SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Repülés pocakkal

Családinet [cikkei] - 2005-05-09
Hosszabb repülőút előtt - főleg ha várandós az ember lánya - egy csomó kérdés felvetődhet. Talán néhányra most választ találtok.

Amikor kiderült, hogy megfogant második gyermekünk, éppen egy külföldi út előtt álltam és nagyon megijedtem, hogy nem tesz-e rosszat a repülőút egy ilyen icipici életkezdeménynek. Annak idején alaposan utánaolvastam ennek a kérdésnek és arra gondoltam, hogy most, hogy (lassan, lassan) közeleg a nyár, biztos vannak olyan gömbölyödő olvasóink, akik örülnek majd a repüléssel kapcsolatos információknak.

Számomra az első és legfontosabb kérdés az volt, hogy hogyan hat a magzatra a repülés közbeni nyomáskülönbség. Megnyugodtam, amikor kiderült, hogy a normál utasszállító gépeken nyomáskiegyenlítő van, tehát nincs olyan nyomáskülönbség, ami káros lehet a babára nézve. Ez jó hír volt, de azért maradt bennem egy csöppnyi szorongás, egészen addig, amíg az indulás előtt egy ismerősöm azt nem mondta, hogy gondoljam csak el, milyen jól "meg van ágyazva" odabent a pocakomban a picinek. Egy csodálatos védelmi rendszer belsejében kuksol és talán fel se tűnik majd neki, hogy néhány ezer méterrel a föld felett lebegünk. Talán ezek a mondatok nyugtattak meg igazán, fel- és leszállásnál pedig elképzeltem, hogy milyen jó helye van odabent és végig biztattam, hogy "kapaszkodjon" erősen, akkor minden rendben lesz.

A másik kérdésem az volt, hogy vajon amikor "átvilágítanak", akkor nem éri-e valami káros sugárzás a babát. Szerencsére ez is alaptalan félelem volt részemről, mert az utasokat csak fémdetektorral vizsgálják át, ami ugyanolyan alacsony frekvenciájú elektromos kisugárzással bír, mint akármelyik elektromos háztartási gép. Röntgensugarat - ami valóban káros lehetne a magzatra nézve - csak a csomagok átvizsgálásánál használnak. Tehát emiatt sem kellet aggódnom.

Ugyan az első várandósságom alatt sem volt soha hányingerem, és a második is hasonlóan jól indult, azért a biztonság kedvéért a repülőn nem ablak melletti helyet kértem, hanem a közlekedőhöz közelebbit, ha mégis szaladnom kéne. Nem kellett, de jó volt ott ülni a szélén, mert bármikor fel tudtam állni, tudtam sétálni, nyújtózni egyet, ami a vérkeringésemnek nagyon jót tett.

És akkor még néhány jótanács:


- Jegyvásárlás előtt érdeklődd meg, hogy az adott repülőtársaságnak vannak-e speciális szabályai a várandósok utaztatásával kapcsolatban.
- Félóránként tornáztasd a lábad és óránként állj fel néhány percre.
- Ha nem ül melletted senki, tedd fel a lábad a szomszédos ülésre, hogy kicsit tehermentesítsd a láb visszereit.
- Olyan cipőt viselj, amiből könnyen ki és vissza tudsz bújni, esetleg legyen a kézipoggyászodban egy vastagabb zokni, ha a cipő nélkül fázna a lábad.
- Ha visszér-problémáid vannak, érdemes speciális harisnyában utazni.
- Igyál sokat! Főleg vizet! Ez aranyszabály a várandósság alatt, de a repülőgép száraz levegőjében különösen indokolt.
- Természetesen a lehető legkényelmesebb ruhában utazz, hogy legalább az ne tetézze az utazással járó apróbb kényelmetlenségeket!

Jó utazást, kellemes repülést - pocakkal is!
Hoppál Bori

forrás: www.szuleteshete.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja