SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

"Drága mama, maga itthon marad!" – Magunkkal vigyük-e a szülőket a nyaralásra?

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2021-08-02
Még javában tombol a nyár, sokaknak az augusztus jelenti azt a hónapot, amikor az egész család szabadságra megy. Ilyenkor szünet van a bölcsödében, óvodában, iskolában, így anya és apa is nyugodtan tervezhet közös kikapcsolódást. Sok párnál bevett szokás, hogy magukkal viszik a szüleiket is akár külföldre, akár belföldre mennek nyaralni, de vannak olyanok, akik hallani sem akarnak róla. Van-e arany középút? A megözvegyült szülőket tényleg magunkkal illene vinni mindenhova?

Szögezzük le, a nagymamával/nagypapával való nyaralásnak is megvan minden előnye és hátránya. Vannak olyanok, akik már eleve úgy tervezik meg a kikapcsolódásukat, hogy viszik magukkal legalább az egyik szülőt, vagy szülőpárost, míg mások teljesen kiborulnak, ha a drága mama is menni akar velük. Nézzük meg, milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek annak, ha plusz egy vagy két fővel megyünk nyaralni!
 

Nyaralás a nagyszülőkkel - pozitív hatások

Van, aki vigyáz az unokára

Ez tényleg a legnagyobb előnye annak, ha magunkkal visszük a nagymamát is pihenni. Amíg ők vígan pancsolnak a hotel medencéjében vagy a tengerben, addig mi alhatunk, vízisíelhetünk, vagy csak szimplán elmehetünk kettesben ebédelni a párunkkal. Mindenki jól jár, a nagyi az imádott unokával van, mi pedig végre tényleg kikapcsolódhatunk.

Csajos/Pasis programok

Ha sok időt töltesz el az anyukáddal vagy az anyósoddal, akkor miért ne léphetnétek le nyaralás közben is egy-két órára? Apa addig vigyáz a csemetére, ti pedig vásárolhattok, koktélozhattok, vagy felfedezhetitek a várost. Ugyanez igaz az apa-fiú párosra is, amíg ők elmennek horgászni vagy hajózni, addig Te a gyerekkel építheted a homokvárat a tenger partján.

Megoszthatjátok az élményeket

Ugye Te is tudod, hogy amint hazajöttök, kétórás beszámolót kell tartanotok arról, hogy merre jártatok, mit csináltatok, és meg kell mutatnod mind a 2000 képet, amit a nyaraláson csináltál. Ha veletek mennek, ezt kikerülhetitek, és így ők is felfedezhetik veletek a világot.

Olcsóbb minden

Sok szálloda/apartman ad kedvezményt, ha nem csak hármasban mentek nyaralni, hanem négyesben vagy ötösben. A nagyobb gyerek már aludhat a mamával vagy a papával közös szobában, és akkor Ti is végre pihenhettek egy picit, és nem kell hajnalban kelnetek.

Örömet szereztek a szüleiteknek

Talán ez az egyik legnagyobb előnye: egy közös nyaralással hatalmas örömöt csempészhetsz az idős szülő életébe, aki ezt - az esetek többségében - maximálisan meg is érdemli.


Negatív hatások

Nem vagytok soha egyedül

Bármit csináltok, a megszokott családi légkör nem lesz ugyanolyan, mintha csak magatok lennétek - ez rendkívül zavaró is lehet, főleg, ha más a habitusa, mint nektek. Hozzá kell igazodni, ha fáradt, hozzá kell igazodni, ha valami nem tetszik neki, és figyelembe kell venni azt is, ha esetleg valamilyen egészségügyi problémája van. Ti pihenni mentek, és nem azért, hogy folyamatosan azt csináljátok, amihez éppen a mamának vagy a papának kedve van.

Elvárja, hogy vele foglalkozz

Ez leginkább az özvegy szülőknél szokott előfordulni, hogy teljesen rátelepednek a fiukra/lányukra, miután elvesztették szeretett társukat. Ez ideig-óráig elviselhető, de amikor már nyaralás közben is számonkér, hogy mikor reggeliztek már, vagy éppen megjegyzi, hogy nem kéne azt a harmadik süteményt is megenned, mert az utóbbi időben meghíztál, az elég idegesítő tud lenni.

Mindenen spórolni akar

Sok nyugdíjas nem tudja elengedni a spórolós életmódot még a nyaralás ideje alatt sem. Ebből szintén konfliktus lehet, hiszen Ti tényleg csak jól akarjátok magatokat érezni, és az erre szánt pénzt elkölteni a lehető legjobb módon. Nem azért mentetek el pihenni, hogy a filléreket számolgassátok, és ezt neki is meg kell értenie.


Van-e valami megoldás?

Meg kell tapasztalni, hogy milyen együtt. Van, akinek nagyon beválik, és rendszert csinál abból, hogy a nagyszülőkkel nyaral, de van olyan is, aki már egy nap után hazahozná a mamát/papát. Ezt nektek kell eldönteni, de mindig a Ti jólétetek, a Ti pihenésetek legyen az elsődleges szempont.

Persze, egy sajnálatos haláleset felrázhatja a család életét, és ilyenkor Te is ott próbálsz segíteni, ahol tudsz. De a halál mindenki számára tragédia, Neked is, Neki is, az egész családnak fel kell ezt dolgoznia. Együtt azért talán mégis csak könnyebb...

Érdemes előre lefektetni a "szabályokat" - úgy kerülhetjük el a leginkább a konfliktusokat, ha már az elején leszögezzük, mik a családi szokásaink, miből nem szeretnénk engedni. Ugyanígy a nagyszülő is mondja el, mi az, amihez mindenképp szeretne ragaszkodni a nyaralás alatt. Ha a család délben kelős fajta, a nagyi viszont már reggel 6-kor készen áll, szóljunk neki előre, hogy nem kérünk hajnali ébresztést - segíthetünk azonban olyan programot vagy társaságot találni a számára, amivel lefoglalhatja magát addig, amíg felébred az imádott unoka.

A határaidat Te szabod meg: ne hagyd, hogy a nyaralás úgy teljen el, hogy alig várjátok már a végét.

Ha néha úgy éreznéd, hogy a terhedre van a nagyszülő a nyaralás során, egy dolog azért jusson eszedbe. A kisgyerekes nyaralás sem egy leányálom a szülők számára, pláne a dackorszak közepén - ők mégis mindig magukkal vittek és szeretettel bántak veled pici korodban akkor is, ha néha felbosszantottad őket a családi nyaralás során.

Indexkép: Benjamin Elliott képe az Unsplash.com-on

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Még jobban figyelj a fogaid egészségére menopauzában!

A változókorban lévő nőknél az ösztrogénszint csökkenése növeli a fogágybetegség kockázatát, különösen azoknál, akiknél genetikai vagy egyéb hajlamosító tényezők, például csontritkulás (oszteoporózis) áll fenn. Aki az oszteoporózis kezelésére biszfoszfonát tartalmú gyógyszert szed, az mindenképpen tájékoztassa erről fogorvosát, mert ez a hatóanyag a csont regenerációs képességét is csökkenti, ami egyes fogászati beavatkozásoknál komplikációkhoz vezethet - hívja fel a figyelmet dr. Dobos Andrea, a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikájának tanársegédje.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja