthatást, hogy nyári szünetben heti váltásban legyünk! Az elején nagyon nehezen ment, sokszor sírt,hogy nem akar menni! Persze az édesapja azonnal feljelentett a Gyámügyön,mert így nem adtam oda! Most már kislányom elmegy vele, ott is alszik, de hiába beszélek vele telefonon, nem mer semmit mondani, bármit kérdezek! Ha itthon van velem és veszélgetünk, akkor mondja el, hogy Ő, fél az apjától és nem meri azt mondani, hogy menjek érte, mert nem érzi jól magát! Most ott tartunk, hogy már nekem is néha hazudik, hogy Ő szólt az apukájának, hogy haza akar jönni! De megkérdeztem és az apuka azt mondta, hogy nem szólt! Kérdeztem kislányomat, akkor már elmondta, hogy tényleg nem szólt, mert félt! Ezek után mondta el, hogy Ő nagyon fél az édesapjától és amit mond, arra inkább mindig azt mondja, amit hallani akar az apuka, mert fél! Nem tudom mit tegyek, félek, hogy kislányom még jobban sérülni fog, hiszen iskolába is, azért nem engedték, hogy pszichológilag nem érett! Kérem segítsen nekem, mit tegyek! Előre is köszönöm!

Üdvözlöm. 6 éves kisfiam a seggebe nyúlkál egy nap többször is. Kérdeztük tőle hogy miért rendes választ nem kaptunk rá sajnos. Van hogy már annyira idegesít minket hogy kiabalunk vele és hogy a wc-be kell kakilni nem pedig a gatyába.Mindig meg ígéri hogy többet nem csinál ilyet de sajnos nem tartja be.Voltunk már vele orvosnál is azt mondták stressz levezetés amit elég nehezen hiszek el mivel egy 6 éves gyerek hogyan lehet stresszes? A legfontosabb kérdésem az lenne hogy ezt ki növi vagy mit tegyünk ez ügyben.Vagy ha esetleg van valaki aki ugyan ilyen problémában van es már tulvannak a dolgokot Kérem irjon h en is segithesek a fiamon.Elore is köszönöm.

Kedves Andrea!
Van egy hat éves fiam aki nagyon negatív amikor idegenekkel találkozik. Ahogy feloldódik onnantól kezdve nyitottá válik, amúgy nagyon kommunikatív, a csoporttársaival jól kijön, nagyon sok barátja van, vezető típus.
Konfliktus esetén ugyan (ha őt sérelem éri) néha túl agresszívan reagál (pl: megrúgják a labdával és ettől kiborul és nem egyszer karmolt is). Ő általában nem kezdeményezi a veszekedést társaival, de ha más igen akkor néha ő is túl "erősen" reagál. Az óvodában az elmúlt egy évben járt KOKASRA ami sokat használt véleményem szerint. A kérdésem az lenne, hogy kell- e pszichológushoz fordulnom vele, mert az idegenekkel elég kizárólagos egy ideig, és kell neki idő, hogy beszélgessen velük (ilyenkor a szemét lesüti, és azt mondja, hogy ő nem akar semmit sem beszélgetni és hagyjam békén, ill. a hirtelen agresszió a számára sértő helyzetekben elmúlik idővel ahogy érettebbé válik? Összességében nagyon fejlett kommunikációs készségű kisfiú, egy igazi "nagydumás", de édesanyám kényszer én pedig pánikbeteg vagyok, lehet, hogy érzékenyebb ő is, illetve egyke aki nagyon jól tudja, hogy mennyire imádják:)
Köszönettel: ÉVa