SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Tájékoztató a Születés Hetéről

Családinet [cikkei] - 2005-05-19
Idén harmadszor tartják meg a Születés Hete országos tájékoztató, szakmai és kulturális rendezvénysorozatot.

A programok, amelyek május 23-tól az ország 16 városában 25 rendezvényhelyszínen zajlanak, elsősorban a várandósoknak és családjaiknak szólnak, s céljuk a szokottnál szélesebb körű, teljesebb tájékoztatás.

 

A szervezők szerint sokan még mindig nincsenek tisztában a várandósság, szülés és gyermekágy körülményeinek és eseményeinek életre szóló hatásával, és azzal, hogyan befolyásolhatják ezeket – megfelelő információ birtokában – ők maguk.

 

 

Ha nem ismered a lehetőségeidet, akkor egy sincs

 

– hangzik a Hét egyik jelmondata. De gyakran olvashatjuk tájékoztató kiadványaikban az „informált döntés”, a „bizonyítékokon alapuló orvoslás”, az „önrendelkezési jog” kifejezéseket is. 2003-ban, az indulás évében az egészségügyi ellátó rendszer képviselői közül kevesen vettek részt a Születés Hete rendezvényein, 2004-ben azonban 26 kórház csatlakozott a Nyitott Kórház Program résztvevői közé. 2005-re a programhoz csatlakozó szülészeti osztályok száma 56-ra nőtt, és az Országos Bábaszövetség és a Magyarországi Dúlák Egyesülete után a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szülésznői és Védőnői tagozata is a rendezvénysorozat támogatója lett, a Magyar Védőnők Egyesülete pedig szaktanácsadóinak biztosításával segíti a központi rendezvények látogatóinak szakszerű tájékoztatását. Új kezdeményezés a Koraszülött nap program is, melyet a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika indít a Születés Hete keretei között, remélve, hogy hamarosan hagyomány teremtő kezdeményezéssé válik. A Születés Hete üzenetét:

 

 

Van választásod!

 

Soma, a Hét dívája, Demcsák Zsuzsa, a Születés Hete háziasszonya, Szalay Kriszta, a Születés Hete múzsája, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Tímea a Születés Hete partnerei és támogatói szerepvállalásukkal, jelenlétükkel, közreműködésükkel segítenek minél több várandóshoz és családhoz eljuttatni

 

A szakmai párbeszéd híveinek számára külön örömöt jelent a hír, hogy a XIII. Szülésznői Konferencia szervezői szintén ezen a héten tartják a szakmai rendezvényüket, sőt, előadóik között a Bábaszövetség frissen végzett ösztöndíjasa is szerepel, aki a Születés Hetére érkezik haza az Egyesült Államokból. Noll Andrea az első okleveles holisztikus bába Magyarországon, aki egy mexikói határ közelében fekvő születésházban és bábaiskolában nemcsak a bábaság mesterségét és művészetét sajátította el, hanem a szakmai protokoll kidolgozásának tudományát is, amelynek hiányában itthon a holisztikus szüléskísérés szakmai körökben mindeddig nem tudott elfogadottá válni.

 

A Születés Hete számos további programja megismerhető a Pesti Est május 19-én megjelenő külön számából, amelynek pdf. változatát kérésre szívesen elküldöm (1,3 Mb), valamint a Születés Hete Portálon (www.szuleteshete.hu), ahol elsőként a Születés Hete 2005 menüponton belül a főváros, és azon belül az Aranytíz Művelődési Központ programjaival való ismerkedést javasoljuk.

 

 

Ahogy az előző években, idén is szívesen adunk előzetes és menet közbeni tájékoztatást a Hetet érintő bármely témában. Interjú adására ajánlott munkatársaink: Altmann Andrea a TAVAM elnöke (20/358 0297), Hoppál Bori testtudat-oktató (30/468 2080), Békés Emőke a Magyarországi Dúlák Egyesületének elnöke (30/678 5783) és Haas György, a Születés Hete alapítója és a Bábaszövetség szóvivője (30/922 2008).

 

http://www.szuleteshete.hu/index.php?id=153

Haas György

 

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja